3p
Mostanában kevesebb szó esik a kriptodevizákról, csökken az érdeklődés. Ez érthető is, hisz a nagy nyereségeknek már nyomuk sincs, az árfolyamok a nagyobbaknál csendesen csorognak, a kisebbeknél összeomlanak, köztük a rengeteg ICO-nak nevezett kibocsátásnál, melyeknél sokan lépre mentek.

Csak egy betűn múlik

Amióta a bitcoin árfolyama szárnyalásba kezdett tavaly, gombamód szaporodni kezdtek a kriptodevizák, egyre-másra hozták létre az újakat, de kialakult egy rendkívül veszélyes változat: az ICO, angol nevén Initial Coin Offering, vagyis elsődleges érmekibocsátás. Ez megtévesztően hasonlít az IPO-ra, ami az új részvények kibocsátása és tőzsdére vezetése, csakhogy míg ott a befektető egy működő vállalat részvényeit, azaz tulajdonjogának egy részét veheti meg, majd tőzsdén, szabályozott körülmények között kereskedhet vele, az ICO-k esetében szó sincs ilyesmiről.

Miután a kriptodevizákat sokáig nem tudták szabályozni (még ma is meglehetősen hiányosan), az ICO-kal kapcsolatban is csak azt tudták megállapítani, hogy sokkal inkább tekinthetők csalásnak, mint bármi másnak, de korlátozni, tiltani, pláne büntetni csak lassan kezdték, ha egyáltalán vette a fáradtságot egy adott ország, ráadásul ezek határokon átnyúló, globális ügyletek, így nehéz is hatékonyan fellépni. Az ICO esetében a befektető megvehet egy újonnan létrehozott kriptodevizát, vagy inkább tokent, amely azonban semmilyen jogot, tagságot, tulajdont nem testesít meg.

Vakhit

Ezt sokan nem hitték el, úgy gondolták, hogy amit ebben az új technológiában valamit létrehoz, az törvényszerűen arannyá változik, és hogy aki vesz egy ilyen tokent, ebből részesülni fog, mert a token ára majd az égig emelkedik, mint korábban a bitcoiné. A probléma csak az, hogy ha sikerrel is jár egy vállalkozás, a kibocsátott token tulajdonosát nem illeti meg semmi, sem osztalék, sem kamat, mint egy hagyományos értékpapír esetében.

Lehúzták a közönséget

A szabályozatlanság okán rengetegen indították IPO-t úgy, hogy nem is terveztek semmilyen értelmes tevékenységet, csak kihasználták, hogy mindent hajlandók megvenni az elvakult befektetők. Így ezek egyértelműen csalások, a befektetők ott állnak a teljesen értéktelen tokenekkel. A másik csoport az, amelyik próbálkozott valamilyen konkrétummal, de nem jött be neki, vagy ha igen, már rég felhasználta máshol. Van még egy harmadik csoport is: egyszerűen viccnek szánták az egészet, hogy megmutassák, hogy lehet hülyét csinálni az emberekből.

Nos, eddig összesen 800 ilyen ICO során kibocsátott token értéktelenedett el teljesen, azaz 1 centet sem ér. Már olyan weboldalak is vannak, amelyek nyilvántartják ezeket, mint egy temetőben a halottakat. Nem kevés pénzről van szó: tavaly 3,8 milliárd dollár volt az ICO-k összértéke, idén eddig 11,9 milliárd a CoinSchedule weboldal szerint. A szám feltehetően növekedni fog, sőt, megkockáztatjuk, hogy a legtöbb token és kriptodeviza sorsa ez lesz, ha másért nem, azért, mert addig fognak ilyeneket létrehozni, amíg van, aki megveszi.

Bitcoin

Kérdés mindeközben, hogy mi lesz magával a bitcoinnal? Az első és legnagyobb kriptodeviza ugyan néhány napja 5600 dollár körül mélypontra esett azóta, hogy 20 ezer dollárnál tetőzött, ami azt jelenti, hogy majdnem negyedére esett, de azért még így is komoly értéket képvisel, ahogy szoktak érvelni, duplája, mint egy éve ilyenkor. Az érdeklődés, a láz mindenesetre csökkenőben, arról pedig szó sincs, hogy átvette volna bármilyen kismértékben is a hagyományos devizák szerepét, ahogyan ezt sokan várták.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG