4p
Két megdöbbentő számadat is napvilágot látott csütörtök reggel. Egyrészt a magyar infláció 8 éve nem látott mértékűre gyorsult, másrészt a koronavírus kapcsán a korábbi becslésnél jóval nagyobb számú fertőzöttről adtak számot a kínai hatóságok. Az információk természetesen a tőzsdéket sem hagyták hidegen.

Szerdán szárnyaltak a nemzetközi részvénypiacok mind a nagy európai tőzsdéken, mind a tengerentúlon újabb történelmi rekordok születtek. Ha már rekord, akkor egy számunkra kevésbé örvendetest is érdemes megemlíteni, soha ilyen gyenge nem volt még ugyanis a forint az euróval szemben. A hét elején még nyugodt hangulat után úgy tűnik most ismét felpörögnek az események, lássuk mire figyelnek a befektetők.

1; Meglepő ugrás a magyar inflációban
A fogyasztói árak átlagosan 4,7 százalékkal voltak magasabbak januárban az egy évvel korábbinál - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A fogyasztói árak legutóbb 2012. decemberben emelkedtek az idén januárinál nagyobb mértékben, akkor 5,0 százalékos volt a fogyasztói áremelkedés. A hír meglepő volt, az elemzők ugyanis ennél jóval visszafogottabb áremelkedéssel számoltak. A megugró infláció a forint árfolyamára is hatással lehet, ezzel korábbi cikkünkben foglalkoztunk.

Az adatra egyébként reagált a jegybank, és Nagy Márton alelnök azt mondta, hogy nem félnek használni a rendelkezésre álló eszközöket. Az MNB alelnöke úgy vélte, az infláció márciusra visszatérhet a jegybanki toleranciasávba.

2; Drasztikusan megugrott a koronavírusos betegek száma
A kínai hatóságok csütörtök reggel közel 15 ezerrel több betegről adtak számot, így a vírus immár 60 ezer embert fertőzött meg. A közlés szerint nem a betegség terjed gyorsabban, hanem a diagnosztikai módszerek változtak. A nyugati kommentárok a jelentős számú növekedés mellett azért is aggódnak, mert az eset rávilágít arra, hogy Kínában vélhetőleg kozmetikázzák az adatokat, és továbbra sem lehet pontos képet kapni arról, hogy mi is folyik az országban. A hír hatására a szerdán még szárnyaló részvénypiacok lefordultak, és csütörtökön világszerte gyengültek a tőzsdék.

3; Recesszió esetén mindent bevetne a Fed
Jerome Powell egy bizottsági meghallgatáson elárulta, hogy egy következő válság esetén ismét agresszív mennyiségi lazítással reagálhatnak, illetve kommunikációs eszközökkel is harcolnának a visszaesés ellen, írta reggeli hírlevelében az Equilor. Ugyanakkor a jegybankelnök hozzátette, hogy a jelenlegi kamatszint mellett a kamatcsökkentés tekintetében nincs túl nagy mozgástér. Ezzel halkan üzent Donald Trumpnak is, aki folyamatosan további agresszív kamatvágást szorgalmaz, és megkérdőjelezi a jegybank szakértelmét.

4; Nagyot esett a kínai autóeladások száma
Jelentősen, 18 százalékkal visszaesett az új autók eladása januárban Kínában elsősorban az új koronavírus hatására, de közrejátszott az is, hogy lassul a gazdaság növekedése. A kínai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, a CAAM csütörtökön azt közölte, hogy januárban 1 millió 941 új járművet értékesítettek, 18 százalékkal kevesebbet tavaly januárhoz képest. Decemberben a visszaesés jóval kisebb, 0,1 százalék volt.

A hír nem igazán kedvező a nagy német autógyártóknak, amelyek komoly piaci részesedéssel bírnak az ázsiai országban. Közvetve pedig a magyar gazdaságra is hathat a történés, és tovább lassulhat a decemberben megtorpanó iparunk.

5; A vártnál gyengébb eredmény miatt zuhant a Cisco
Az informatikai cég 2,9 milliárd dolláros eredményt ért el, ami egy részvényre vetítve 77 centet jelent. Ezzel szemben a várakozások 3,2 milliárd dolláros eredményt és 76 centes EPS-t jósoltak, olvasható az Equilor hírlevelében. A Cisco árbevétele 3,5 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest 12,01 milliárd dollárra, elemzők 11,97 milliárd dollárt becsültek. A vállalat 36 centes osztalékfizetést jelentett be, ami 3 százalékkal haladja meg az előző negyedéves szintet. Az eredmény nagy része, 72 százaléka szoftvereladásból származik, ami 7 százalékkal lett több, mint tavaly ilyenkor. A Brexittel és a kínai kereskedelemmel kapcsolatos bizonytalanságok terén pozitívak a vezetők. A koronavírus okozhat némi zavart a vállalat eredményében, ugyanis Kína adja az árbevétel 2 százalékát. A gyorsjelentés hatására a papírok zárás után 4,6 százalékot csökkentek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40930 40250 41390 -0,66% 40900 40910 17 727 176 620 HUF 2026-11-06 15:30:05
MOL 4856 4812 4980 -2,53% 4854 4858 2 704 301 500 HUF 2026-11-06 15:30:45
MTELEKOM 2898 2822 2940 +0,98% 2900 2902 1 399 257 810 HUF 2026-11-06 15:29:00
RICHTER 12880 12820 12980 -0,69% 12860 12880 1 732 616 360 HUF 2026-11-06 15:30:59
OPUS 206 200 208 +2,74% 205 206 52 704 547 HUF 2026-11-06 15:16:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG