5p

Főleg szeptemberre drágult nagyot a gáz, a téli hónapok árvárakozása alig nőtt. A forint erősödött és a BUX is tovább menetel, bár az OTP túlvett lehet a holnapi jelentés előtt. Chipóriás érkezett Európába, stabilérmékkel ijesztgetik a politikusokat.

Sokat javult a tőkepiacokon a hangulat mára, az európai részvényindexek egy, az amerikai határidős mutatók negyed százalék körüli pluszban vannak. Pedig Kínában igen alacsony inflációt mértek, ami recessziós jel, bár ez hosszabb távra jó hír is lehet, ha komoly kormányzati gazdaságélénkítő lépések következnek.

Az Amazon részesedést szerezhet az Arm technológiai vállalatban, a Disney ma teszi közzé a gyorsjelentését. A piacok emésztik az olasz banki különadó és az amerikai pénzintézetek leminősítésének hírét, ami kedden rontotta a hangulatot.

Itthon a BUX ma is fél százalékkal megy fel, ezúttal a Mol és a Telekom két százalék feletti emelkedése húzza. Az OTP Bank egy százalékkal esik, a Richter féllel megy fel. Az Opus 7,5 százalékkal ugrik, miközben vásárolja a saját részvényeit.

Csak átmenetileg erősítették a forintot

Jelentős volt a hazai külkereskedelmi többlet júniusban, 1,48 milliárd eurót tett ki. Az adatközlést követően erősödni kezdett a forint, jelenleg 387,70 az euró, 1,7 forinttal áll alacsonyabban a kedd estinél.

Árfolyam

Nagyot ugrott a gázár

Közel nyolc százalékos áremelkedést mutat ma a hollandiai szállítású TTF földgáz és brit párja is az európai árutőzsdéken, 36,335 euróra ugrott az ár. Ennek közvetlen oka nem világos.

Sokféle hír érinti a szektort, például Németországban földgázár-plafonról vitatkoznak a politikusok a következő télre, európai vállalkozók pedig Ukrajnában is tárolnak földgázt, de még nem túl sokat. Az USA-ban a szén-dioxid-kibocsátás van napirenden, de az amerikai gáz ára alig változott. Miközben a háború folyik, és lassan közeleg a tél.

Amint az ábrán látható, a közelebbi, szeptemberi (augusztus végén kifutó) tőzsdei határidő ugrott nagyot, amit rendszeresen említ a sajtó. A távolabbi határidők ára kevésbé emelkedett, és egyébként is jóval magasabb az árszintjük.

Mi várható az OTP-től?

Ma este a Magyar Telekom, holnap hajnalban az OTP Bank teszi közzé a gyorsjelentését. A korrigált, valamint a konszolidált eredmény is rekordnegyedévet jelenthetett a banknak a KBC Equitas szerint.

Bár főként az akvizíciós hatásoknak köszönhetően látható növekedés az eredményben.

A hitelállomány mérsékelt bővülésével együtt stabil kamatmarzsok lehettek a második negyedévben, miközben a kockázati költségeknél sem számítanak magas leírásokra. Így 300 milliárd forint feletti profitot érhetett el az OTP. Az Erste Befektetési Zrt. is hasonlóan optimista volt tegnap a pénzintézettel kapcsolatban, lásd:

Kirobbanó formában a BUX index

Tovább menetel a BUX, kirobbanó formában van – írta az Equilor Befektetési Zrt. Kedden is erősen felülteljesítő volt a hazai részvénypiac, a Mol kivételével minden vezető részvény árfolyama feljebb került.

BUX, OTP, Mol, Richter, öt év. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
BUX, OTP, Mol, Richter, öt év. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Az OTP jegyzése a csütörtök reggeli jelentés előtt megközelítette a 14 ezer forintos szintet, amely fontos akadály lehet. Felette 14 180 forintnál is húzódik egy technikai ellenállási szint.

Az árfolyam már erősen túlvett, így nem zárható ki, hogy néhány napon belül negatív korrekció indul figyelmeztetett a brókercég.

Bajban a kínai ingatlanfejlesztő

A kínai Country Garden, egykor az ország legnagyobb ingatlanfejlesztője, részvényei és kötvényei nagyot zuhantak, miután két kötvénytulajdonos közölte, hogy nem kapta meg a hétfőn esedékes kamatkifizetéseket. A Bloomberg adatai szerint a vállalat 10,5 millió dollárnyi kamattal tartozott egy 2026-ban lejáró és 12 millió dollárral egy 2030-ban esedékes kötvény kapcsán.

Az adósságok kifizetésének elmaradása megingatná a bizalmat, miközben Peking éppen a bajba jutott ingatlanpiacon keresztül igyekszik újraéleszteni a gazdaságot.

A kínai export júliusban visszaesett, jelenleg kevesebb árut adnak el Amerikába, mint Mexikóba vagy Kanadába.

Chipóriás érkezik Európába

A TSMC (Taiwan Semiconductor) chipgyártó óriásvállalat három másik chipgyártóval (Infineon, NXP és Bosch) közösen megállapodott egy 11 milliárd dolláros üzem építéséről Kelet-Németországban. A TSMC tulajdonában lesz a drezdai létesítmény 70 százaléka, ahol az autóipar és az ipari szektor számára fognak chipeket gyártani. A gyár a remények szerint

ellensúlyozza az amerikai-kínai feszültségek eszkalálódásának kockázatait írta a Bloomberg.

A termelés a tervek szerint 2027-ben indul.

Vagyonos ember lett a lemondott Tesla-vezér

A Tesla korábbi pénzügyi vezetője, Zachary Kirkhorn, aki hétfőn lemondott, 590 millió dolláros vagyont halmozott fel négyéves munkája alatt. Ez főként Tesla-részvényekből és opciókból áll, amelyeket kompenzációként kapott.

Vagyona így is elhalványul Elon Muské mellett, akinek 230,6 milliárd dolláros nettó vagyona a Bloomberg Billionaires Index szerint a legnagyobb a világon.

Stabilérmékkel ijesztgetik a politikusokat

Emelkedtek a kriptodevizák árfolyamai kedden, miután a PayPal hétfőn elindította új stabilérméjét (stablecoin) PayPal USD (PYUSD) néven. Az amerikai dollárhoz kötött eszköz kibocsátója a Paxos Trust Co. lesz, és teljes mértékben dollárban levő betétekkel, kincstárjegyekkel és hasonló készpénzszerű eszközökkel van fedezve.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Az amerikai képviselőház pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó bizottságának elnöke, Patrick T. McHenry nem sokkal a PayPal bejelentése után ismét hangsúlyozta a stabilérmékről szóló jogszabály elfogadásának szükségességét.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40500 39800 40990 +0,35% 0 0 20 542 516 380 HUF 2026-02-06 17:10:15
MOL 3942 3884 4026 -0,95% 0 0 5 356 519 932 HUF 2026-02-06 17:12:24
MTELEKOM 1982 1954 1994 +0,30% 0 0 991 535 734 HUF 2026-02-06 17:05:06
RICHTER 11480 11120 11570 +1,32% 0 0 3 211 365 530 HUF 2026-02-06 17:07:57
OPUS 550 546 554 +0,18% 0 0 199 099 391 HUF 2026-02-06 17:05:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Elképesztő, amit a forint művel, csúcsra jött az újabb csúcs
Imre Lőrinc | 2026. február 7. 10:05
A kétéves rekord után is van feljebb.
Részvény / Deviza / Áru Visszatért a régi nóta, fel-le csapkod a bitcoin árfolyama
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 09:40
A héten másfél éves mélypontra, rövid időre 60 ezer dollár alá is süllyedt a világ legnagyobb kriptodevizájának az árfolyama. Pénteken felpattanás jött, szombaton pedig ismét mínuszokat látunk.
Részvény / Deviza / Áru Minden jó, ha jó a vége – ezt a Wall Streeten is tudják
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 08:30
Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme során most először lépte át az 50 ezer pontot.
Részvény / Deviza / Áru Összejött a kétéves csúcs a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 19:40
Visszaesett az euró árfolyama a 2023 decemberi szintjére a forinttal szemben: napközben 377 közelében is járt. A dollár estére ismét 320 forint alá csökkent, ez azonban még magasabb a múlt heti szintnél.
Részvény / Deviza / Áru Belehúzott a Richter-árfolyam a hétvége előtt
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 18:14
Visszakapaszkodott a BUX-index 130 ezer fölé, és végül minimális emelkedéssel zárta a hét utolsó kereskedési napját. A Richter délutánra tartogatta az emelkedést, a vezető részvények közül a gyógyszergyártó árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Jó a hangulat a Wall Streeten, az arany pedig ismét az 5000 dollárt közelíti
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 16:23
Pénteken 1,65 százalékkal emelkedett az arany határidős jegyzése, ezzel a múlt heti rali után ismét 5000 dollár közelében áll az árfolyam. Az amerikai tőzsde vezető indexei egyaránt emelkedéssel nyitottak.
Részvény / Deviza / Áru Egyre távolodnak a 4000-es szinttől a Mol-részvények
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 14:54
Csökkent a BUX-index és a vezető részvények is gyengültek pénteken délutánig. A Mol-árfolyam esett vissza a legnagyobb mértékben. 
Részvény / Deviza / Áru Jó hírt kaptak a kávéimádók
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 13:25
Öthavi mélypontra csökkent az arabica ára az Intercontinental Exchange (ICE) New York-i jegyzésében arra az előrejelzésre, hogy a kávéfajta legnagyobb exportőre, Brazília termése jelentősen nő az idén tavalyhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csúnya bukfenc a tőzsdétől, nem így indult ez a nap
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 11:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,65 pontos nyitás után csökkent pénteken délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Fekete csütörtök, halálspirál – már megint vége a bitcoinnak
Eidenpenz József | 2026. február 6. 11:34
Újabb fekete nap volt a kriptovaluta-piacon, a  bitcoin közel másfél éve nem látott mélységekbe süllyedt, és még simán zuhanhat tovább. Az okok számosak lehetnek, közük Donald Trumppal és az Epstein-aktákkal, összeesküvés-elméletekkel és halálspirállal. Megvalósulni látszik a forgatókönyv, amely négy évente ismétlődő esésektől és emelkedésekről szól, de ezekből a bitcoin előbb-utóbb mindig felállt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG