1p
A fennálló bizonytalanságok miatt egyelőre nem várható a forint további érdemi erősödése. Bár a hazai részvénypiacon is mögöttünk van már a kiemelkedő vételi lehetőségek időszaka, amennyiben a válságadókat kivezetik, a Magyar Telekom és az OTP részvényénél nyílhat további tér az árfolyam-emelkedés előtt – írja elemzésében Pallag Róbert, a Generali Alapkezelő szakértője.

„A globális részvénypiacokon közeledünk egy újabb szignifikáns piaci csúcshoz, azonban az értékeltség és a vállalati eredménykilátások alapján a BRIC országok még mindig kimondottan vonzónak számítanak. A nyersanyagpiacokon folytatódhat az erős volatilitás, s a földgáz árfolyamában bármikor jöhet egy jelentősebb felpattanás” – írja a Generali Alapkezelő részvényportfólió-menedzsere. Az év eleji szárnyalás után erős túlvettség és túlzottan optimista hangulatindikátorok jellemzik a tőkepiacokat, miközben az adósságválság kapcsán tapasztalható komoly kockázatok változatlanul fennállnak.

A likviditás önmagában nem elég

A legrosszabb forgatókönyvet jelentő likviditási veszélyeket elhárították az újabb jegybanki mentőcsomagok, a korlátlan likviditás biztosítása azonban még önmagában nem megoldás a fejlett világ adósságválságára. „A befektetők egyszerre vásárolják a részvényeket, a kötvényeket, a ciklikus nyersanyagokat és a nemesfémeket, ennyire erős korreláció semmiképpen sem tartható fenn hosszabb távon. Az elemzői várakozásoknál kedvezőbb makrogazdasági adatok egyelőre kitartanak, a további pozitív meglepetések esélye azonban egyre kisebb – írja Pallag Róbert.

A reálgazdaság számára már a jelenlegi szinten lévő olaj- és energiaárak is komoly aggodalmat jelenthetnek; az egyensúlytalanságok változatlanul fennállnak a feltörekvő és a fejlett országok között. Mindez további lefelé mutató kockázat az elmúlt hónapokban egyébként is csökkenő profitkonszenzusok számára. Az árazásban mutatkozó tartalékok a világ globálisan iránymutató részvénypiacán egyre szűkösebbek. A hangulatindikátorok alapján közeledünk egy újabb szignifikáns piaci csúcshoz, ebben a környezetben érdemes lehet megfontolni az esés ellen védelmet nyújtó instrumentumok vásárlását, és jelentősen felértékelődhet az abszolút hozamú befektetési stratégiák szerepe – teszi hozzá az alapkezelő.

Megint a BRIC országok tűnnek ígéretesnek

A fejlődő részvénypiacok a hirtelen sokkokban alulteljesítőnek bizonyultak, így érdemes lehet kivárni, amíg a túlfűtött hangulat normalizálódik – írja Pallag Róbert. Az év egyik nagy kérdése, hogy milyen szinten stabilizálódik a kínai növekedés, amelyet erősen sújt fontos exportpiacai, elsősorban Európa gyengesége. Ezzel együtt minden többéves távlatban gondolkodó befektető portfóliójában helyet kell kapniuk a globális feltörekvő piacoknak, közülük is a BRIC országok tűnnek értékeltség és a vállalati eredménykilátások alapján kimondottan attraktívnak, különösen a 2007-es globális részvénypiaci csúcsokhoz képest.

A hazai makrogazdasági kockázatok csökkenése szempontjából nagyon fontos lenne az IMF-EU megegyezés, amennyiben a válságadókat kivezetik, a Magyar Telekom és az OTP részvényénél nyílhatna további tér az árfolyam emelkedés előtt. A magyar részvénypiacon is mögöttünk van már a kiemelkedő vételi lehetőségek időszaka, de az erős fundamentumok miatt a Mol tekinthető aktuális kedvencünknek – írja Pallag Róbert.

Tragikus a kisebb részvények likviditása

A kisebb részvények likviditása szerinte tragikusnak mondható, az osztalék fizetése és a még mindig jelentős alulértékeltség miatt a Graphisoft Park papírjait találja vonzónak. A fennálló bizonytalanságok miatt egyelőre nem számolunk a forint érdemi további erősödésével, megfontolandó a devizakitettség, elsődlegesen dollár irányába történő diverzifikáció.

A nyersanyagpiacokon a helyet kereső likviditás miatt folytatódhat az erős volatilitás, így a mozgásokat inkább a szigorú stop-szinteket alkalmazó, hangsúlyozottan alacsonyabb kockázati profilú származtatott alapokon keresztül lehet érdemes megjátszani. A kitermelési költségekhez közelítő amerikai földgázjegyzések olyan szintű esésen vannak túl, hogy bármikor jöhet egy jelentősebb felpattanás az árfolyamban – írja a Generali.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG