1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A most záruló futballszezon a Manchester United régóta várt Wall Street-i debütálásával kezdődött és a német fociklubok hatalmas menetelésével végződött. Tavaly augusztus végén, amikor az európai top bajnokságok elrajtoltak, még senki nem mert volna nagyobb összeget tenni rá, hogy az idei év a német klubokról fog szólni. Pedig így lett. A Dortmund és a Bayern München vívta a legrangosabb európai kupa, a Bajnokok Ligája döntőjét, a bajorok pedig végül tripláztak, ahol eddig elindultak, mindent megnyertek. De vajon a tőzsdén is szárnyalnak?

Az európai top futball mintha meg sem érezné a válságot, az ide beáramló arab és orosz milliárdok pedig már-már a fair-play szellemét felrúgva szülnek újabb és újabb sztárcsapatokat. A 40-60 millió eurós átigazolási díjak ma már nem is meglepőek, míg korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy ennyi pénz valaki kiadjon egy futballistáért. De vajon jól járnak-e a serlegekkel és a sztárigazolásokkal a kisrészvényesek?

A Stoxx Europe Football indexe szerint nem, a 22 európai klub részvényeit összesítő index az elmúlt egy évben 1 százalékot süllyedt, miközben az Eurostoxx50 az elmúlt 12 hónapban 20 százalékkal emelkedett. Ez nem érhette újdonságként a befektetőknek, a fociindex a 2011-es évben 40 százalékos buktában volt, háromszor akkora veszteséget hozott össze, mint az Eurostoxx. Az elmúlt 12 havi teljesítménye tehát még egész jónak mondható a csökkenés ellenére is. Idén azonban kevesebb pénz érkezett ezekbe a részvényekbe, úgy tűnik a szurkolók már megvették azokat a paketteket, amiket a klubszeretet megkövetelt. Nem titok, a legtöbb fociklub-részvénytulajdonost jobban izgatják a látványos megoldások, vagy hogy szöglet volt-e, mint hogy a - nagyon is volatilis - klubrészvény árfolyam éppen hogyan alakul.

A Stoxx Europe Football indexe az elmúlt egy évben.



Az idei fociszezon legjobban várt IPO-ja (tőzsdei bevezetése) a Manchester Unitedé volt, mely végül a dél-kelet-ázsiai parkettek helyett fordult a Wall Street fele, de tavaly decemberben ment a tőzsdére a nagy hagyományokkal rendelkező Glasgow Rangers is, igaz, a skótok csak a szomszédos Londonba ugrottak át. A forrásbevonásra nagy szüksége volt a skót rekord bajnoknak (54 elsőségük világrekord), hiszen a csapat tulajdonosa tavaly csődbe ment, így visszasorolták őket a negyedosztályba.

A Manchester idei szezonja sportsikerekben inkább bővelkedett, mint skót társáé: megnyerték a Premier Leauge-et, a csapat papírjai annak ellenére emelkedtek szezon végére 30%-ot, hogy a Bajnokok Ligájából kiesett a csapat és a szezon végén bejelentette visszavonulását az edzőlegenda, Sir Alex Ferguson, aki 26 évig vezette a Vörös Ördögöket.

Győztesek és vesztesek

A Manchester sikere így sem tudta ellensúlyozni a Stoxx Europe Football index többi tagjának siralmas eredményeit, főleg az indexben leginkább felülsúlyozott török bajnokság szereplőinek volt ez fekete év a tőzsdén. A fociindexet egyértelműen a pénzügyi problémákkal küzdő török klubok húzták le: a Besiktas (-15%), a Fenerbahce (-12%), a Galatasaray (-31%) és a Trabzonspor (-46%). Utóbbi kettő ott van a négy legnagyobb bukta között is, de az elmúlt 12 hónap abszolút vesztese a lengyel Ruch Chorzow volt, a csapat papírjai 77 százalékkal olcsóbbak, mint egy éve, de panaszkodhatnak a grafikonok miatt a dán Arhus szurkolói is, az árfolyam itt 57 százalékot zuhant.



A befektetőiket a leginkább a bajnokságot és kupát is nyerő Celtic, valamint a dán Aalborg (csupán az 5. lettek a Superligában) és a BL-fináléig jutó Borussia Dortmund tette boldoggá. A Dortmund idén nem tudott sem Bundesligát nyerni, sem pedig a kupában nagyot alkotni (a döntő se jött össze), de a csapat BL-menetelése töretlen volt idén, a "halálcsoportból" egészen a döntőig jutottak, ahol szoros küzdelemben maradtak alul az idén mindent megnyerő bajor rekord bajnok Bayern ellenében.

Jürgen Klopp - a részvényesek és a szurkolók kedvence



A nemzetközi kupaszereplésnek hála, a Borussia papírjai most 46 százalékkal érnek többet, mint egy éve. Hiába a vesztes döntő, a dortmundi szurkolók azzal a tudattal szidhatják majd jövőre a nagy rivális Bayern München szurkolóit, hogy az idény végén legalább a pénzüknél vannak. Érdekes adalék a két klub űrfocit hozó idei rivalizálásához, hogy az anyagilag betonbiztos lábakon álló Bayern 2003-ban egy kisebb kölcsönnel segítette ki az akkor a csőd szélére kerülő BVB-t.


Az emblematikus klubok közül a tőzsdén jól szerepelt a Roma (+40%), a Lazio (+21%), a bajnokságot nyerő, de nemzetközi porondon könnyedén elvérző Juventus (+16%). Kifizetődő a szép foci is, legalább is ez látszik a Benfica árfolyamán (+16%), de a holland bajnokságot nyerő Ajax is pluszban tudott maradni (2%). A bajnoki cím sem garancia a jó tőzsdei teljesítményre, a befektetők nemcsak erre figyelnek ugyanis: elégtétel lehet a lisszaboni fociőrülteknek, hogy az idén ismét bajnoki címet ünneplő Porto árfolyama így is hatalmasat zuhant. A részvényeseik azért kezdtek el szabadulni a klub papírjaitól, mert a szezon végén kiderült: a csapat két legjobbja, Moutinho és James Rodriguez potom 70 millió euróért az orosz oligarcha, Ribolovljev által felvásárolt Monacóhoz szerződött.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG