4p

Inflációs világunkban nagy kérdés, mi véd a pénzromlástól. Német közgazdászok világszerte jelentős ingatlanár-emelkedést jósolnak. Ez azonban régiónként eltérő lehet, Kelet-Európában például átlag feletti. Országokon, régiókon, sőt még a városokon belül is nagy különbségek alakulhatnak ki.

Az általános vélekedés szerint az ingatlanok védelmet jelentenek az inflációval szemben. Ha hosszú távon ebben van is igazság, rövidebb és középtávon, azaz néhány évre tekintve bőven vannak más tényezők is az áralakulás mögött. Erre utal egy friss felmérés is.

Csaknem duplázódtak az árak

Csak az elmúlt tíz évben a németországi lakásárak több mint 81 százalékkal emelkedtek Németországban az IFO kutatóintézet szerint, Ausztriában 95, Svájcban 44 százalékkal. A közgazdászok még mindig arra számítanak, hogy az ingatlanárak Németországban – de világszerte is – még feljebb mennek majd.

A müncheni székhelyű intézet a Svájci Gazdaságpolitikai Intézettel közösen 133 ország 1405 szakértője körében végzett felmérést. Az eredmény alapján a következő tíz évben évente átlagosan kilenc százalékkal emelkednek majd világszerte a lakásárak.

Erős kereslet a nagyobb lakások iránt

Németországban évente 7,2, Ausztriában 6,9, Svájcban 4,8 százalékos emelkedés várható.

Az ingatlanárak emelkedését inkább a keresleti, mint a kínálati tényezők mozgatják mondta Timo Wochner, az IFO kutatója.

A tanulmány szerint a magasabb életszínvonal és a magasabb jövedelmek, de a nagyobb élettér iránti vágy és a népességnövekedés is az ingatlanpiaci kereslet növekedéséhez vezet a világ számos régiójában. A megkérdezettek 37 százaléka ezt jelölte meg a várható magas áremelkedés okaként. De a több otthoni munkavégzés (home office) is szerepet játszik ebben.

Az inflációt kevesebben említik

A kínálati tényezők, például a korlátozott építési kapacitások, az építőanyagok magasabb árai és az építési telkek hiánya a szakértők 27 százaléka szerint lesznek felelősek az ingatlanárak emelkedéséért. A központi bankok monetáris politikáját, az inflációt és a kormányzati politikát csak a válaszadók tizenkét százaléka említi a várható áremelkedés mozgatórugójaként.

Az amerikai ingatlanpiaci részvények S&P 500 Real Estate Indexe. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az amerikai ingatlanpiaci részvények S&P 500 Real Estate Indexe. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A feltörekvő országokban kell ingatlant venni?

Nyugat-Európában (+6,4 százalék) és Észak-Amerikában (+7,7 százalék) az ingatlanárak éves emelkedése várhatóan a globális átlag alatt marad. Jelentősen magasabb növekedési ütem várható Dél- és Kelet-Európában (18,4, illetve 14,9 százalék).

Különösen gyorsan emelkedhetnek az árak Dél- és Nyugat-Ázsiában (25,1, illetve 22,4 százalék) és Közép-Amerikában (24,4 százalék).

Az inflációt ebből le kell vonni

A számok azonban nominális, azaz inflációval nem korrigált adatok. A reálértékben vett növekedési ráták alacsonyabbak lesznek – mondta az IFO egyik kutatója. Bár Németországban a lakásárak az elmúlt tíz évben már sokat emelkedtek, ez a tendencia valószínűleg folytatódni fog.

Lakások az Írország déli részén lévő Cobh kisvárosban. Fotó: Pixabay
Lakások az Írország déli részén lévő Cobh kisvárosban. Fotó: Pixabay

Átmeneti csökkenés azért lehet

Nemrég írtuk, hogy huszonhárom éve nem történt olyan a német lakáspiacon, mint az idei első negyedévben: 6,8 százalékkal csökkentek az árak 2022 azonos időszakához képest. A szakértők az áresést jelentős részben a kamatok megugrásával magyarázzák, ami visszavetette a hitelből történő vásárlásokat. (Az Európai Központi Bank sorozatosan emeli a kamatszintet.)

Inflációkövető-e az ingatlan?

Az infláció és az ingatlanárak között van összefüggés (korreláció) az Investing.com szerint is. De valójában az infláció és minden olyan áru között van, amelynek a kínálata korlátozott.

A reálgazdaságban azonban ennél sokkal több tényező befolyásolja a lakásárakat teszik hozzá.

Az egyik a kamatlábak szerepe. Amikor azok alacsonyak, a lakásvásárlás megfizethetőbbé válik és növelheti a lakások iránti keresletet. A nagyvárosokban, ahol a telkek elérhetősége gyakran korlátozott, az infláció hatása még erősebb lehet.

Nem nemzeti szinten érdemes vizsgálni

A recesszió és más katasztrófák azonban gyakran kikezdik ezt az elméletet, ilyenkor a befektetők és a leendő lakástulajdonosok kétszer is meggondolják, hogy vásároljanak. A visszaesést követően az ország egyes területein az erős kereslet és az alacsony kínálat miatt gyorsan emelkedhet a lakások értéke, míg más területek csak nagyon nehezen indulnak be újra. Így az árak régiónként, sőt még a szomszédos városokban is nagyon eltérőek lehetnek.

Egy kaliforniai fellendülés mellett nagy összeomlás lehet Detroitban.

Sőt még egy-egy városon belül is nagy eltéréseket mutathatnak a számok.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Sokkal nehezebb lett eladni a lakásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:45
95 napra nőtt az átlagos értékesítési idő.
Ingatlan Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rákosborzasztó már a múlté, eljött a 150 milliós házak kora
Vámosi Ágoston | 2026. április 22. 19:26
Budapest legnagyobb kerülete nehezen áll helyt a piaci versenyben: a családi házaknál erős a konkurencia, a paneleknél pedig még az új lakások is olcsóbbak a szomszédban. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része nem csak végigvezet sok hasonló nevű városrészen, hanem azt is feltárja, hogyan lehet a főváros egyik legzöldebb környéke egyben a legolcsóbb is.
Ingatlan A spanyol kormány 7 milliárd eurós bérlakásprogramot indít
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:22
A spanyol kormány 7 milliárd euró értékű, 2030-ig szóló bérlakásprogramot hagyott jóvá keddi ülésén Madridban.
Ingatlan Egyre több a külföldi befektető a magyar iroda- és szállodapiacon
Vámosi Ágoston | 2026. április 21. 14:14
Masszívan visszaestek a beruházások tavaly, a csökkenést még a turizmus fellendülése sem tudta ellensúlyozni a magyar kereskedelmiingatlan-piacon. A befektetői aktivitást jelentősen ronthatja, hogy a közel-keleti háború kitörése óta néhány építőanyag 20-50 százalékkal drágult. Jelenleg minden nyolcadik iroda üres, és az arány tovább emelkedhet ebben az évben.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál is több mint százmillió egy átlagos ház
Vámosi Ágoston | 2026. április 15. 18:54
A gárdonyi árak lehagyták a velenceieket a lakáspiacon az elmúlt években, de a családi házaknál éppen fordított a helyzet. Megnéztük, mennyiért adják ki a panorámás, tóparti házakat az Airbnb-n, és megértettük a velencei áremelkedést is. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részében arról is megbizonyosodtunk, hogy a sukorói telkek (és házak) továbbra is értékesek.
Ingatlan Egyre drágábban lehet jó albérletet találni
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 10:57
Márciusban élénkült a magyarországi albérletpiac: országosan és a fővárosban egyaránt 1,6 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak havi összevetésben – derült ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Ingatlan Lakást adna ki? Nagy pofon jöhet a választási győzelem miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 09:57
Tovább csökkenhet a kiadó lakások hozama a formálódó Tisza-kormány miatt.
Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG