5p
Úgy tűnt, kedden a befektetők kijózanodnak és a hurráoptimizmust kijózanodást követi. Az Apple ugyanis figyelmeztetést adott ki, mely szerint a koronavírus miatt a vártnál gyengébb lesz a vállalat eredménye az első negyedévben. A befektetők azonban nem ijedtek meg, csak minimális visszaesés volt a piacokon.

Hiába egyre egyértelműbb, hogy Kínán kívül is komoly gazdasági károkat okoz a koronavírus, a befektetők továbbra sem törődnek a kockázatokkal. Jellemző, hogy nyitás után még úgy tűnt, akár komolyabb korrekció is lehet a Wall Streeten, ám ismét megvették az esést. Ennek köszönhetően a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe ugyan 165,89 ponttal, 0,56 százalékkal 29 232,19 pontra csökkent, de a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,57 ponttal, 0,02 százalékkal mozdult feljebb, és 9732,74 ponton zárt. Az S&P 500-as mutatója 9,87 pontot, 0,29 százalékot vesztett, és 3370,29 ponton fejezte be a napot.

Kedden a nagy európai tőzsdék lefele tartottak, szerda reggel viszont már ismét emelkedést mutatnak az indexek. A BUX kedd is emelkedéssel zárt, és a szerdai kereskedésben is pluszban nyitott az index. Varga Zoltán, az Equilor szakértője szerint az OTP emelkedésénél 15 500 forintnál, a Molnál pedig 2680 forintnál található a következő szint, míg a Richter esetében a 7090 forintos szint lehet ellenállás.

1. Tovább csökkent a koronavírussal fertőzöttek száma

Második napja csökken az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma Kínában, miközben kedd éjfélig több mint kétezren estek a vírus okozta tüdőgyulladás áldozatává. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság szerdán közölt adatai szerint kedd éjfélig 1749 új esettel a fertőzöttek száma Kína szárazföldi részén 74 185-re nőtt. Ugyaneddig 136 új halálozást jelentettek, a vírus ezzel immár 2004 életet követelt a szárazföldi Kínában, miközben Hongkongban szerda reggel veszítette életét a járvány második ottani áldozata.

A napi új fertőzöttek száma országos szinten 137-tel csökkent az egy nappal korábban közölt adathoz képest, ráadásul a napi gyógyult esetek száma most először meghaladta az egy nap leforgása alatt diagnosztizált új fertőzöttekét. A vírus gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományon kívül már tizenötödik napja fokozatosan mérséklődik a napi új megbetegedések száma: szerdán 58 új esetről számoltak be a több mint három hete lezárt tartományon kívülről. Kedd éjfélig a gyógyultak száma 14 ezer fölé emelkedett Kínában.

A helyzet továbbra is Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban a legsúlyosabb: a napi új esetek közül 1660-at, míg a halálozások közül 116-ot jelentettek a 11 milliós városból. Ezzel az eddig a településen diagnosztizált összes fertőzött száma elérte a 44 412-t, a halálos áldozatoké pedig 1497-re nőtt.

2. Újabb figyelmeztetés jött a járvány miatt

A koronavírus-járvány miatt az Adidas német sportszergyártó forgalma 85 százalékkal esett Kínában éves összevetésben a holdújév végétől, január 25-étől számított bő három hét alatt. Az Adidas február 5-én jelentette be, hogy "jelentős számú" üzletét kénytelen bezárni Kínában az ottani járványhelyzet miatt. A cégnek mintegy 500 márkaboltja van országszerte. Igaz, közleményében a vállalat igyekezett tompítani a következményeket, azt jelezték ugyanis, az utóbbi három hétben elszenvedett forgalomcsökkenésből még nem lehet következtetni arra, hogy mire lehet számítani egész évben a kínai piacon.

3. Megnyugtató külkereskedelmi adat jött Japánból

Az elemzők által vártnál kisebb mértékben esett vissza Japán kivitele januárban, miközben a gépipari megrendelések a becsültnél jelentősebben zsugorodtak decemberben. A japán pénzügyminisztérium pénteken azt közölte, hogy az export éves összevetésben 2,6 százalékkal esett vissza januárban tavaly januárhoz képest, és ezzel már a 14. egymást követő hónapban csökkent a kivitel. Szakértők jelentősebb, 6,9 százalékos esésre számítottak januárra.

Az Ázsiába irányuló export 3,2 százalékkal csökkent éves összevetésben, ezen belül a Kínába irányuló kivitel 6,4 százalékkal esett vissza. A japán export több mint felét veszi fel az ázsiai kontinens. A politikailag is érzékeny amerikai viszonylatban a japán export 7,7 százalékkal mérséklődött. Januárban a japán import 3,6 százalékkal csökkent, az elemzői várakozások átlagában szerényebb, 1,3 százalékos visszaesés szerepelt. Japán januári kereskedelmi mérlegében 1313 milliárd jen (11,94 milliárd dollár) deficit keletkezett, jóval nagyobb a decemberi 154,6 milliárd jennél.

Ugyancsak szerdán ismertették, hogy a gépipari megrendelések, - ami jól jelzi, hogy miként alakulnak a gazdasági növekedés szempontjából fontos beruházások a következő 6-9 hónapban - 12,5 százalékkal estek decemberben novemberrel összevetve. Szakértők kisebb, 9 százalékos csökkenést vártak a novemberi 18 százalékos növekedés után.

4. Fontos amerikai adatok jönnek délután

Noha a befektetők fókusza kelet felé fordult az elmúlt hetekben, érdemes az Egyesült Államokra is figyelni. Szerda délután két fontos adat is napvilágot lát, egyrészt az új építési engedélyek száma, másrészt a termelői árindex, amelyek akár hathatnak a jegybank politikájára is. Ez utóbbi kapcsán lehet még egy támpontja az elemzőknek, este ugyanis közzéteszik a Fed legutóbb ülésének jegyzőkönyvét.

5. Hiába volt kedvező a Telekom jelentése az osztalék miatt bosszúsak a befektetők

Jó teljesítményt nyújtott a Magyar Telekom a legutóbbi negyedévben, ám ez mégsem volt elég az árfolyam növekedéséhez. A társaság ugyanis kilátásba helyezte az osztalék csökkentését, ami erősen elbizonytalanította a befektetőket. Szerdai sajtótájékoztatóján a Telekom egyébként magyarázatot adott a lépésre: azért csökkentik 27-ről 20 forintra a 2019-es osztalékot, mert a tervekkel ellentétben nem javult a cég készpénztermelő képessége, miközben komoly frekvenciatenderek várhatók, amelyekre tartalékolnak. Az osztalékcsökkentést kis mértékben ellensúlyozza, hogy a Telekom 5,2 milliárd forint értékben saját részvényeket tervez visszavásárolni.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG