|
| Nick Bayley (forrás: Duff & Phelps) |
Nick Bayley, 53, London
Akkor: regulációs vezető, Londoni Értéktőzsde
Ma: regulációs tanácsadó, Duff & Phelps
2008. szeptember 14-én a City nagy cégeinek képviselőivel együtt én is részt vettem azon a vasárnap esti konferenciahíváson, melyen a Bank of England-os Paul Tucker azt mondta, a Barclay bebukta a Lehman akvizícióját, és hogy a Lehmant másnap reggel le fogják húzni a vécén.
- kezdi történetét Nick Bayley. A regulációs szakembert ugyanúgy teljes sokként érte a fordulat, a Lehmant globális titánnak, az összeomlását pedig egyszerűen elképzelhetetlennek nevezte. Amikor Tucker átadta neki a szót, hogy mondjon valamit a fennálló helyzetre, röviden eldarálta, hogy mennyire fontos a Lehman, és hogy megvannak az alapszabályok, azoknak megfelelően kell ilyen esetekben eljárni, majd elhallgatott. Ahogy sorban haladtak, mindenki más ugyanezeket mondta el, senki sem volt olyan bátor, hogy kibökje: ebből óriási probléma lesz, és hatalmas dominó-effektust indít el.
Az említett alapszabályok szerint be kell fagyasztani az összes függőben lévő tranzakciót, rendezni őket, így a tartozás csak nettó összegekben fog fennállni az egyes intézmények között. Ilyet korábban is csináltak már, de jobbára szupermarketek és gyárak esetében - soha ilyen hatalmas intézménnyel nem kellett korábban megbirkózniuk. Ez meg is látszott a kollégákon, amikor Bayley másnap reggel beállított a Lehman londoni főhadiszállására. A legfölső emeletre ment, ahol korábban mindig fehérkesztyűs személyzet várta, valamint csodás kilátás a Temzére, és teljes nyugalom. Ami azon a reggelen először feltűnt neki, az volt, hogy az összes festmény hiányzott a falakról. A szinten 25 éves kollégák rohangáltak fejetlenül a laptopjaikkal, akiknek nyilvánvalóan fogalmuk sem volt, miként kéne eljárni. De még a vállalat ügyvédei sem hallottak a frissen érvénybe lépett alapszabályokról, Bayley-nek két órájába telt, mire mindent a szájukba tudott rágni.
De ez még csak a kezdet volt: a következő hetekben elhűlve nézték, ahogy minden pénzintézet összeroskad körülöttük.
Amikor leesett, hogy egy este alatt össze kell préselni a Bank of Americát a Merrill Lynch-csel, hogy a Goldmant valószínűleg meg kell menteni... el bírja képzelni? A Goldman Sachsot? Az "univerzum urait?" Még nekik is le kellett venniük a kalapot, és úgy járulni Warren Buffett színe elé. Az RBS-t és a HBOS-t megmentették, a Barclaysnek beszélnie kellett a katariakkal. Olyan érzés volt, mint az abszolút armageddon.
Szörnyű időszak volt ez Bayleynek is, de ő egyike volt azon szerencséseknek, akik át tudták menteni a karrierjüket a krízisen. Megmaradt a regulációs szakmában, amely viszont épp, hogy egy kisebb aranykorát éli azóta.
Bayley szerint a válság egy hatalmas, kijózanító pofon volt. Megtanította mindenkinek, hogy egyáltalán nem lehet egy gazdaságot hatékony pénzügyi szektor nélkül működtetni. A sérülés, amit az összeomlás okozott a valós gazdaságnak, hidegzuhanyként érte.
Mi, pénzügyesek buborékban élünk. Bárki, aki erről mást mond, valószínűleg viccel. Többet fizetnek nekünk, mint a legtöbb iparágban. Megérdemeljük? Szerintem nem. Sokkal okosabbak a pénzügyes dolgozók, mint más iparágak dolgozói? Nem, szerintem nem. A legtöbbünk csak olyasvalaki, aki beszéd helyett cselekszik, és viszonylag magasra jutott vele.
|
Történetek a gazdasági összeomlás frontvonalából - eddig megjelent részek Egyáltalán nem féltem, sőt örültem - aztán megtanultam, mi az igazi piaci félelem - Zsiday Viktor A nap, amikor bekövetkezett az elképzelhetetlen - Király Júlia, az MNB korábbi alelnöke Mi lesz egy 13 évesből, ha letarolja országát a válság? - Joanna Ntoukaki, egyetemi hallgató Apa eltűnt a pénzzel, a válság meg elvitte a házat - Julia, amerikai kisvállalkozó A férfi, aki majdnem belehalt a válságba - Karim Ullah, brit vállalkozó A fizetése kevesebb lett, mint valaha, de megérte - Kaori Shigiya, a Lehmann akkori alelnöke |
Erősen kezdett a Kossuth rádióban és a köztévében Magyar Péter, őszintén és határozottan beszélt a riporterekkel. 
