3p
Karim Ullah a gazdasági válság után megtanulta, hogy a pénz önmagában semmit sem ér. Ami tényleg számít: az egészség, a család és a szeretet. A Financial Times megszólaltatta a tíz évvel ezelőtti gazdasági összeomlás főszereplőit és áldozatait, a privátbankár.hu és az mfor.hu pedig megkereste a hazai aktorokat. Cikksorozatunkban az ő történeteiket elevenítjük fel.

Tíz éve, 2008. szeptember 15-én gazdasági kataklizmára ébredt a világ. A Lehman Brothers összeomlása egy szemvillanás alatt 25 ezer munkahelyet törölt el, és olyan dominóeffektust indított el a globális pénzpiacokon, amely a legsúlyosabb pénzügyi krízisbe torkollt a nagy gazdasági világválság óta.

A Financial Times cikke alapján ezúttal egy brit kisvállalkozó történetét mutatjuk be.

Forrás: Facebook

Karim Ullah, 45 éves. Ware, Nagy-Britannia.

Karim Ullah 2007-ben indított el egy magazint ázsiai üzletemberek számára Nagy-Britanniában. Azt gondolta, hogy ez jó üzlet lehet, hiszen nagyobb lapok is láttak fantáziát a piacban.  

Bár a kezdés után nem sokkal fogyni kezdtek a hirdetések, Karim ekkor még bizakodott. Azt hitte, hogy nincs nagyobb baj, és minden pénzét beleölte az üzletbe.

„Amikor a Lehman összeomlott, azt gondoltam, hogy próbáljunk felszínen maradni, és ha túléljük, és vége lesz ennek, akkor majd minden rendbe jön.”

A helyzet azonban nem javult. Sőt, miután néhány befektető kivonult a cégből, Karimnak elfogyott a pénze, és kénytelen volt bezárni a lapot.

„A lányom tizenegy éves volt, és éppen akkor kezdte az iskolát. Tudtam, hogy elveszítjük a házunkat, és ki kell majd vennem az iskolából. Lelki válságba kerültem, nehezen tudtam elképzelni, hogy munkát találjak. Borzasztóan megviselt az egész.”

A család mindenét elvesztette, hajléktalanná vált, és kénytelen volt egy hostelbe költözni. Karimnál pedig úgynevezett Crohn-betegséget (az emésztőrendszer krónikus gyulladásos betegsége – a szerk.) diagnosztizáltak, amit a stressz okozott. Hamarosan életveszélyes állapotba került, és amikor megkérdezte orvosát, hogy élhet-e még valaha normális életet, ő ígéret helyett mindössze annyit válaszolt: „Minden tőlünk telhetőt megteszünk.”

Karim végül meggyógyult, és három év alatt egyéb tekintetben is sikerült talpra állnia. Egy golffal és utazással foglalkozó életmódmagazin társkiadója lett, valamint segített beindítani feleségének egy indiai éttermet. Most már sokkal kevesebbet kockáztat, mint a válság előtt.

„Egy szabályt tartok be: soha nem veszek fel hitelt egy üzlet beindításához. Annyi más lehetőség van. A start upjaimban hatalmas potenciált látok, de ha mégsem jönnek be, akkor sem megyünk majd tönkre.”

Lányuk ma már húsz éves, és egy zeneművészeti egyetemen tanul Londonban. Van egy kisebb lányuk is, aki ugyan nem olyan jó anyagi körülmények között nevelkedik, mint testvére nevelkedett a válság előtt, de azért megvannak.

Bár Karim anyagilag még nem érzi magát biztonságban, és nem érte el a krízis előtti szintet, mégis optimistán néz a jövőbe. És egy dolgot megtanult:

„A válság előtt nagyon anyagias voltam. De miután keresztülmentem ezeken a dolgokon, rájöttem, hogy a pénz nem számít. Csak az egészség és a család a fontos, és az a néhány ember, aki szeret.”

(A sorozat első részét, a Lehman Brothers akkori alelnökének, Kaori Shigiyának a történetét itt olvashatja.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41300 40920 41650 +0,54% 41280 41310 5 506 342 250 HUF 2026-05-19 12:15:44
MOL 4028 4000 4046 -0,15% 4028 4032 394 938 618 HUF 2026-05-19 12:15:40
MTELEKOM 2616 2560 2618 +2,75% 2616 2618 4 118 552 912 HUF 2026-05-19 12:15:32
RICHTER 12420 12210 12480 -0,24% 12410 12420 541 126 080 HUF 2026-05-19 12:10:49
OPUS 305 303 314 -2,71% 303 305 4 841 694 HUF 2026-05-19 12:02:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egy kakukktojás van ma a vezető magyar részvények közül
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 11:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 4,69 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Rakétatempóban közeleg minden idők legnagyobb részvénykibocsátása
Eidenpenz József | 2026. május 19. 10:15
Felgyorsulhatnak az események, előrehozták a SpaceX részvénykibocsátását. Az év talán legjobban várt részvénypiaci eseménye már június 12-én megtörténhet. Egy nem hivatalos piacon már kis híján az ötszörösére emelkedett az árfolyam. A részvénykibocsátási piac az Egyesült Államokban sokkal élénkebb lehet az idén, mint tavaly.
Részvény / Deviza / Áru Ijedtségre megnyugvás: így nyitott a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 09:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,69 pontos csökkenéssel, 132 041,68 ponton nyitott kedden. Ezt követően viszont gyorsan emelkedésbe kapcsolt az index. 
Részvény / Deviza / Áru Folytatja a forint, amit elkezdett
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 07:41
Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Végre jó híreket kapott az olajpiac, nem is maradt el a reakció
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 06:46
Vegyesen zárták a New York-i tőzsde főbb mutatói a hétfői kereskedést. Donald Trump elhalasztotta az Irán ellen tervezett támadást, ami miatt az olajárak csökkenni kezdtek.
Részvény / Deviza / Áru A forintnak is jót tettek a hétfői hírek
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:44
Erősödött a forint mindhárom fő devizához képest.
Részvény / Deviza / Áru Kisütött a nap a budapesti parketten is
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:02
Átlagos forgalomban enyhén emelkedett a tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Itt a javaslat: ilyen árfolyamnál kellene bevezetni az uniós pénzt
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:33
Zsiday Viktor befektetési szakértő 360 és 380 forint közötti stabil euróárfolyamot tartana észszerűnek.
Részvény / Deviza / Áru Teljesen tanácstalanok az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:10
Vegyesen nyitottak a tengerentúli értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Megágyazott a Magyar Nemzeti Bank a fordulatnak, már júniusban bekövetkezhet?
Imre Lőrinc | 2026. május 18. 15:07
Egyre több jelzés érkezik a magyar gazdaságpolitika irányítóitól, hogy a Tisza Párt választási győzelme óta „túl erőssé” vált a forint. A verbális intervenciót egy tényleges, 50 bázispontos kamatcsökkentés is követte május 13-án a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részéről, az eurólikviditást nyújtó FX-swap tenderen – erről beszélt Imre Lőrinc, az Mfor és a Privátbankár újságírója a Trend FM hétfői adásában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG