5p
Annak ellenére, hogy Törökország összeomlása közeli lehetőségnek tűnt a napokban a piacokon, a fertőzés továbbterjedéséről beszéltek, és a veszély ma sem múlt el, az arany ára majdnem másfél éves mélyponton van. Mi lehet ennek az oka? Teljesen megszűnt eme évezredes befektetés menedékszerepe, vagy csak több körülmény szerencsétlen együttállása vezetett ide?

Az arany ára 2017 márciusa óta először zárt 1200 dollár alatt hétfőn, ami azért furcsa, mert éppen kisebb krízis volt a tőkepiacokon. A Törökországgal kapcsolatos feszültségek miatt a tőzsdeindexek mindenütt estek azokban a napokban, és azt találgatta a sajtó, mely országok mely szektoraira terjedhet át a válság. (Leginkább egyes hitelező nyugati bankokra és más sérülékeny feltörekvő gazdaságokra.)

Az arany 2013-as nagy zuhanása óta (1700 dollár közeléből 1200 dollár közelébe) lényegében stagnál, sávozik, nagyjából 1150 és 1350 dollár között. Egyszer azonban kilépett a sávból és lement egészen 1046 dollárig is, 2015 decemberében.

Az arany hagyományosan menedékeszköz, egyenesen évezredek óta. De ma is, komolyabb, tartósabb részvénypiaci zuhanások vagy bizonytalanságok, magas volatilitás idején meg szokott élénkülni iránta a kereslet.

Nem hatott a minipánik

Idén február elején azonban, az emlékezetes részvénypiaci minipánik és az azt követő áringadozások idején ez csak átmenetileg és kis mértékben történt meg. Onnét lefelé csorgott egészen mostanáig.

Aranyárfolyam öt évre

A nyomott aranyár egyik oka az lehet, hogy a dollár viszonylag erős, az ezt mérő dollárindex (DXY) 2017 júniusa óta nem állt ilyen magasan (96,6 körül). A gyenge dollár emelni szokta az aranyárat, egyébként általában más nyersanyagokét is.

A kamat az ellensége

Vannak, akik már az arany menedékeszköz-szerepét is kétségbe vonják. A mostani török feszültség állítólag arany helyett inkább a dollárbefektetések felé terelte a tőkét.

Annak is szerepe lehet, hogy mostanában az utóbbi években nem látott szinten van az amerikai tíz éves államkötvények hozama, évi három százalék közelében. Ez 2014 eleje óta nem látott szint. Márpedig a nem kamatozó aranynak komoly konkurenciát jelenthetnek a magas kockázatmentes hozamok.

A törökök aranya

Törökország egyébként kínálati oldalról veszélyt is jelenthet az aranypiacra. Aranykészleteinek értéke ugyanis az utóbbi években ütemesen emelkedett, a Ceicdata.com oldal szerint tavaly 14 milliárd dolláról 25 milliárd dollár közelébe.

Ez állítólag 547 tonnát jelentett idén februárban. Törökország aranytartaléka különböző források szerint a 10. vagy 12. legnagyobb a világon. (Azonban aligha menti meg az országot válság esetén, mert ez csak kis része az ország százmilliárdos nagyságrendű éves kereskedelmének vagy sok tízmilliárd dolláros éves fizetésimérleg-hiányának.)

Ezek miatt jöhet a fordulat

Vannak, akik szerint azonban az arany lassan elérhet a mélypontra, és ismét felfelé indulhat. Egyrészt Irán komoly fejtörést okozhat még a befektetőknek. Ősszel pedig az amerikai időközi választások okozhatnak némi turbulenciát. (Az ősz egyébként is gyakran hoz viharokat a tőkepiacon.)

Az amerikai államadósság nőttön nő. A dollár erősödése is erős ellenállásba ütközik a jelenlegi szinteknél, és a jelek szerint az amerikai tíz éves kötvényhozam sem nagyon bír három százalék felett maradni. Az amerikai infláció hat éves csúcs körül jár, és más országokban is emelkedik. (Az infláció a nemesfémek nominális árára jó hatással szokott tenni.)

Jelzett a híres mutató

Így a további rossz hírek, kedvezőtlen folyamatok elmaradhatnak. Fontos faktor, hogy a világ jegybankjai alapvetően vásárolják az aranyat, leginkább Kína és Oroszország. Magasan van az arany/ezüst hányados is, 79 körül, ami szintén a fordulat mellett szól (de nem garantálja azt).

Korábban, áprilisban a hányados 82 is volt. Az utóbbi 20 évben csak háromszor emelkedett ez a mutató 80 fölé, és mindegyik alkalommal nagy aranyrali következett be.

Nyereségesek a bányák

Vannak, akik szerint az arany ára mellett az aranybányákat is érdemes figyelni. Az arany nem fizet kamatot, a bányavállalatok azonban fizetnek osztalékot. Jelenleg azonban nem túl sokat, a GDX jelű ETF (VanEck Vectors Gold Miners) elméleti osztalékhozama csak 0,88 százalék éves szinten.

Aranybánya-részvények indexe (HUI)

Fontos mutatója azonban az aranybányászatnak az AISC (all-in sustaining costs), egyfajta teljesköltség-mutató, amely a fenntartható bányászat ráfordításait mutatja az adott cégnél unciánként. Ez több nagyobb bányavállalatnál ma is csak 800-850 dollár, ami azt jelzi, hogy az arany bányászata erősen nyereséges.

Hatalmas a kockázat

Árváltozás esetén az aranybányák részvényárfolyamai általában az aranynál nagyobb, két-háromszoros mértékben mozdulnak el. Olyanok, mintha az arany árát tőkeáttétellel követnénk, magas a volatilitásuk, így különösen kockázatos eszköznek számítanak.

Az aranybányák árfolyama tíz éves mélypontra érkezett 2015 második felében, most ennél 40-50 százalékkal magasabb (ARCA Gold Bugs /HUI/ index). Az utóbbi 15-16 év nagy részében azonban ennél sokkal magasabb volt az index értéke.

(Fontosabb források: Seekingalpha, Seekingalpha, az Investing.com grafikonjai.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45380 45380 46640 -1,39% 0 0 14 415 795 770 HUF 2026-07-24 17:05:25
MOL 4474 4416 4480 +0,58% 0 0 3 715 915 506 HUF 2026-07-24 17:13:52
MTELEKOM 2648 2610 2674 +1,30% 0 0 669 549 372 HUF 2026-07-24 17:05:14
RICHTER 11630 11630 11820 -0,17% 0 0 1 245 554 330 HUF 2026-07-24 17:10:59
OPUS 367 358 369 +2,23% 0 0 19 038 884 HUF 2026-07-24 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Százmilliárd forint forgott a héten a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 08:13
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 143 471,05 ponton zárt, 1,77 százalékkal magasabban, mint az előző héten.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 08:07
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:15
Jelentős napon belüli erősödést produkált a forint péntek délutánra. A kora reggeli szintekhez képest mindhárom vezető devizával szemben sikerült emelkednie, így az euró jegyzése ismét közelebb került a 362-es szinthez.
Részvény / Deviza / Áru A balti szél hűtötte az OTP-t, de a Mol történelmi csúcsra tankolt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:01
Negatív, csendes nyári hangulatban zárt a Budapesti Értéktőzsde pénteken, követve a nemzetközi piacok irányát. A BUX index esése mögött főként az OTP korrekciója állt, miközben a Mol árfolyama új rekordot döntött.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG