4p
A koreai válság addig a szintig fokozódott, amíg Kína is alaposan belekerült, pedig szeretett volna lehetőség szerint távol maradni tőle. Megoldás ugyanakkor nem látszik, már csak az segíthetne, ha a nagyhatalmak, de legalább Kína és Amerika meg tudnának állapodni egymással, erre azonban egyelőre nem sok remény van.

Ez hiányzott csak

Észak-Korea legutóbbi atom-, pontosabban saját maga szerint hidrogénbomba kísérlete igen kellemetlenül érintette Kínát, mivel egyrészt azt pont a BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika) csúcstalálkozóra időzítette Kim Dzsong Un, másrészt mert a robbanás igencsak megrázta a határ menti kínai területeket, nagyjából, mint egy földrengés. Kína most közvetlenül érzékelte, milyen, ha a szomszédban nukleáris robbanás történik, pedig ez a föld alatt volt. Hát még mi lenne, ha éles háborúban történne egy vagy több ilyen, a légkörben.

És ha ez nem lenne elég, Donald Trump amerikai elnök megfenyegetett mindenkit, aki Észak-Koreával bármilyen kereskedelmi kapcsolatot tart fenn, hogy Amerika az illető országgal megszakítja kereskedelmi kapcsolatait. Mondanunk sem kell, mit jelentene Amerikának és Kínának, de még az egész világnak is, ha Trump ezt Kínával szemben alkalmazná.

Kim betárazott

Kína már korlátozta a szén és vasérc vásárlását Észak-Koreától és nem szállít neki benzint. Az egyetlen komolyabb dolog, amit elad neki, az a kőolaj. Ennek megszüntetése maga lenne a teljes embargó, viszont Kínának ez nem célja, több okból. Egyrészt azért, mert szerinte ez sem kényszerítené arra Kim Dzsong Unt, hogy feladja rakétaprogramját és nukleáris fegyvereit, legalábbis belátható időn belül nem. Kim ugyanis felkészülhetett erre az esetre, és felhalmozhatott annyi olajat, amennyi az ország minimális működéséhez akár évekig elég lehet.

Észak-Korea igen kevés olajat fogyaszt, a Bloomberg szerint egész éves fogyasztása kevesebb, mint Amerika keleti partjáé egy nap alatt. Konkrétabb adatok szerint napi 15 ezer hordó lehet a fogyasztás, míg Dél-Koreáé napi 2,6 millió, Kínáé 12,5 millió. A számok önmagukért beszélnek: ilyen kevés fogyasztáshoz könnyen fel lehetett tankolni jó időre.

További ellenérvek

A másik ok, amiért Kína nem zárná el végleg az olajcsapot, össze is függ az elsővel: ha már úgysem változik tőle semmi rövidtávon, minek haragítsa magára Észak-Koreát egy olyan ügyben, amelyben régebben inkább a barátja volt, mint ellensége, de most már nem az, és kimaradt volna a konfliktusból, ha lehet. Ha viszont magára haragítja Kim Dzsong Unt, attól tart, hogy az esetleg Kínába lő át egy-két atombombát, ha netán elgurul a gyógyszere. Sokkal egyszerűbb, mint Guamot, Hawaiit vagy Kaliforniát célozni.

Végül Kínát az is befolyásolja, hogy eddig nem akarta az észak-koreai rezsim teljes összeomlását sem, részben az esetleges káosztól tartva, részben azért, mert az amerikai befolyás és katonai jelenlét így esetleg határáig terjedne a koreai félszigeten. Ugyanakkor az sem jó, ami most van, hisz nem lehet kizárni, hogy van egy pont, ahol az amerikai elnöknek lépnie kell, mégpedig katonailag. Ha szövetségesei, vagy saját népe olyan mértékben érzik magukat fenyegetve egy észak-koreai rakétával érkező atom-, vagy hidrogénbombától, hogy követelni kezdik a cselekvést, nem tehet mást az elnök, mint hogy megelőző csapást mér, ami persze Koreában és közelében felmérhetetlen pusztítással járhat.

Keskeny ösvény

Mi lehet a megoldás ezek után? Valószínűleg most már csak úgy lehetne bármilyen elfogadható eredményre jutni, ha Kína és Amerika teljesen egységes álláspontra helyezkedne, de leginkább akkor, ha ehhez Oroszország is csatlakozna. Egyszerre a három nagyhatalommal szemben már tehetetlen lenne Kim Dzsong Un, ugyanakkor együtt felajánlhatnák neki a nukleáris leszerelés olyan módozatát, ami számára is elfogadható. Nevezetesen a három hatalom garantálná, hogy nem indít ellene egyikük sem háborút, és nem próbálják megdönteni rezsimjét (a kubai válságot is így sikerült megoldani).

Ha ez mégsem menne, együtt dönthetnének Észak-Korea összeroppantásáról, akár teljes blokád, akár összehangolt katonai beavatkozás árán. Utána olyan béketervet hozhatnának össze, amely mindegyiküknek megfelelhet: Dél-Korea vezetésével egyesülhetne az ország német mintára, viszont semleges lenne az egyesített Korea, de legalábbis nem állomásoznának amerikai erők a területén, így sem Kína, sem Oroszország nem tekintené a helyzetet az amerikai befolyási övezet megnyúlásának.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45490 45360 46250 -1,32% 45460 45490 1 783 666 020 HUF 2026-07-22 10:37:24
MOL 4320 4298 4346 -0,18% 4322 4334 390 566 102 HUF 2026-07-22 10:37:32
MTELEKOM 2670 2662 2678 +0,23% 2664 2670 44 253 356 HUF 2026-07-22 10:35:03
RICHTER 11810 11790 11870 +0,25% 11800 11830 175 160 870 HUF 2026-07-22 10:37:23
OPUS 365 358 365 +1,81% 361 365 1 618 050 HUF 2026-07-22 10:35:37
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik 
Czwick Dávid | 2026. július 22. 10:11
Nagy tervet szőtt Kína a következő öt évre, mely alaposan felforgathatja az elmúlt hónapokban jócskán lesajnált nemesfém kilátásait. A távol-keleti ország már így is vezető szereppel rendelkezik a platina globális piacán; ezt a dominanciát pedig tovább erősítheti a szuperhatalom jól felfogott stratégiai víziója, ami jelentősen felverheti a megugró kereslet miatt a nemesfém világpiaci jegyzését. Úgy tűnik tehát, hogy miközben mindenki az arany és az ezüst döcögős piaci teljesítményével van elfoglalva, a felszín alatt masszív piaci folyamatok kezdődtek el, melyek helyzetbe hozhatják a platinát. 
Részvény / Deviza / Áru Biztatóan indította a napot a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:42
Értéke a keddi záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat? Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:25
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Részvény / Deviza / Áru Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:41
Nem igazán találják az irányt Európa főbb piacai a keddi nyitáskor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG