3p
Megint a kereskedelmi háborút emlegetik, mint ami a tőzsdei árfolyamokra árnyékot vet. Európában azonban legalább ekkora szerepet játszott, hogy a török, dél-afrikai, argentin eszközök értéke brutális mértékben zuhan. A forint gyengült, 327 az euró, a BÉT-en a Mol volt a megmentő.
(Fotó: 123rf.com)

Argentína 60 százalékra emelte az alapkamatot, miután fizetőeszközének értéke szűnni nem akaróan zuhant. Több mint 20 százalékos pluszban van a dollár argentin peso-ban kifejezett ára. A török líra is 4-5 százalékos mínuszban van, a dél-afrikai rand pedig három százalékkal gyengül.

Feltörekvő piaci pániknak vagyunk tehát szemtanúi, ami aligha áll meg az országhatároknál. Sok nyugati bankban, befektetési alapnál vagy nyugdíjalapnál számolgatják most azt, mekkora a kitettségük ezekben az eszközökben.

Kisebb mértékben több más feltörekvő piaci deviza is esik, a forint még istenes, 1,2 forinttal 327-re drágult az euró. Az argentin Merval tőzsdeindex hat százalékkal emelkedik – persze csak peso-ban, dollárban ugyanis így is 14 százalék körül lettek olcsóbbak az ottani értékpapírok.

Hard Brexit előtt állunk

Így nem csoda, hogy a fejlett országok tőzsdéin is rossz a hangulat, amihez az amerikai-kínai kereskedelmi háború aktuális nyilatkozatai is hozzátettek. Európában az sem túl jó hír, hogy a Brexit békés, puha megoldása távolodni látszik, a kemény Brexit tűnik járható útnak.

A német index fél, a francia 0,4, a brit 0,6 százalékkal süllyedt, a dél-európai indexek inkább valamivel egy százalék felett a zárásra. Az USA-ban az S&P 500 index 0,3, a Dow Jones ipari átlag 0,4 százalékkal esik, a Nasdaq azonban csak alig észrevehetően süllyed.

Amazon: 2000

Az USA részvénypiacát a tech-szektor menti meg megint, az Amazon árfolyama történetében először átlépte a 2000 dolláros szintet, miután bejelentette, hogy Mexikóban terjeszkedik. Tegnap pedig a 2500 dolláros Morgan Stanley-célárnak örülhettek a befektetői. Szépen emelkedik a Micron, a Facebook, a Twitter is.

Itthon a BUX index megúszta pár pontos, százalékban elhanyagolható eséssel, amit főleg az OTP 1,2 százalékos esése és a Mol 1,1 százalékos emelkedése alakított ki (10 350, illetve 2894 forintra). A Richter csak 0,2 százalékkal ment fel, a kisebb súlyú Telekom 0,7 százalékkal emelkedett.

További árfolyamok itt láthatók

Az európai politikusok felajánlották az USA-nak, hogy a kereskedelmi kapcsolatok normalizálása keretében vámmentessé tennék a tengerentúli autókat. Az autórészvényeket alaposan megrángatták ma.

Esnek a fémek, a bányák

Az olaj fél százalék körüli pluszban, de a legtöbb árupiaci termék, főleg az arany, ezüst, réz inkább mínuszban. A dollár kezdeti gyengélkedéséből határozott emelkedésre váltott, esnek a bányavállalatok részvényei.

Az orosz és a kínai hatóságok szigorú nyilatkozataival magyarázzák, hogy ma a kriptodevizák ismét esésnek indultak. A bitcoin 6850, mintegy két százalékkal esik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG