2p
Ma úgy tűnik, konszolidálja a forint a héten elért nyereségét. Még így is alulértékelt, de már nincs a korábbi mélypontoknál. Amerikában nagyot emelkedett főleg a technológiai szektor, nálunk esik a Mol. Ismét extrémen alacsony néhány európai ország állampapírhozama, míg a miénk felszaladt.

A hét folyamán minden idők leggyengébb értékéről nagyot erősödött a forint, két százalékkal került feljebb a hétfői mélyponthoz képest, eurónként 324 körüli értékéig. Ez nagy megkönnyebbülés, kikerült a zuhanó spirálból a hazai valuta, ugyanakkor fontos lenne, hogy a következő időszakban vissza tudjon térni legalább a korábban megszokott 310-315 körüli sávba.

Euró/forint. Sokat javult, de van még mit erősödnie. Friss árfolyamok >>>

A devizapiac egészében is megnyugodott, a cseh korona és a lengyel zloty is felpattantak a heti mélypontokról, az euró pedig 1,17 fölé emelkedett a dollárral szemben.

Ami meglepő viszont, az a hozamszintek alakulása az egyes országok 10 éves állampapírjainál. Míg nálunk, valamint a cseheknél és a lengyeleknél ezt a piac feljebb tolta, addig a legfejlettebb európai országok esetében ismét extrém alacsony szintek alakultak ki: a német hozam mindössze 0,3 százalék, a dán 0,34, a svéd 0,5, a holland 0,46, a finn 0,52, az osztrák 0,58, a francia 0,64.

Felmerül a kérdés, hogy ki az a tökfilkó, hogy André Kostolany szavaival éljünk, aki 10 évre ekkora kamatra köti le a pénzét? Vélhetően ez még mindig egy hisztéria: míg a magyar papírokból menekültek, közel 4 százalékos 10 éves hozam mellett, addig az említetteket a nulla közeli hozamon veszik. Ez abnormális reakció, piaci anomália, vélhetően el fog múlni, mint mindig, de ehhez most már az Európai Központi Banknak is meg kéne kezdenie a kamatemelési ciklust.

Amerikában jókorát emelkedtek a tőzsdék, a Nasdaq egy százalék fölötti nyereséget könyvelhetett el, az S&P 500 is közel ekkorát, 2736 pontig. Utóbbi index grafikonján egy szűkülő háromszög kezd kibontakozni, melynek alsó szára lényegében a 200 napos mozgóátlag, a februárban kialakult nagy volatilitás után most egyre inkább beszűkül a mozgás.

S&P 500

Európában ma mérsékelten mozdulnak a piacok, a BUX fél százalék mínuszban van 36 170 ponton, köszönhetően a Mol 1,2 százalékos gyengülésének 2718 forintig, és a Richter 0,4 százalékkal csökkenésének 5110 forintig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG