4p
Tegnap késő este hirtelen óriásit ugrott a bitcoin árfolyama arra a hírre, hogy a fejlesztői megegyeztek a technológia javításának fő csapásirányáról, így valószínűleg nem fenyegeti már az egyik legfőbb veszély. De nincsenek még kizárva a kellemetlen meglepetések sem. Már a Goldman Sachs egyik vezetője is elemzi a bitcoint.

Egyik nap 2300 dollár, a másik nap 2900, minden befektető álma az az út, amit a bitcoin az utóbbi másfél napban bejárt. Tegnap a nap elején még kicsivel 2300 dollár alatt járt az árfolyama, estére pedig 2900 fölé ugrott. Jelenleg 2752 dollár, mintegy 18 százalékkal magasabb az egy nappal korábbinál. (A Coindesk indexe szerint, amely több tőzsde átlagárát mutatja.) Nemrég egyébként bezuhant 1850 alá is.

Az emelkedést az váltotta ki, hogy megoldódni látszik a számítógépes deviza továbbfejlesztésének problematikája. Az elszámolásokat végző algoritmus és program elavult, a nagy mennyiségű tranzakciót már nem tudja kiszolgálni, ezért szükségessé vált a megreformálása. Ennek mikéntjéről azonban nézeteltérés volt, van az érintettek (programozók és úgynevezett „bányászok”, az elszámolási rendszert üzemeltető és az új bitcoin-ok létrehozását végző vállalkozók) között.

Nem hasad, ami hasadhatna

Ha nem tudtak volna megegyezni, az azt eredményezhette volna, hogy a bitcoin kétfelé válik, ahogy az történt az ethereum esetében (amelyből most létezik egy másodlagos szerepre kárhoztatott és jóval kevésbé értékes „classic” verzió is). Úgy tűnik, ezt most sikerült elkerülni, az egyfajta demokráciaként működő bitcoin-közösség nagy többséggel letette a voksát egy BIP 91 nevű eljárás mellett.

Ez alapozza meg a SegWit2x nevű szoftverfrissítés bevezetését, aminek célja a hálózat kapacitásának jelentős bővítése. De azért vannak aggodalmak, hogy valami, például hackertámadás megakaszthatja azt a folyamatot. A Bloomberg is óvatosan úgy fogalmaz, hogy „úgy tűnik, sikerült elkerülni” a nagyobb problémákat, a Bitcoin-rendszer hasadását, kétfelé válását. (Egyébként az, hogy a legnagyobb gazdasági oldalak is kiemelt helyen foglalkoznak velük, árfolyamokat közölnek rájuk, jól jelzi, mekkorát nőtt a „kriptodevizák” elfogadottsága, jelentősége.)

Nem érte el még a csúcsot

A bitcoin árfolyama június 11-12-én 3011 dollár körül tetőzött, most nem érte el azt a szintet. De a változás nagyon gyors lehet, jellemzőek rá a hirtelen ugrások és zuhanások, amint azt nemrég a történelmi példákon bemutattuk.

A bitcoin egyébként alig valamivel kisebb mértékben az ehereumot is magával húzta, eme újabb keletű, sokak szerint még fényesebb jövő előtt álló digitális fizetőeszköz 205-ről 235 dollárra száguldott (közel 15 százalék), most 231 dollár körül van.

A Goldman megmondta

A hírre tegnap este a bitcoin-bányászat miatt érintett chipgyártók, az Nvidia és az AMD (Advanced Micro Devices) az USA-ban 1,5-2,0 százalékkal drágultak. Ez nem tűnik soknak, de az utóbbi egy-másfél évben e két cég papírjának értéke viszont megsokszorozódott, részben a bitcoin- és egyéb kriptovaluta-láz miatt.

Érdekes fejlemény volt pár napja, hogy egy olyan nagyágyú, mint a Goldman Sachs a bitcoin emelkedését jósolta – és részben máris bejött neki. Az óriási befektetési bankház technológiai elemzőinek főnöke, Sheba Jafari két nappal az emelkedés előtt azt írta, hogy a bitcoin 1800 dollár körül erős ellenállásra ért. Innét felfelé indulhat, újra tesztelheti a 3000 dolláros szintet, sőt 3700 dollárig is eljuthat.

Ahol a hit a fedezet

Viccesnek látszó, de komoly felvetéssel élt az Investing.com-on egy elemző, amikor feltette a kérdést: a bitcoin vagy a Tesla a jobb befektetés? A kettő ugyanis megegyezik abban, hogy fundamentális értéke nincs vagy csekély. (A Tesla folyamatosan veszít minden értékesített autón, árazása abszurd magas, a könyvértéke 11-szeresén, az árbevétel hatszorosán értékeli a piac.) Mindkét befektetés mögött csak a hit, a bizalom áll, amely szerint a jövőben is értékelni fogja ezeket a piac, így nem veszítenek majd értékükből.

„Hitfedezetű fizetőeszköznek” nevezik a bitcoint, és a Tesla-részvényeseket is a hit élteti, hogy a cég egyszer majd nyereségessé tehető, és nem nyomja le az igencsak mozgolódó konkurencia. Arra, hogy mi történik, ha a hit elenyészik, az Enron konszern esetét hozza fel, melynek részvényei kevesebb mint egy év alatt lenullázódtak 2001-ben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 437 985 270 HUF 2026-11-05 14:55:54
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4994 4996 3 161 022 430 HUF 2026-11-05 14:55:54
MTELEKOM 2896 2872 2938 -0,82% 2892 2896 800 733 436 HUF 2026-11-05 14:55:54
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12970 12980 457 024 290 HUF 2026-11-05 14:55:54
OPUS 201 200 214 -6,28% 200 201 20 309 303 HUF 2026-11-05 14:55:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG