4p

Ismét beindultak az európai tőzsdék, az átlagos indexemelkedés 1,3 százalék körüli. Térségünk azonban lemaradt, Varsóban és Budapesten is mérsékelt a nyereség. A forint is gyengül, miközben a dollár visszapattant az 1,2-es szintről az euróval szemben. Soros György vagy menedzserei sziklaszilárd osztalékpapírokat vásároltak. Újabb fontos indexet rendeznek át, öt új papír érkezik.

Nagyon szép emelkedést mutatnak az európai tőzsdeindexek szerda délelőtt, egy és másfél százalék közötti a plusz a fontosabb tőzsdéken. A Stoxx 600 index 1,3 százalékos növekedést ért el a kedd esti állapothoz képest. Így a francia CAC 40 index az 5000 pontot súrolja, a német DAX ismét átlépte a 13 ezer pontot. A brit FTSE 100 azonban még egy kicsit odébb van a 6000 pontos határtól. Az amerikai határidős indexek is újabb fél-egy százalékos emelkedést mutatnak.

Az emelkedés okaként azt jelölik meg a nemzetközi sajtóban, hogy sokat javultak a gazdaságok növekedési kilátásai a tegnap közzétett beszerzésimenedzser-indexek után. (Ezek Kínában, az Európai Unióban és Amerikában is nagyobb növekedést jeleztek előre a vártnál.) Furcsa, hogy ugyan ugyanezek a beszerzésimenedzser-indexek tegnap nem okoztak emelkedést Európában, inkább stagnálás történt.

Az euró/dollár a kulcs?

A jelenség kulcsa valószínűleg az euró / dollárban keresendő. Tegnap ugyanis a dollár még javában gyengült, egy időre átlépte az 1,2-es határt is az árfolyam. Mára viszont határozottan visszapattant onnét, korrekció történt, a keresztárfolyam 1,1873. A dollárerősödés, pontosabban az euró gyengülése pedig jó az európai exportőröknek. Ez sokat javíthatott a mai tőzsdei hangulaton. E hét végén is nagyon várják a szokásos amerikai foglalkoztatási adatokat.

A Domus részvényének osztalékszelvényei (E. J.)
A Domus részvényének osztalékszelvényei (E. J.)

Térségünk kissé alulteljesítő, a lengyel index fél százalékkal, a magyar 0,7 százalékkal emelkedik. Az OTP 0,6 százalékos emelkedése 10 010 forintot jelent. A Richter 0,4 százalékkal 7135-ig emelkedik. A Mol három százalékkal süllyed 1681 forintra, pluszban van az Opus, stagnál a Magyar Telekom. A forint határozottan gyengül, 357,20 Ft az euró, ami 1,4 forintos drágulást jelent a tegnap esti állapothoz képest.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

A dollár gyengülése jót tesz, emelkedése viszont a rosszat a legtöbb árupiaci termék dollárárfolyamának. Ez az aranyszabály ma is érvényesülni látszik, az arany fél százalékkal, az ezüst 2,2 százalékkal esik. Süllyed a réz, a palládium és a platina is. A kőolaj viszont szerényen tovább erősödik, a WTI 43, a Brent 46 dollár körül jár.

Soros szolid befektetéseket vesz

„Ha a befektetés szórakoztató, ha jól érzed magad, valószínűleg nem keresel pénzt. A jó befektetés unalmas” – idézi a Yahoo Finance Soros Györgyöt. A befektetési legenda  (vagy az általa korábban kinevezett vagyonkezelők) három magas osztalékhozamú, konzervatívnak mondható részvényt vásároltak a cikk szerint. A Truist Financial (TFC) pénzintézet évi 4,5, a Blackstone Mortgage Trust (BXMT) ingatlancég 10,3 és a US Bancorp (USB) bank 4,5 százalékos osztalékhozammal kecsegtet.

Az osztalékhozam (az éves osztalék és az árfolyam hányadosa) persze csak egy elméleti érték, becslés, amivel az osztalékot a kötvények hozamával lehet összevetni. Az osztalék ugyanis változik. Ezért a cikk bőven emlegeti azt a potenciált is, amely abból adódik, ha a cégek a jövőben emelik osztalékukat. Ekkor könnyen két számjegyűvé válhat az osztalékhozam, a kötvény-egyenértékes megtérülés. (Korábbi cikkünk osztalékokról.)

Még egy fontos indexet átrendeznek

Több indexet is átrendeznek szeptemberben, mint a Dow Jones Ipari Átlag vagy a DAX. (Nemrég beszámoltunk róla.) Ez azért lényeges, mert az indexkövető alapok ennek alapján adnak el vagy vesznek az adott részvényekből. Most arról jött hír, hogy az EuroStoxx 50 európai blue-chip indexben is változások lesznek az augusztus végi piaci kapitalizáció alapján.

Öt új papír érkezik, az Adyen holland fizetési szolgáltató, a Prosus holland befektetési társaság, a Pernod Ricard francia italcég, a Vonovia német ingatlanvállalat és a felvonókra szakosodott finn Kone. Kikerülnek a francia Société Générale és a spanyol BBVA pénzintézetek, a spanyol Telefonica és a francia Orange telekommunikációs cégek és az egészségügyben érdekelt német Fresenius. A változások szeptember 21-től lépnek életbe.

A nem csak Európai Uniós papírokat tartalmazó Stoxx 50 index összetétele különböző, itt az Adyena a spanyol Santander Bank helyébe lép. A Lloyds Bank kiesése pedig az Adidasnak csinál helyet – írta a Finanzen.net.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG