7p

Nagyot gyengült ma a forint, miután kétségessé vált az EU-val folytatott tárgyalások menetrendje és így a pénzek sorsa. Az OTP-t is nagyon adják, a Mol pedig az olajszállítások újraindítása ellenére is épphogy szinten tud maradni. Tovább dőlnek a dominók a kriptovaluta-piacon, újabb cégek kerültek bajba.

Az európai tőzsdeindexek nagy része jelentős mínuszban van, csak a német képes stagnálásra. A francia mutató 0,8, a brit 0,6, a lengyel pedig majdnem kettő százalékkal esik. A tegnapi esés után ma további fél százalék körüli mínuszban vannak az amerikai határidős indexek is.

A vártnál nagyobb mértékben nőttek az amerikai kiskereskedelmi kiadások októberben a szerdán közzétett adatok szerint, 1,3 százalékkal a szeptemberi stagnálás után. Az elemzők 1,0 növekedésre számítottak. Ezt a máskülönben jó hírt tartják az újabb részvénypiaci esés fő magyarázatának, mert ha az amerikai fogyasztás erős, akkor az inflációs veszély is nagyobb. Akkor pedig a Fed bátrabban emelheti a kamatot. Ma amerikai lakáspiaci statisztikákat tesznek közzé.

Itthon a BUX index pluszban kezdett ugyan, de már 1,2 százalékos mínuszban jár. Az OTP két százalék körül veszít, a Mol az olajszállítások újraindítása ellenére is csak épphogy a vízvonal felett tud maradni. A Richter is másfél százalékkal süllyedt, a viszont Telekom 0,6 százalékkal javít. Az Opus a nap nyertese két százalékos javítással, és gyorsjelentése után a Rába a nagy vesztes 3,6 százalékos mínusszal.

Árfolyam

Nagyon rondán néz ki a forint

Az euró/forint most 414,40-nél jár, a napi ársáv eddig 407,680 és 414,530 között volt. Előzmény, hogy kedden – a kőolajszállítás elakadása és a lengyelországi rakétabecsapódások nyomán – már elérte a 414-et az árfolyam. De szerdán a geopolitikai feszültségek enyhülésével és a szállítások újraindulásával megnyugodott, és 405-406 közelébe tért vissza az euró.

Eközben a dollár erősödik ugyan, az európai földgáz ára viszont csökken. A lengyel zloty és a cseh korona is csak minimális mértékben gyengül ma.

Csúszik a megegyezés az EU-val?

Ma reggel röppent fel az a hír, hogy esetleg mégsem 22-én dönt a bizottság a 17 pont teljesítéséről, így veszélybe kerülhet azok és a helyreállítási alap elfogadása a december 6-i pénzügyminiszteri ülésen – írja az Erste Befektetési Zrt. Ha év végéig nincs egyezség az utóbbi pontban, akkor 70 százalék pénzvesztés jöhet, ami valamivel több, mint négymilliárd euró vissza nem térítendő támogatás elvesztését jelentené.

Jelenleg az látszik, hogy erős az ellenfeszülés az EU és Magyarország között. Továbbra is azt gondoljuk, hogy lesz egyezség, s kicsi vagy veszteségek nélküli lesz a tárgyalások eredménye.

Addig azonban relatíve gyenge maradhat a forint a brókercég szerint. Majd az egyezség megléte esetén jelentős uniós források indulhatnak meg Magyarország felé, ami komoly forinterősítő hatással bírhat.

A szokásosnál kevesebb olaj jön a Barátságon

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság-vezetéken szerdán délután, amit kormányinfón jelentettek be. Ám egyelőre a szokásosnál kevesebb olaj érkezik az Erste Befektetési Zrt. szerint.

Véleményünk: Ez jó hír a Mol számára, mivel még a kisebb mennyiség is elegendő lehet arra, hogy a cég teljes mértékben üzemben tartsa finomítóit. Ugyanakkor az eset rávilágít, hogy mennyire sérülékeny az ország kőolaj ellátása.

Meglepően erős a lengyel zloty

A lengyel zlotyt választotta a nap grafikonjának tegnap az Investing.com elemzője, mivel mostanában nagyon sokat erősödött, és a lengyelországi rakétabecsapódás nyomán is viszonylag nyugodt maradt.

A drámai fejlemények ismeretében meglepő módon a lengyel zloty csak enyhén ingadozott, az USD/PLN plusz 1,18 százalék és 1,73 százalék között járt.

Szeptember 28-án a zloty történelmi mélypontra esett a dollárral szemben, a cikk feltételezése szerint az Ukrajnában zajló háború miatt. (Ugyanakkor az angol font, a kínai jüan és az indiai rúpia is történelmi mélypontra esett ugyanazon a napon.) Viszont az ezt követő hetekben a lengyel fizetőeszköz látványos erősödést mutatott.

A dollár lengyel zlotyban és magyar forintban. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A dollár lengyel zlotyban és magyar forintban. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Öt fontos gyorsjelentés érkezett

A héten már kellemes meglepetést okozott a Walmart és a Home Depot a jelentésével, azután újak jöttek. A KBC Equitas gyűjtése szerint:

  • Nvidia: Várták a befektetők az Nvidia gyorsjelentést, hiszen ezzel a chipgyártók helyzetéről is tisztább képet kaphattak. Hiába sikerült a vártnál magasabb bevételt realizálni, a költségek emelkedése rontott az eredményeken.
  • Cisco: Kellemes meglepetéseket tartogatott a Cisco jelentése, hiszen amellett, hogy az elemzői várakozásokat is felül tudta múlni, az üzleti évre vonatkozó előrejelzésein is javított a vezetőség.
  • Target: Nem tudott túl biztató előrejelzéseket adni a közelgő ünnepi szezonra a Target, ennek hatására a befektetők is ütötték a részvényt. Emellett a harmadik negyedéves eredményei sem lettek túl erősek, profitsoron 50 százalékos visszaesés látható.
  • Lowe’s: A Home Depot gyorsjelentése után a Lowe’s is kellemes meglepetést okozott, a vártnál jobb eredmények mellett az előrejelzéseiken is javítottak.
  • Siemens: A vártnál jobban sikerült a Siemens előző negyedéve, a bevételek 18 százalékkal emelkedtek éves szinten. Profit terén is felülteljesítő volt, itt egy 38 százalékos bővülésnek lehettünk tanúi.

Az amerikai kiskereskedelemből még a Kohl’s és a Macy’s is jelent ma, sőt a kínai Alibaba Group számait is ma várják.

Lassíthat a Fed és az EKB?

A Fed héja beállítottságú döntéshozója, Christopher Waller tegnapi beszédében már nyitott volt arra, hogy decemberben az eddiginél kisebb, 50 bázispontos emelésre szavazzon – írja az Equilor Befektetési Zrt. De elmondta azt is, hogy maradhatna az 50 bázispontos ütem 2023-ban is. Nem szabad egy kedvező adat miatt fellélegeznie a Fednek, folytatni kell a szigorítást jövőre is.

Sajtóinformációk szerint lassíthat az EKB, csak 50 bázisponttal emelheti az irányadó kamatot, míg korábban 75 bázispont tűnt valószínűbbnek. Egy forrás szerint a jegybankárok nem szeretnének túlságosan szigorítani az emelkedő recessziós félelmek miatt. Amennyiben a legfrissebb inflációs adatok nem lesznek kiugróak, akkor várhatóan enyhén fékezni fognak.

Dőlnek a dominók (Illusztráció)
Dőlnek a dominók (Illusztráció)

Bajban a Gemini is?

A kriptodevizák lefelé tartanak ma is, a bitcoin egy százalékkal 16 545 dollárra, az ether hárommal 1193-ra esett 24 óra alatt.

Rossz hír, hogy a Genesis Global Trading kriptovaluta-hitelező – az FTX összeomlására hivatkozva ideiglenesen felfüggesztette a visszaváltásokat és az új hitelkihelyezéseket. A cég intézményi ügyfélkört szolgál ki, és a harmadik negyedév végén végén 2,8 milliárd dollárnyi aktív hitellel rendelkezett. Olyan nagy cégeknek is nyújtott szolgáltatásokat, mint a Gemini kriptotőzsde (Winklevoss-fivérek) és a Grayscale vagyonkezelő. A sajtó már azt találgatja, hogy a Gemini lehet a következő dőlő dominó.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Új ajánlat a Voyagerre

Az már jobb hír, hogy a nyár elején csődöt jelentő Voyager Digital hitelezési platform saját érméje, a VGX mintegy 50 százalékot ugrott, mert a Binance.US, a világ legnagyobb kriptotőzsdéjének amerikai ága ajánlatot készül tenni rá. Egy korábbi aukción ugyanis a most csődbe ment FTX győzött.

Akkoriban a CoinDesk arról is beszámolt, hogy a Binance ajánlatát az amerikai székhelyű Voyagerre nemzetbiztonsági aggályok miatt kizárták.

Egymilliárd dollárt tartalékol a Binance

A Binance a felhasználók kriptoeszközeinek biztonsága érdekében egymilliárd dollár értékűre növelte az erre szolgáló alapját – írta a cég dublini részlegének magyar nyelvű sajtóközleménye. A Binance az egymilliárd dolláros SAFU (Secure Asset Fund for Users – biztonságos eszközalap a felhasználók számára) révén “iparági szinten is vezető szintű védelmet kínál a felhasználóinak” – állítják.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41680 40660 41790 +0,51% 41680 41690 9 334 645 740 HUF 2026-10-15 16:50:21
MOL 5055 4856 5060 +1,63% 5050 5055 2 949 695 237 HUF 2026-10-15 16:50:46
MTELEKOM 2658 2646 2674 +0,08% 2656 2660 829 504 880 HUF 2026-10-15 16:50:08
RICHTER 12690 12600 12720 +0,79% 12680 12700 712 733 860 HUF 2026-10-15 16:51:10
OPUS 217 206 224 +4,08% 216 217 78 945 678 HUF 2026-10-15 16:49:10
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kettészakadt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Pluszba fordult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:04
Az OTP és a Richter erősödésével kapaszkodik feljebb a pesti börze.
Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:43
Budapest jól nyitott, de a láthatáron sűrű, sötét fellegek gyülekeznek.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik az olajárral? Ennyibe kerül egy hordó csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:59
Korrigált a piac?
Részvény / Deviza / Áru Pánik a koreai tőzsdén, megnyomták a nagy, piros gombot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:21
Fel kellett függeszteni a kereskedést, akkorát zuhantak az árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen forintárfolyamot küldött Magyar Péter Brüsszelből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:12
Az uniós pénzek is hatnak a forint teljesítményére. Friss árfolyamok csütörtök reggel.
Részvény / Deviza / Áru Pereceltek szerdán a chipgyártók a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:24
Nem volt jó napja az amerikai tőzsdének szerdán.
Részvény / Deviza / Áru A forint is jobban jár, ha elteszi magát holnapra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:00
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán zárt végül a BUX, meg is van érte a felelős
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) hiába emelkedett a nap nagy részében, végül minimális, 0,1 százalékos mínuszban zárt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG