6p

Az euró/forint hol alulról, hol felülről nyaldossa a 400-as határt, a részvénypiacok kivárnak az amerikai nagybankok gyorsjelentései előtt. Jókora céláremelés jött az OTP Bankra, a Molnál csúszhat a nem orosz olajra való áttérés. Musk csalódást okozott, de jöhet az UberTesla és már az FBI is saját kriptóérmét csinál.

Az európai tőzsdeindexek alig mozdulnak pénteken. A német inflációs adat a vártnak megfelelő lett szeptemberre. Az amerikai határidős indexek 2-3 ezrelékkel esnek egy sor nagybanki eredmény közzététele előtt, mint a JPMorgan Chase és a Wells Fargo negyedéves adatai. Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway pedig kulcsfontosságú küszöbérték alá csökkentette a Bank of America-részesedését.

A tőkepiacok hangulatának nem tett jót, hogy az amerikai inflációs adat csütörtökön kissé rosszabb lett a vártnál. Ezen kívül a tengerentúli állam jegybankjának szerepét betöltő Fed egyik vezetője, Raphael Bostic kijelentette, nyitott arra, hogy novemberben egyáltalán ne csökkentsék a kamatokat. (Miközben a piac egyébként negyedszázalékos mérséklést várt.)

Az S&P 500 és a Nasdaq 100 technológiai index az USA-ban. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az S&P 500 és a Nasdaq 100 technológiai index az USA-ban. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Jókora céláremelés jött az OTP Bankra

A BUX index 0,2 százalékkal esik, a Mol és a Richter fél százalék körül gyengült Az OTP Bank viszont 0,3 százalékkal megy felfelé. Az euró ára 400,80, 1,7 forinttal drágább a csütörtök estinél, de volt péntek délelőtt 401,70 is.

A Patria Finance 20 600 forintról 24 200-ra emelte az OTP Bank 12 havi célárát, az ajánlásuk továbbra is vétel. Az új, júniusra szóló célár a jelenlegi árfolyamhoz képest több mint 30 százalékos felértékelődési potenciált jelentene – tette hozzá a Patria leányvállalata, a K&H Értékpapír.

Késik a Mol a nem orosz olajjal?

A Mol arra számít, hogy finomítói 2026 végére képesek lesznek mind az orosz, mind a nem orosz nyersolajok feldolgozására. Egy évvel később, mint tervezték, mivel néhány projekt késik – nyilatkozta Sverla Viktor, a Mol stratégiáért és fenntarthatóságért felelős vezetője a Reutersnek.

Árfolyam

A Mol jelenleg is "akár 30-40 százalékban képes nem orosz nyersolajat finomítani" a szlovákiai és a magyarországi finomítóiban. Olyan beruházások vannak folyamatban, amelyekkel ezt 2026 végére 100 százalékra növelhetjük – mondta. Hernádi Zsolt, a Mol elnöke 2023 áprilisában a Reutersnek még azt mondta, hogy a Mol 2025 végére vagy 2026 elejére képes lesz választani, hogy orosz vagy nem orosz nyersolajat használjon a finomítóiban – ismertette az Equilor Befektetési Zrt.

Nem lesz itthon egyhamar kamatcsökkentés

A forintot erősítő tényező lehetett csütörtökön, hogy újból kamattartásról adott interjút Virág Barnabás a Reutersnek. Ebben jelezte, hogy valószínűleg szüneteltetik a kamatcsökkentéseket, miután "a közel-keleti konfliktus eszkalálódása és az amerikai kamatkilátások változása 18 hónapos mélypontra nyomta a forintot” – ismertette az Equilor.

Már a sokadik jelzés jött a Magyar Nemzeti Banktól arra vonatkozóan, hogy októberben a kamatszint tartása felé tolódhat el a döntés, azaz szünet következhet a vágások terén. De ez nem igazán hatotta meg a forintot – tette hozzá az Erste Befektetési Zrt.

Miben más ez az emelkedés?

Ismét új csúcson az S&P 500 index, és ez a legnagyobb súlyú papírok új csúcsai nélkül valósult meg, sőt a Tesla kifejezetten gyengélkedő fázisban van – írta a Concorde Értékpapír Zrt. blogja. A Broadcom és az Oracle viszont történelmi csúcsára ment fel, és ez két dolgot mutat.

  • Egyrészt a chipgyártók közül már messze nem csak az Nvidia tud profitálni az AI-forradalomból.
  • Az Oracle pedig rávilágít arra, hogy már a szoftvergyártók is megtalálták az üzletileg is értelmezhető új helyüket az AI-értékláncban.

Musk csalódást okozott

A Tesla részvénye hat százalékkal esik a hivatalos kereskedés előtti piacon, miután bemutatta a régóta várt „Cybercab” robottaxit. Az elemzők ugyanis fanyalognak, hogy Elon Musk vezérigazgató kevés választ adott a technológiával kapcsolatos kulcsfontosságú kérdéseikre – írta az az Investing.com.

A modell nem rendelkezik kormánykerékkel vagy pedálokkal, két személyes, valószínűleg 2027 előtt kezdődik a gyártása, és kevesebb mint 30 ezer dollárért (jelenlegi árfolyamon ez mintegy 11 millió forint) lesz elérhető – mondta Musk.

A robot életeket ment?

A mágnás a rendezvényre egy Cybercabban ülve érkezett, de megjegyezte, hogy még számos szabályozási akadályt is le kell küzdenie.

Életeket fognak menteni, tízszer biztonságosabbak lesz, mint az emberi sofőrök állította.

A Tesla bemutatta a „Robovan” prototípusát is, egy olyan autonóm járművet, amely akár húsz ember befogadására is képes, valamint az „Optimus” nevű humanoid robotjának egy frissített modelljét.

Jön az UberTesla?

Musk terve az, hogy önvezető Tesla taxikból álló flottát üzemeltet, amelyeket az utasok egy alkalmazáson keresztül hívhatnak le. Az egyes Tesla-tulajdonosok is pénzt kereshetnek majd az applikációval, ha járműveiket robottaxiként listázzák – írta az Equilor Befektetési Zrt.

Mennyit fizet majd a PMÁP?

Az idei évre 3,8 százalékos éves átlagos inflációval számolunk továbbra is – írta az MBH Bank Monitor blogja. Ha igazuk lesz, akkor a következő kamatmegállapítástól, április 22-től csak 4,3 százalékkal fog kamatozni a most kapható inflációkövető Prémium Állampapír (PMÁP), miközben ennél minden más jelenlegi lakossági konstrukció többet hoz. Egyelőre.

A most 6,5 százalékos jegybanki alapkamat egyébként év végére 6,25 százalékra eshet az elemző várakozása szerint, a kamatcsökkentések pedig jövőre is folytatódhatnak. (Kérdés, milyen mértékben, mennyire fog ennek a forintgyengülés vagy más tényező gátat szabni.)

Mitől esett a bitcoin?

A bitcoin 59 ezer dollár alá is benézett, az ether 2330 dollár is volt csütörtökön, igaz, pénteken már 61 800, illetve 2410 dollárra mentek vissza. Az inflációval és kamatokkal kapcsolatos félelmek mellett a kriptovaluták esését erősíthette, hogy a kínai hatóságok által egy sok évvel ezelőtti csalássorozatban (Plustoken) lefoglalt bitcoinok eladásáról szóló pletykák érkeztek.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Sohasem késő pilótajátékot szervezni

Egy volt kaliforniai ügyvédet, David Kagelt öt év próbaidõre ítéltek és közel 14 millió dollár megfizetésére köteleztek, miután beismerte, hogy többmillió dolláros csalást hajtott végre egy kriptós piramisjáték működtetésével. Az eset érdekessége, hogy az illető 86 éves, és egy idősek otthonában lakik. A próbaidőt is ott töltheti.

Már az FBI is saját kriptóérmét csinál

Az amerikai szövetségi bűnüldöző hivatal, az FBI úgy buktatott le egy árfolyammanipulációval foglalkozó bűnöző csoportot, hogy saját kriptovalutát hozott létre, és megvárta, amíg azok elkezdték felhajtani az árát. Hogy milyen könnyű, csak percek kérdése saját kriptót csinálni, azt ebben a cikkünkben mutattuk be:

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 32480 32180 32550 +0,87% 32470 32480 7 785 988 410 HUF 2025-11-13 14:56:28
MOL 3046 3038 3110 -1,23% 3040 3044 2 734 866 920 HUF 2025-11-13 14:51:27
MTELEKOM 1772 1758 1804 -1,56% 1768 1772 805 802 400 HUF 2025-11-13 14:55:59
RICHTER 9855 9755 9915 -0,35% 9845 9850 1 022 067 870 HUF 2025-11-13 14:55:03
OPUS 533 527 533 +0,57% 532 533 77 658 715 HUF 2025-11-13 14:56:07
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ilyen időben a részvények is kuckózni akarnak
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 14:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,06 pontos nyitás után kismértekben emelkedett csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Letette a kagylót a Telekom a délelőtti kereskedésben
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 11:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,06 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Még több bitcoint akar befalni a telhetetlen kisgömböc
Eidenpenz József | 2025. november 13. 10:01
Bár a kriptópiacon leült a hangulat, egy vevő rendíthetetlenül veszi a bitcoint, sőt még növelte is a szokásos mennyiséget. A Strategy stratégiája egy egész iparágat hozott létre, amelynek azonban gyorsan le is áldozott, és mostanában inkább az általuk jelentett erős fertőzésveszélyről vitatkoznak a szakemberek. Több mint 200 tőzsdei részvénytársaság foglalkozik pusztán kriptók gyűjtögetésével.
Részvény / Deviza / Áru Budapest enyhe csökkenéssel nyit, a pozitív európai hangulat ellenére
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 09:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,06 pontos csökkenéssel, 108 148,82 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru A forint még mindig durmol, nem tudja mi történt az éjjel
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 07:58
A magyar fizetőeszköz árfolyama csak csekély mértékben mozdult el csütörtök reggelre a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru A Goldman és az UnitedHealth rekordra röpítette a Dow-t
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 06:41
Vegyesen zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, mit csinált ma a forint!
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 18:35
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Megint rekord dőlt Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 17:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 920,57 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 108 149,88 ponton, új csúcson zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Epekedve várják a kormányzati leállás végét az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 16:03
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Mégse ebbe fektessünk? Vesztébe rohanhat az ezüst az árrobbanással
Czwick Dávid | 2025. november 12. 10:01
Ipari vonatkozása miatt szakértők szerint hegyomlásra hasonlító jelenséggel kerülhet szembe az ezüst.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG