7p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Alacsony növekedés, magas infláció bontakozik ki egy csokor fontos makrogazdasági adat után, a tőzsdék nagy része ezt mégis emelkedéssel ünnepelte. Az OTP-re adott alacsonyabb értékbecslések is sokkal jobbak, mint az aktuális árfolyam. Minek van egyáltalán tőzsdén a Telekom?

Tegnap látszólag furcsa dolog történt a részvénypiacokon, az amerikai GDP ugyanis 1,4 százalékkal csökkent, pedig az elemzők egy százalékos növekedést jósoltak. Mégis száguldottak a tőzsdeindexek. Ez a jelenség azonban nem volt ritka az utóbbi egy-másfél évtizedben, a rossz makrogazdasági adatok ugyanis csökkentik a kamatemelések valószínűsíthető mértékét vagy ütemét.

A rossz hír tehát a részvénypiacoknak jó hír lehet, miközben fontos, de nem túl kedvező gyorsjelentések érkeztek (amelyekre visszatérünk). Ma Európában is pluszban nyitottak a tőzsdék, miközben az EU-ban GDP- és inflációs adatokra vártak. Ezek végül nagyjából megfeleltek a vártnak, így nem okoztak nagy változást az árfolyamokban.

Mínuszban nyithat Amerika

A német DAX késő délelőtt 0,9, a francia CAC 0,7, a brit FTSE 100 pedig 0,1 százalékkal javul. A vezető kínai részvényindex 2,4, a hongkongi 4 százalékkal ment fel ma, amit a pekingi gazdaságpolitikai támogatásra vonatkozó ígéreteknek tudnak be. Az amerikai határidős indexek viszont határozott mínuszban vannak.

Itthon a BUX-index egy százalékos emelkedést mutat, de volt a nap elején ennél feljebb is. Az OTP és a Richter két százalék körüli emelkedést, a Mol stagnálást, a Telekom 0,4 százalékos süllyedést ért el eddig. A Mol tegnap közgyűlést tartott, amely elfogadta a 300 forintos részvényenkénti osztalék kifizetését. A lengyel index egyébként csak 0,1 százalékkal van feljebb, a cseh PX 50 pedig 1,5 százalékkal esik.

Árfolyam

A legtöbb árupiaci termék felfelé tart, az olaj is másfél százalékkal drágul, a Brent már 109 dollár.

Megnyugvás a forint piacán

A forint a tegnapi, egyébként a piac által vártnak megfelelő 30 bázispontos kamatemelés nyomán kissé megerősödött, az euró eltávolodott a 380-as szinttől. Ma 377 körüli a jellemző ár, ami egy forinttal van a tegnap esti alatt.

A választások utáni első kamatemelés vélhetően megnyugtatta a szereplőket atekintetben, hogy az MNB ez után sem hagyja magára a forintot. Voltak olyan hangok, hogy a voksolás után ez már esetleg nem lesz annyira fontos a (gazdaság)politikusok számára.

Miért megy fel az OTP?

Az OTP-re vonatkozó célárát egy sor elemző csökkentette az utóbbi időben. Utoljára a Société Générale 14 200 forintra, de ugyanúgy vételi ajánlás mellett.

Jelenleg 16 160 forint a konszenzusos célár, amely a jelenlegi szintektől még mindig jelentős felértékelődési potenciált jelent – írta a KBC Equitas.

Az OTP elnök-vezérigazgatója is interjút adott a héten, így nem meglepő , hogy a bankpapír e héten nagyobb ugrással átlépte a 11 300 forintos határt is.

Az OTP egy éves árfolyamgrafikonja. Forrás: BÉT
Az OTP egy éves árfolyamgrafikonja. Forrás: BÉT

Nem aratott sikert az Apple és az Amazon

A technológiai óriások jelentéseik után a tőzsdén kívüli piacon esnek, az Apple 2,6, az Amazon 8,7 százalékkal. Az Equilor Befektetési Zrt. szerint:

  • Akár nyolcmilliárd dolláros ütés is érheti az Apple-t a kínai lezárások miatt. A társaság árbevétele és egy részvényre jutó eredménye viszont felülteljesítette az elemzői előrejelzéseket. Bejelentett egy öt százalékos osztalékemelést is.
  • A gyengébb előrejelzés miatt esett zárás után az Amazon is. Árbevétele megegyezik az elemzői előrejelzésekkel, egy részvényre jutó vesztesége 7,56 dollár lett, ami jelentősen elmarad az elemzők által várt 8,40 dolláros EPS-től. Ez volt az első veszteséges negyedéve a társaságnak az elmúlt hét évben, ami főleg a Rivian-befektetésen elkönyvelt 7,6 milliárd dolláros veszteségéhez kapcsolódik.

Fontos inflációs és GDP-adat jött

A 19 országot számláló közös európai valutaövezetben a gazdaság az év első három hónapjában 0,2 százalékkal bővült ugyan, de ezen belül az időszak végén az ukrajnai háború és a rekordmagas infláció nyomása alatt gyengült. A bruttó hazai termék (GDP) öt százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, amikor a régió gazdasága még a járvány hatásaitól szenvedett.

Mindkét adat nagyrészt megfelelt a várakozásoknak, de országonként eltérések vannak. A francia GDP stagnált, a német 0,2 százalékkal nőtt. Az infláció a közös valuta létrehozása óta új rekordot ért el, a fogyasztói árak 7,5 százalékkal emelkedtek áprilisban, szemben a márciusi 7,4 százalékkal.

Az általános inflációs ráta lassabb emelkedése arra utal, hogy az infláció abszolút csúcspontja közel lehet – írta az Investing.com.

Stagnál a francia gazdaság

Franciaország gazdasági növekedése váratlanul nullára csökkent az első negyedévben, mivel a rekordmagas infláció miatt csökkentek a fogyasztói kiadások. Ez nyomást gyakorolhat Emmanuel Macron elnökre a parlamenti választások előtt – írja a Reuters.

A lassulás erőteljes, 2021 utolsó három hónapjában ugyanis az euróövezet második legnagyobb gazdasága 0,8 százalékkal bővült. A Reuters által megkérdezett 24 közgazdász 0,3 százalékos növekedést várt. A háztartások kiadásai 1,3 százalékkal csökkentek az emelkedő energiaárak és az ukrajnai háború miatti aggodalmak közepette. Az infláció pedig áprilisban váratlanul emelkedett és 5,4 százalékkal új csúcsot ért el.

Minek nekünk Magyar Telekom?

Van-e értelme a Magyar Telekom tőkepiaci jelenlétének? – boncolgatja a Concorde Értékpapír blogja is, miután a legutóbbi közgyűlésen leszavazták a kisebb részvényesek javaslatait. A részvényesek egy része szerint a cég lehetőségeihez képest jóval kevesebb osztalékot fizet, emiatt részvényeinek árfolyama nyomás alatt van, jelentősen alulteljesítve nem csak a szélesebb részvénypiacot, de a szektortársakat is.

A kisebbségi részvényesek összes javaslatának asztalról való lesöprése ékes bizonyítéka annak, hogy a Deutsche Telekom nem tőzsdei, hanem totális kontrollja alatt működő társaságként vezeti a Magyar Telekomot. Szívük joga, csak ehhez nem kell a tőzsdei jelenlét – írja Gyurcsik Attila.

A korrekt eljárás ebben az esetben szerinte az lenne, ha legalább az egy részvényre jutó konszolidált könyv szerinti értéken, azaz nagyjából részvényenként 660 forinton ajánlatot tennének, és kivezetnék a vállalatot a tőzsdéről.

Hasonló harcot vív Telekom-ügyben a Hold Alapkezelő is, lásd:

Ukrajna új NFT-platformot indított

A háború finanszírozására, adományok gyűjtésére új NFT-oldalt indított az ukrán kormányzat. Itt a

Segíts Ukrajnának NFT-kkel, ne hagyd magára az ellenséggel

szlogen alatt a látogatók NFT-ket vásárolhatnak vagy odaajándékozhatják saját egyedi érméiket is az országnak. Korábban “Meta History” néven NFT-kből álló “háborús múzeumot” is indítottak, ami szintén szerepel az oldal kínálatában. Az ukrán fél állítólag már százmillió dolláros nagyságrendű adományt kapott kriptodevizákon keresztül, de bélyegek értékesítésével is próbál bevételhez jutni.

A Kígyó-sziget elleni támadás emlékére kiadott hivatalos NFT (a kép bal oldalán). Forrás: metahistory.gallery.
A Kígyó-sziget elleni támadás emlékére kiadott hivatalos NFT (a kép bal oldalán). Forrás: metahistory.gallery.

Nem akárki kínál hitelt bitcoinfedezetre

A Goldman Sachs amerikai bankóriás, amely nagyjából 2,5 billió dollárnyi vagyont kezel, a Bloomberg csütörtöki jelentése szerint bitcoin-alapú hitelt vezetett be. Ez újabb jele annak, hogy a Wall Street kezd megbarátkozni a születőben lévő eszközosztállyal. Decemberben már több lap beszámolt arról, hogy a Goldman tervezi Bitcoin-alapú hitelek nyújtását.

A Goldman az egyik első nagy amerikai bank, amely belépett a kriptóüzletágba még 2018-ban, kereskedési pultot nyitott a digitális devizák számára. Tavaly márciusban pedig a jelentős kereslet miatt újraindította azt.

A blokkláncon egyébként ma már DeFi-alkalmazások széles köre nyújt hiteleket a legkülönbözőbb kriptodevizák fedezete mellett. (DeFi: decentralizált pénzügyek.)

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42660 41700 43450 +2,18% 0 0 20 072 572 880 HUF 2026-11-04 17:06:57
MOL 5100 5040 5140 +0,99% 0 0 4 208 644 465 HUF 2026-11-04 17:06:35
MTELEKOM 2920 2886 2950 -0,34% 0 0 1 202 301 548 HUF 2026-11-04 17:05:15
RICHTER 12900 12890 13120 -0,77% 0 0 2 344 362 020 HUF 2026-11-04 17:10:18
OPUS 215 194 215 +9,25% 0 0 51 119 560 HUF 2026-11-04 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG