5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A tegnapi négy hónapos csúcsokról, amit az EU mentőcsomagjának elfogadása segített elérni, ma lefelé indultak el az európai tőzsdeindexek. Ismét inkább a gyorsjelentések és a nem túl biztató járványhírek határozzák meg a hangulatot, de a befektetők nagyon figyelnek arra is, hogy Washington mit lép legközelebb a gazdaságélénkítés terén. Eltérően ítélik meg a további hazai kamatcsökkentés lehetőségét az elemzők.

Délelőtt tíz órakor a német DAX fél százalékos, a francia index egy százalékos, a londoni mutató 0,6 százalékos mínuszban járt. Varsó is esett, miközben a BUX index 0,2 százalékkal süllyedt. Az OTP 0,6, a Mol és a Richter 0,3 százalékos mínuszban volt. Az Opus 3,3 százalékkal drágult, négy százalékkal a CIG Pannonia, stagnált a Magyar Telekom.

Tegnap a magyar jegybank ismét kamatot csökkentett, amire a korábbi jelzés alapján számítottak is az elemzők. (Cikkeink: Ismét kamatot vágott az MNB, Az MNB folytatja a felfüggesztett állampapír-vásárlásokat.) A forint a lépés után először erősödött, ma viszont gyengül, 350,70 az euró ára, 80 fillérrel magasabb a tegnap estinél. Az euró tegnap sokat drágult a dollárhoz képest, persze nem függetlenül az elfogadott európai mentőcsomagról. A keresztárfolyam átszelte az 1,15-ös szintet is. Ma viszont inkább stagnálás látható.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Bika, medve, forint (fotó: BÉT, MNB)
Bika, medve, forint (fotó: BÉT, MNB)

Az egyezséget követően mindenki elismerően nyilatkozik az EU kiállásáról. Egyesek Európai Egyesült Államokról beszélnek, de az 1800 milliárd eurós csomag, amelyet közös kötvénykibocsátásból finanszíroznak, mindenképpen egy nagy lépés az EU történetében. És olyan nagy hatást látnak bele, hogy erőteljes pénzáramlást vizionálnak az EU felé az USA-ból; ez pedig várhatóan további euróerősödést hoz a dollárral szemben. Így egyes piaci szereplők (UBS) 1,17-es EUR/USD kurzust látnak az év végére, amely nem túl erős állítás, amikor a kurzus 1,1542-n áll – írta az Erste Befektetési Zrt.

Megint maradj otthon!

Ma is a részvényekkel egy irányba mozog az olaj, másfél százalékos mínuszban van. A nemesfémek viszont folytatják a szárnyalást, reggel újabb hat százalékos pluszban volt az ezüst ára, 23 dollár felett, mintegy hétéves csúcson. Most már csak 22 dollár az árfolyam, de ez is 2,2 százalékos emelkedés. Az arany is araszol felfelé, 1850 dollárnál jár, közeledik a 2011-ben beállított 1920 dollár körüli mindenkori csúcsához.

Tokióban ismét a “maradj otthon” lett a jelszó. Ausztriában tegnap beszélt a kancellár, és az esetszám növekedése miatt újra maszkviselési rendeletet adott ki. Az USA-ban nem csitul a járvány, a kaliforniai esetszám átlépte a 400 ezret. Először fordult elő, hogy ezer fölé nőtt a napi halálozások száma. Több mint 144 ezer halott és mintegy öt hónap kellett hozzá, de Donald Trump végre rájött, hogy ajánlatos a védőmaszk használata. (Korábban még gúnyolódott is rajta.)

Nem lesz gyors az újabb mentőcsomag

Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy a járványhelyzet még rosszabbodhat, mielőtt javulni fog. Nagyon optimista viszont az oltóanyaggal kapcsolatban. Eközben készül a befektetők által nagyon várt gazdaságsegítő csomag a Fehér Házban. (Erről részletesebben lásd cikkünket.)

Az amerikai kongresszus a következő két hétben valószínűleg nem fogja tudni elfogadni a következő gazdaságélénkítési programot – mondta a többségi frakció vezetője, Mitch McConnell a Politico nevű oldalnak. A republikánusok saját gazdaságélénkítő terve a magánszemélyeknek egy új egyszeri pénzösszeget, “stimulus-csekket” tartalmazna. (Tavasszal mindenki 1200 dollárt kapott – a szerk.) Tovább bővítenék a munkanélküli ellátások rendszerét és több pénzt adnának a tesztelésre. A Donald Trump elnök által szorgalmazott béradó-csökkentést viszont ellenzik.

A Fehér Ház és a kormányzó többséget adó párt közötti ellentétek a döntést augusztusra tolhatják ki a Bloomberg.com szerint.

Fontos gyorsjelentések érkeznek

A Texas Instruments a várakozásoknál sokkal jobb számokat jelentett. Nem volt viszont pozitív a Snap jelentése. Ma a svájci ABB gépgyártó, a német Software AG és az Akzo Nobel gyorsjelentései vannak Európában a középpontban. Az USA-ban pedig a Tesla és a Microsoft számait várják. A befektetők arra figyelnek, hogy a vállalatok hogyan tudták kezelni a koronavírus-válságot a lezárásokkal és zsugorodó gazdasági aktivitással telő második negyedévben.

Brókerek a magyar kamatdöntésről

A hazai monetáris döntéshozók tegnap összességében azt üzenték, hogy jelenleg nem tervezik az alapkamat további csökkentését. Ismét mérsékelt likviditáskiszorítást hajt végre a jegybank. Az alapkamat változásának egyik legfontosabb hatása, hogy az egyhetes betéti tendereken is alapkamaton fogad be ajánlatokat az MNB, tehát a kereskedelmi bankok a korábbinál alacsonyabb kamatot fognak kapni a betétekért - írta az Equilor Befektetési Zrt.

Másként értelmezi a helyzetet a K&H Bank elemzője, Németh Dávid, szerinte elképzelhető további lazítás, azaz kamatcsökkentés.

Ugyanis a kamatcsökkentés célja a gazdaságélénkítés. Tehát alacsonyabb hitelkamatokkal igyekszik felpörgetni a hitelezést az MNB. Az infláció szempontjából is belefér a kamatcsökkentés, a jegybank ugyanis legutóbbi előrejelzésében azzal számolt, hogy az egyik legfontosabb mutató, az adószűrt maginfláció jövőre a 3 százalékos célszint alá süllyed. Ha viszont a járvány miatt zorddá válik a hangulat, akkor átmenetileg szigoríthat is a jegybank. A bizonytalanság miatt azonban az esetleges lazítás mértéke nagyban függ a nemzetközi környezet alakulásától és a forint árfolyamától is - írta a bank közleménye.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42660 41700 43450 +2,18% 0 0 20 072 572 880 HUF 2026-11-04 17:06:57
MOL 5100 5040 5140 +0,99% 0 0 4 208 644 465 HUF 2026-11-04 17:06:35
MTELEKOM 2920 2886 2950 -0,34% 0 0 1 202 301 548 HUF 2026-11-04 17:05:15
RICHTER 12900 12890 13120 -0,77% 0 0 2 344 362 020 HUF 2026-11-04 17:10:18
OPUS 215 194 215 +9,25% 0 0 51 119 560 HUF 2026-11-04 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG