6p

A keddi emelkedést csak minimális süllyedés követi szerdán a tőzsdéken, a BUX index pedig új történelmi csúcson van, miután minden fontosabb részvényünk emelkedik. A forint viszont inkább a gyengülő pályán halad tovább, a kamatdöntés sem változtatott ezen. Több hónapos csúcson a réz, biztatóak az autóeladások, itt az új Binance kártya.

Míg kedden jó hangulat volt a tőzsdéken, a Nasdaq technológiai index történelmi csúcson tudott zárni, szerdán minimális korrekciócska látható. Az európai indexek többnyire 1-2 ezrelékes mínuszban vannak, és az amerikai határidős mutatók is hasonlóan viselkednek.

Jött pár jó hír Nagy-Britanniából és Németországból, amire még visszatérünk.

Csúcson a BUX

Itthon a BUX index 0,7 százalékkal 61 300 pont fölé ugrott, ami új történelmi rekordot jelent. Az OTP 0,4, a Mol 1,0, a Richter 0,9, a Telekom és a 4iG közel másfél százalékkal drágul. A bankpapír ezzel átlépte a 16 ezer forintot, amire 2022 februárjában volt utoljára példa.

Tovább gyengélkedik a forint

Az euró ma délelőtt stagnált, majd felfelé indult el, most 385,30, mintegy hetven fillérrel van a kedd esti felett. A keddi kamatdöntés némi ingadozást okozott a forintnál, de alighanem maradt az inkább gyengülő trend.

Úgy tűnik, a nagyobb kamatvágás lehetőségének felmerülése is elég volt a forint gyengüléséhez – kommentálta az Erste Befektetési Zrt. a keddi kamatdöntést.

Árfolyam

Mi mozgatja az árakat a héten?

Novemberben meredeken, a vártnál jóval nagyobb mértékben lassult az infláció az Egyesült Királyságban, 3,9 százalékra esett az októberi 4,6-ról. Ez fokozta az optimizmust azzal kapcsolatban, hogy a központi bankok a jövő év elején, viszonylag hamar elkezdhetik a monetáris politika enyhítését. A német fogyasztói hangulat javulást mutatott, és a német termelői árak is a vártnál nagyobb mértékben csökkentek.

A héten még fontos USA-adatok jönnek, az inflációról például a pénteken megjelenő “személyi fogyasztási kiadásokról” szóló jelentés tudósít. (Ez a Fed elsődleges inflációs mérőszáma.) A fogyasztói bizalomról, az első munkanélküli kérelmekről, a tartós fogyasztási cikkek megrendeléseiről, a lakásszektorról is lesznek számok.

Meddig csökkentik még a magyar kamatot?

Az MNB kedden is újabb 75 bázisponttal csökkentette az effektív kamatszintet, így 10,75 százalék az alapkamat. A lépés több elemző szerint megfelelt a vártnak. Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője úgy véli, a következő hónapokban is a mostani ütemmel csökkentik majd a kamatot.

Gyorsításra már nem nagyon van tér, az infláció várható alakulása az eddigi sebesség fenntartását teszi lehetővé.

Változást a tavaszi hónapok hozhatnak, amikor a dezinfláció kifulladhat, a bázishatás már nem fogja támogatni a folyamatot. Ekkortól “jelentősen lassulhatnak a kamatcsökkentési ütemek”.

Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Túl szigorúnak látják az MNB-t

Az MNB kitartott az előre jelzett 75 bázispontos kamatcsökkentés mellett, “noha vannak, akik ezt most túlzott szigorként élik meg” – mondta Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója. A múlt heti, amerikai kamatvágásokat latolgató Fed-kommentár ugyanis növelte a kamatcsökkentési várakozásokat más jegybankoknál is.

Ennek hatására a magyar határidős kamatjegyzések 6 és 12 hónapos időtávon 45-60 bázisponttal csökkentek, a piacok ennyivel nagyobb kamatvágást áraztak be a Fed hatására.

A szigorú hozzáállással a hazai jegybank a hitelességét építi, és az Amundi szerint ez márciusig így is marad. Akkor, a következő inflációs jelentés megjelenésekor változhat az MNB hozzáállása – ha az inflációs folyamatok is támogatóak maradnak.

Biztatóak az autóeladások, a légitársaságok

Az EU-ban az autóeladások novemberben 6,7 százalékkal emelkedtek az ACEA adatai alapján. Az elektromos autók piaci részesedése 16,3 százalékra emelkedett – írja a KBC Equitas.

Az év 11 hónapjában összességében 15,7 százalékkal emelkedtek az eladások, így a 2023-as évet után erősebben zárhatják Európában az autógyártók, mint 2022-t. Ami az autóipari részvényeknek is kedvező lehet.

Erősen teljesítettek kedden az európai légitársaságok részvényei. A UBS elemzői is pozitívan ítélik meg a szektor kilátásait, így több céláremelést jelentettek be. A Wizz Air célárát például 36,25 fontról 37,90 fontra módosították, fel is ment a részvény.

Megindult a réz?

Túlbecsülték a réz 2024-es kínálatát, és emelkedésnek indult az árfolyam – írta az Equilor Befektetési Zrt. (Augusztus óta nem látott szintre ment fel az árfolyam.) Az elemzők mintegy 750 ezer tonnával csökkentették a jövő évi termelés-előrejelzést, a panamai bányabezárások, az Anglo American termelési mennyiségeinek visszavágása és kínai gazdaság javulása miatt.

A kereskedők arra számítottak, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság, Peru és Chile rézbányáinak növekvő kínálata jövőre meghaladja a keresletet, de most úgy látják, hogy a piac egyensúlyban van.

Meghalt a Binance kártya, éljen a Binance kártya?

“Többé nem tudod használni a Binance Visa betéti kártyádat” – ezzel a nem túl szívderítő üzenettel köszöntötte ma hajnalban európai ügyfeleit a világ legnagyobb kriptotőzsdéje. Persze már jó ideje előre közzétették, hogy ez fog történni, azaz a kártya december 20-án megszűnik.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Az ügyfelek jelentős része már alternatív megoldások után nézett, hogy a kriptovaluta-befektetéseinek kényelmes költését megoldja (például a Coinbase, a Nexo, a Bybit stb. hasonló termékeit választotta). Erre a utolsó napon, december 19-én a Binance belejelentette, hogy mégis lesz új kártya.

A Binance Pay, a Binance által működtetett, kriptovalutákra alapuló fizetési szolgáltatás partnerségre lépett a Blackcatcard nevű, online banki szolgáltatásokat nyújtó vállalattal.

Ez mobilbankolást, bankkártyás fizetést, személyes IBAN-t (EU-s bankszámlaszámot) is biztosít számukra. A Blackcatcard a magyarországi bevezetéssel egy időben a romániai, a cseh, az észt és a lett felhasználók számára is elérhetővé válik.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42270 42230 43400 -0,91% 42220 42270 10 274 295 740 HUF 2026-11-05 15:59:43
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4990 4998 3 973 552 074 HUF 2026-11-05 15:58:39
MTELEKOM 2862 2854 2938 -1,99% 2862 2868 974 551 304 HUF 2026-11-05 15:59:38
RICHTER 12930 12850 13000 +0,23% 12920 12930 641 323 470 HUF 2026-11-05 15:59:41
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 41 281 743 HUF 2026-11-05 15:56:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG