Az orosz-ukrán etnikai háború tavaly márciustól lángolt fel. Mindenki megdöbbent, szokatlan volt, hogy harcok folynak gyakorlatilag Európa első és második legnagyobb országa között (még ha nem is közvetlenül, hanem az egyik támogatja a másik területén élő kisebbségének szeparatizmusát).
Megijedtek
A tőzsdéken pánik futott végig, mindenki mindentől szabadult. Rögtön megjöttek hozzá az ijesztgető magyarázatok, elemzések is: hidegháború, világháború, szankciók, összeomló gazdaságok. Ezek egy része jogos is volt: kialakult egy kvázi hidegháborús helyzet, Európa és Amerika szankciókat hirdetett Oroszország ellen, és az orosz és az ukrán gazdaság valóban válságba is került.
Az első kört aztán lenyugvás követte, noha a probléma nem oldódott meg, csak átmenetileg csitult. Oroszország jelezte, hogy az ukránok nem léphetnek át egy határt a szeparatistákkal szemben, mert akkor keményen odacsapnak. A nyugat meg igazából ugyanúgy nem akart világháborút kockáztatva belebonyolódni a dologba, mint nálunk 1956-ban.
Egy darabig tartott az egyensúly, ősszel aztán újra jöttek a harcok, és újra a szankciók. A piacok még egyszer megijedek, de az látszott, hogy pl. a szankciók megítélésében már más a helyzet. Konkrétan jobban fájnak azok Európának, mint Oroszországnak, pontosabban az oroszok jobban tűrik őket. Európa a recesszió ellen küzd, és nincs szüksége ilyen visszahúzó tényezőre egy távoli, zűrös etnikai konfliktus miatt, amiben amúgy semmi különösebb érdekeltsége nincs. A volt Szovjetunió sok sarkában megy ugyanez az oroszlakta területeken, egy idő után mindenki beletörődik.
Már nem félünk
Ezt most már a piacok is elfogadták, annak ellenére, hogy a harcok véresek, és a nyugat is hevesen csörteti a kardot. A szereplők tisztában vannak azzal, hogy lehet hangoskodni, fegyvereket küldeni, kvázi egy Vietnamot vagy Koreát csinálni Európa szélén, de az atomfegyverek árnyékában nagy balhéra úgysem vállalkozik senki. Talán inkább csak a közvélemény miatt kell egy kis felhajtást csinálni.
A két országban erősen érintett cégek árfolyama már amúgy is a mélyben van (pl. Raiffeisen), a többieket meg nem érinti a dolog. Bármekkora is a kardcsörtetés, ez akkor is csak egy helyi konfliktus marad, melynek közvetlenül a világgazdaságra alig van hatása. Sőt, ha van, még pozitív is lehet. Ezt mutatja az olajár példája: valószínűleg nem esik ekkorát, ha nem szerettek volna olyan sokan egy olajárbevételétől részben megfosztott, meggyengített Oroszországot látni. Majdnem mindenki másnak meg ajándék a 100 helyett 50 dolláros ár.
Miért most?
Még egy kérdés lehet érdekes: miért épp most húztak bele a szakadárok is, és az ukránok is, miért most akarja mindenki a lehető legjobb pozíciót elérni. Valószínűleg azért, mert mind Ukrajna, mind Oroszország látja, hogy miután mély gazdasági válságba jutottak, hosszú távon nem tudnak háborút folytatni. Most mindenki megpróbálja elfoglalni, amit tud, hogy aztán nemzetközileg el nem ismert status quo jöhessen létre. Amint az Dél-Oszétia, Abházia vagy a Dnyesztermenti Köztársaság esetében is történt.
Szerinte az Egyesült Államok és Izrael „térdre akarja kényszeríteni a nemzetet.” 
Jobban fogják ezentúl keresni a forintot, mint a devizát? – interjú
„Nem hagyhattuk ki a magyar sztorit, vonzóbbá válhatnak a hazai eszközök” – Interjú
„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
