3p
A hatalmon levő rezsim szövetségesei szolgálataikért szinte széthordják Szíriát. Úgy látszik, az olaj– és gázkitermelést az oroszok, a telekommunikációt az irániak, a finomítókat és az elektromos hálózatot talán szintén Irán kapja. Lehet, hogy az irániak tőkehiánya miatt végül az oroszok sokkal nagyobb szeletet kapnak a tortából?
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Amerikát sokszor vádolták a múltban azzal, hogy nyersanyagok megszerzéséért vívott háborúkat, szított konfliktusokat. Most a másik nagyhatalom, Oroszország is hasonló vádakkal kényszerül szembesülni.

Oroszország átveszi a szíriai olajat és gázt – írja Katona Viktor, a Mol Group kereskedője és a budapesti székhelyű Russian International Affairs Council (Orosz Nemzetközi Ügyek Tanácsa) nevű szervezet szakértője az Oilprice.com-on. Egy január végén aláírt keretmegállapodás értelmében ugyanis Oroszország kizárólagos jogokat szerez a szíriai olaj és gáz kitermelésére.

A megállapodás ezen kívül szól a megsérült olajkutak és infrastruktúra helyreállításáról, energetikai tanácsadásról és a szíriai szakemberek új generációjának kiképzéséről. A megállapodás lényege “az orosz érdekek végleges és feltétel nélküli konszolidálása a Közép-Keleten” – írja a szerző.

Irán és Venezuela?

Ma a háborútól megtépázott ország olajkitermelése csak 14-15 ezer hordó naponta, a háború előtt még 380 ezer hordó volt. A gázkitermelés esése kisebb, 8-ról 3,5 milliárd köbméterre zuhant éves szinten.

Emlékeztetnek arra, hogy a finomítók és az áramellátás újjáépítését tavaly szeptemberi megállapodások alapján iráni-venezuelai-szíriai konzorcium végezhetné el. Ez a “széteső Venezuela” miatt kérdésessé vált, az irániaknak pedig nincs elég tőkéjük.

Kinek adják el?

Az iráni forradalmi gárda már megkapta a telekommunikációs szektort. Az európai cégek az USA-embargó miatt nem rúghatnak labdába. Oroszország ellen viszont már úgyis szankciókat vezettek be.

Ám az olaj eladásával is gondok lehetnek, korábban a szíriai olaj főleg Európába ment, az viszont embargót vezetett be rá. Így új piacokat kell majd találni, mint Törökország, Libanon vagy Ázsia más részei – írja az Oilprice.com.

Jóságos orosz segítők

De ki tudja, meddig terjed pontosan az együttműködés. A Sana.sy szíriai weboldal február 5-i híre szerint az orosz és szíriai felek Moszkvában tárgyalásokat tartottak az együttműködésről az “olaj, gáz és ásványkészletek” területén. Az utóbbival kapcsolatban a foszfátbányákat említik konkrétan, de érdekes módon a finomítói szektort is. (A szíriai cikkek megfogalmazása egyébként olyan, mintha a jóságos oroszok önzetlenül megsegítenék a szegény, sokat szenvedett országukat.)

Mindent visznek?

Három nappal ezelőtt egy másik hírt idéztek a weboldalak az AFP-től, amelyben Alexander Novak orosz energiaügyi miniszter azt mondta: Aláírtunk egy útitervet, “nem csak az elektromosság területén”, hanem az olaj és gáz, az olajmezők felújítása és új készletek kitermelése terén is. Itt az elektromos áram említése figyelemre méltó.

Lehet, hogy az oroszok végül mindent visznek?

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46100 45520 46380 +3,02% 46100 0 22 920 247 800 HUF 2026-07-21 17:09:25
MOL 4328 4184 4328 +2,46% 0 0 5 815 432 100 HUF 2026-07-21 17:09:22
MTELEKOM 2664 2622 2674 +1,06% 0 0 1 047 109 464 HUF 2026-07-21 17:07:17
RICHTER 11780 11780 11990 -1,26% 11780 0 1 495 271 330 HUF 2026-07-21 17:05:02
OPUS 358 358 372 -3,50% 358 0 35 223 250 HUF 2026-07-21 17:08:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Részvény / Deviza / Áru Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:41
Nem igazán találják az irányt Európa főbb piacai a keddi nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik? A forintot mintha satuba fogták volna
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:33
Nincs sok jó abban, ahogy az újabb keddi napon rajtolt a magyar fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak ezek az amerikai cégek a baljós árnyakra
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:02
A hétfői kereskedésben ennek a szektornak a képviselői minden rossz hírt le tudtak rázni magukról a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Szépen végigmasírozta a napot a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:15
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére reggelhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Pörögtek a dollártízmilliárdok a világbajnokság alatt
Eidenpenz József | 2026. július 20. 19:02
A Polymarket és a Kalshi forgalma a világbajnokság miatt rekordokat döntött, ez volt a legnagyobb profitot hozó sportesemény eddig. A világbajnok csapatra 4,3 milliárd dollárnyi tipp született, de ezen kívül külön az egyes meccsekre, gólarányokra, góllövőkre és számos más dologra kötött üzletek értéke is hatalmas. Pedig csak a világbajnokság alatt két újabb országban tiltották le ezt a típusú fogadást.
Részvény / Deviza / Áru Nap végére elnyugodott a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 141 600,83 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG