4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az arany az izraeli-plasztin háború kitörése óta emelkedik, de nem biztos, hogy ez tartós tud maradni. A forint erős, a részvények emelkednek, csak az OTP stagnál. Másfél éves csúcs közelében áll a bitcoin, ami egyre több kisbefektetőt vonzhat a piacra. Eseménydús hét várható.

A főbb nyugat-európai részvényindexek hétfőn délelőtt 0,5-0,7 százalékos nyereséget mutattak, és az amerikai határidős mutatók is hasonlóan jól néznek ki. A befektetők az “európai regionális inflációs adatokat emésztették” a sajtó szerint.

Németország legnépesebb tartományában, Észak-Rajna-Vesztfáliában például októberben éves szinten 3,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, ami az előző havi 4,2 százalékhoz képest jelentős csökkenés. A spanyolországi adat pedig 3,5 százalék volt, elmaradt a várt 3,8-tól.

Eseménydús hét várható. A piaci szereplők a Bank of Japan, a Bank of England és legfőképpen az amerikai Federal Reserve kamatdöntéseit várják, iránymutatást keresve a jövőbeli kamatokkal kapcsolatban. Múlt hét végén főleg a vártnál erősebb amerikai gazdaságot jelző GDP-adat kedvetleníthette el a befektetőket, de úgy látszik, a hatása nem sokáig tartott. A héten fontos gazdasági adatok érkeznek Kínából is, és gyorsjelentések, amelyek közül különösen az Apple lehet lényeges.

Egy forinttal olcsóbb az euró

A magyar BUX index 0,3 százalékkal emelkedik, a Mol 0,4, a Richter 0,6 és a Telekom 0,2 százalékos emelkedése mellett. Az OTP stagnál, a 4iG 1,3 százalékkal megy fel.

Árfolyam

A forint határozottan erősödik, az euró 382,60, több mint egy forinttal olcsóbb a péntek estinél. Az európai földgáz több mint négy százalékkal drágul, de legalább az olaj süllyed, 1,3 százalékkal. A dollár valamelyest gyengül, ami segíteni szokott a feltörekvő piaci devizáknak.

A héten nem érkezik igazán fontos hazai adat, így leginkább a nemzetközi események, valamint az uniós pénzekkel kapcsolatos fejlemények dominálhatják a piacot – írta az Erste Befektetési Zrt.

Az orosz jegybank a várt duplájával, 13-ról 15 százalékra emelte fel az alapkamatot, meglepve ezzel a piacot.

2000 dollár felett az arany

Átlépte a 2000 dollárt az arany ára, az árfolyam az Erste Befektetési Zrt. szerint főleg a “közel-keleti geopolitikai helyzet miatt emelkedett”, mivel a befektetők egy része a konfliktus rosszabbodására számít.

Az arany már kilenc százalékkal van magasabb szinten az október 7-i események óta.

Az amerikai kötvények és a svájci frank mellett a legnagyobb mértékben dráguló eszköz volt a piacon. A befektetők figyelik az amerikai pénzügyminisztérium kibocsátási terveit és a Fed szerdai kamatlépését is. A várakozások szerint az amerikai kormány növelni fogja az állampapír-kibocsátás mértékét, hogy finanszírozni tudja a növekvő költségvetési hiányt.

Az arany határidős árfolyama. Vízszintes piros vonal: 2000 dollár, függőleges: Október 6-a. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az arany határidős árfolyama. Vízszintes piros vonal: 2000 dollár, függőleges: Október 6-a. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A kötvényhozam az arany ellensége

A múlt héten áttörte a kétezer dolláros szintet az arany árfolyama, de ma már inkább kisebb gyengülés figyelhető meg a KBC Equitas szerint.

Ráadásul az RSI alapján is mintha kissé túlvetté vált volna az arany.

Az elmúlt három hét során nagymértékű és gyors javulás játszódott le, vele az ezüst is emelkedéssel próbálkozott. A magas kötvényhozamok azonban továbbra is gátat szabhatnak a stabil emelkedés előtt a brókercég szerint, “illetve az erős dollár sem túl kedvező a nemesfémek számára”.

Másfél éves csúcson a bitcoin

A bitcoin a múlt héten egyelőre hiába ostromolta meg a 35 ezer dolláros határt, de így is majdnem másfél éves csúcsok körül tartózkodik (jelenleg 34 600 dollár). Az ether lemaradó, 1820 dollárnál jár, kevésbé ment fel az utóbbi hetekben. Egyre több jele van annak, hogy a kriptovaluták medvepiaca véget ért, az első számú kriptovaluta ára több mint kétszerese a 2022 végi mélypontoknak.

A bitcoin és az ether három éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A bitcoin és az ether három éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Vegyek-e bitcoint?

Egyes, a bitcoin-vásárlásra vonatkozó Google-keresések száma az USA-ban mintegy 250 százalékkal ugrott meg egy felmérés szerint. A “buy bitcoin” (bitcoin vásárlás) lekérdezés az Egyesült Királyságban pedig 826 százalékkal ugrott meg az elmúlt héten.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Egyes specifikus keresések száma, mint “tudok-e Bitcoint vásárolni a Fidelityn?”, több mint 3100 százalékkal nőtt. Ezek a jelek arra utalnak, hogy meredeken nő a lakosság érdeklődése a kriptovaluták iránt.

Fordulópont Kínában

A China Evergrande Group, a világ legeladósodottabb ingatlanfejlesztője hétfőn sorsdöntő pillanat előtt áll, a hitelezők felszámolási kérelméről szóló bírósági meghallgatás lesz. A hongkongi legfelsőbb bíróság előtt a cégnek konkrét szerkezetátalakítási eredményeket kell bemutatnia, hogy elkerülje a véget – írta a Bloomberg. A cég mintegy 327 milliárd dollár kötelezettséggel rendelkezik.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG