5p

Hatalmasat esett reggel az olaj a közel-keleti fejlemények hatására, és a földgáz is lényegesen olcsóbb lett. Az európai tőzsdeindexek stagnálnak, de Amerikában szép emelkedésre van kilátás. A forint továbbra is gyenge, pedig az érvek egy része az erősödés mellett szólna. Emeltek az OTP Bank célárán.

Az európai részvénypiac összességében nulla körül billeg, a német tőzsdeindex például szerény esésben, a francia hasonló mértékű emelkedésben van. Az amerikai határidős indexek viszont biztató, fél százalék feletti pluszt mutatnak. A héten főleg a technológiai óriások gyorsjelentései mozgathatják meg a piacokat, miközben a nyersanyagpiacon is izgalmas fejleményeket látunk.

Az euró/forint árfolyam egy hónapja. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az euró/forint árfolyam egy hónapja. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index 0,2 százalékkal emelkedik, mert az OTP Bank és a Mol alig mozdul, az indexet elsősorban a Richter 0,8 százalékos drágulása mozgatja. Az euró/forint most 404,40, ami 70 fillérrel magasabb a péntek estinél, a csúcs délelőtt 404,70 volt.

Új lokális csúcson az euró/forint

A múlt héten új lokális csúcsokon járt az EURHUF – ezzel ráadásul a 400-402 közötti sávból is kitört a devizapár, hétfő reggel is 404 körül mozog – írta a K&H Értékpapír.

A forint tehát egyelőre nem tud erőt mutatni, ebben az erősödő dollár sem nyújt nagy segítséget.

A Magyar Nemzeti Bank egyelőre szüneteltetheti a kamatvágásokat, ez némi segítséget nyújthat a magyar deviza számára. A pénteki S&P adósbesorolás nem volt érdemi hatással a devizánkra, a hitelminősítő nem változtatott a BBB- kategórián és a stabil kilátáson.

Erősödnie kellene a forintnak

Az euró-forint jegyzés „feltapadt a hosszú távú emelkedő trendcsatorna felső trendvonalára, amely jelenleg 404-nél húzódik” – írta az Equilor Befektetési Zrt.

Mivel az S&P változatlanul hagyta Magyarország besorolását, és a közel-keleti helyzet sem eszkalálódott túlságosan, papírforma szerint korrekciónak kellene indulnia.

Ám továbbra sincs erő a forintban, nem tud ettől az ellenállástól lefelé elrugaszkodni a jegyzés. Korrekció esetén 400-nál adódna az első erős támasz, míg felül 405 közelében húzódik a következő ellenállási szint – írja a cég technikai elemzése.

Emeltek az OTP-n

Az Autonomous Research elemzője megemelte az OTP Bankra adott célárát, 23 959 forintról 24 601-re, továbbra is vételre ajánlva a részvényt. A konszenzus így 22 346 forintos célárat mutat, ami több mint 17 százalékkal magasabb a pénteki záróárnál – írta a K&H Értékpapír.

Összezuhant az olajár

Az iráni katonai létesítményekre a hétvégén mért izraeli precíziós csapások ellenére az olaj hétfőn sokkal alacsonyabban nyitott, hat százalékos esés után a Brent 71, a WTI 67 dollár körül áll. A kereskedők úgy értékelték, Irán elveszítheti képességét arra, hogy jelentős károkat okozzon a nyugat-ázsiai régióban.

Így az olajárak geopolitikai prémiuma csökkent – írja a nemzetközi sajtó.

Izrael csapása elkerülte Teherán olaj- és nukleáris létesítményeit, és az iráni rezsim propagandája is kisebbíteni igyekszik a támadás jelentőségét. Így végső soron enyhült a közel-keleti geopolitikai feszültség. Korábban attól tartottak, hogy az iráni olaj- és nukleáris infrastruktúra elleni esetleges támadások a konfliktus súlyos eszkalálódását okoznák, ami megzavarhatta volna a globális olajellátást is.

Árfolyam

Emelkedő trendben a földgáz

Az európai földgáz ára feltehetően az olajéhoz hasonló okokból esik, mintegy négy százalékkal. Az Egyesült Államokban ugyanakkor a múlt héten 15 százalékkal emelkedett, amit nagyrészt az eladási (short) üzletek zárásával magyaráznak. Emellett, bár a téli fűtési szezon hivatalosan novemberben kezdődik, a szokatlanul meleg idő az USA jelentős részén eddig csökkentette a keresletet.

Az amerikai földgáz tőzsdei árfolyama, három hónap. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az amerikai földgáz tőzsdei árfolyama, három hónap. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A kínálati nyomást korábban fokozta, hogy a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportja karbantartási problémák miatt visszaesett, ami a gyenge kereslet közepette lefelé nyomta az árakat.

Fontos gyorsjelentések jönnek

Ezen a héten számos „amerikai technológiai titán” negyedéves eredményeit teszik közzé, amelyek nagyban befolyásolhatják a piacok irányát. A The Wall Street Journal által idézett FactSet-adatok szerint az úgynevezett Magnificent Seven technológiaióriás-csoport a harmadik negyedévben az S&P 500 profitnövekedésének majdnem teljes egészét adja majd.

E vállalatok mesterséges intelligenciával kapcsolatos kommentárjai is befolyásolhatják azt, hogy az elemzők hogyan értékelik a születőben lévő technológiába történő beruházások kilátásait. Sokan aggódnak amiatt, hogy a nagymértékű költekezés nem biztos, hogy azonnali megtérülést eredményez a mesterségesintelligencia-üzletágban.

Öt nagy hír érkezik

A szóban forgó cégek közül a héten jelent:

  • A Google-anyavállalat Alphabet,
  • a Microsoft szoftveróriás,
  • az Instagram– és Facebook-tulajdonos Meta Platforms,
  • az iPhone-gyártó Apple
  • és az e-kereskedelmi óriás Amazon.

A Tesla elektromos autógyártó a vártnál jobb eredményt ért el a múlt heti jelentése szerint, a mesterségesintelligencia-csipeket gyártó Nvidia pedig november 20-án mutatja be legfrissebb számait.

Csak most kezdődik a tánc?

A Morgan Stanley elemzői szerint az amerikai elnökválasztás növelheti a piacok volatilitását. Monica Guerra és Daniel Kohen írása alapján a szavazás gazdasági következményei vegyesek és a befektetői bizonytalanság növekszik. A változékony fogyasztói hangulat és a tartósan magas árak befolyásolják a választók véleményét, és a hagyományos mérőszámok nem tudnak egyértelmű előrejelzést adni az esemény kimeneteléről.

Mindazonáltal úgy vélik, hogy hosszabb távon az üzleti és gazdasági ciklusok nagyobb befolyással lehetnek a piaci teljesítményre. Azt tanácsolják a befektetőknek, hogy inkább a hosszú távú stratégiákra összpontosítsanak, mintsem a választások okozta piaci változásokra. A végleges eredmények megszületése napokig vagy akár hetekig is eltarthat, ami alatt hullámvasúton mozoghatnak a piacok.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42950 42890 43400 +0,68% 42940 42950 8 162 487 640 HUF 2026-11-05 15:11:23
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4988 4998 3 292 441 576 HUF 2026-11-05 15:08:09
MTELEKOM 2882 2872 2938 -1,30% 2882 2892 813 966 076 HUF 2026-11-05 15:10:35
RICHTER 13000 12850 13000 +0,78% 12980 13000 472 788 790 HUF 2026-11-05 15:11:25
OPUS 207 196 214 -3,49% 206 208 25 890 026 HUF 2026-11-05 15:11:34
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG