6p
Az elmúlt napok toporgása után a tengerentúli tőzsdék határozott emelkedő irányt vettek, ebben döntő szerepe volt a Fed elnökének, Jerome Powell ugyanis egy közelgő kamatvágásra utalt. A jegybank elnöke ezzel gyengítette a dollárt, a tőzsdéknek viszont új lendületet adott. Egy másik kijelentése viszont a Bitcoint, és más kriptodevizákat is alaposan gyengített.
Jerome Powell (Fotó: EPA/SHAWN THEW)

A szerdán gyengébben teljesítő európai tőzsdékkel nem törődve tovább erősödtek a New York-i tőzsdék indexei. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 76,71 ponttal, 0,29 százalékkal, 26 860,2 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutatója 13,43 ponttal, 0,45 százalékkal nőtt, 2993,06 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 60,80 ponttal, 0,75 százalékkal emelkedett, 8202,53 ponton zárt. Érdemes megemlíteni, hogy az S&P 500-as napközben története során először a 3000 pontos szint felett is járt napközben.

Ezek után nem olyan meglepő, hogy mérsékelt optimizmus uralta az ázsiai piacokat, és az európai tőzsdék is pluszban nyitottak. Mi az ami még tovább lendítheti a piacokat, mire érdemes csütörtökön figyelni.

1; Kamatvágásra utalt a Fed elnöke

Jerome Powell Fed-elnök szerdán a képviselőház előtt tett féléves rendszeres beszámolójában a gazdasági aktivitás lassulásának fokozódó jeleire és a növekedésre leselkedő kockázatok sokasodására hivatkozva jelezte a Fed szándékát gazdaságösztönző célú monetáris lazító lépések megtételére.

A közelgő kamatcsökkentés valószínűségét megerősítette a Fed előző, júniusi kamatdöntő ülésének szerdán publikált jegyzőkönyve is. A dokumentum tanúsága szerint a monetáris tanács tagjai közül többen aggodalmuknak adtak hangot az Egyesült Államok gazdaságának növekedési kilátásait illetően és gazdaságösztönző célú kamatcsökkentés szükségessége mellett érveltek.

Noha a piaci várakozások immár hetek óta arról szólnak, hogy idén még két kamatcsökkentés jöhet, a befektetők megnyugvással vették tudomásul, hogy a Fed is hajlik erre.

2; Megnyugtatóan alakult a német infláció

Júniusban az előző havihoz képest 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Németországban a májusi 0,2 százalékos havi emelkedés után. Az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak 1,6 százalékkal emelkedtek, míg májusban 1,4 százalék volt az éves áremelkedés. Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 1,5 százalékos növekedést mutatott júniusban éves bázison a májusi 1,3 százalék után.

A most publikált német adat még mindig alacsonyabb, mint az EKB által kitűzött 2 százalékos érték, de a szakértők kiemelik, hogy legalább elindult a közeledés a célértékhez. Persze hozzá kell tenni, hogy az euróövezet inflációja már régóta elmarad az EKB céljától. Eközben az Európai Bizottság szerdán csökkentette az euróövezet növekedésére és inflációjára vonatkozó becsléseket, amit azzal indokoltak, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi politikájával kapcsolatos bizonytalanságok jelentős kockázatot jelentenek az EU-ra. Mindezek közrejtszanak abban, hogy az EKB várhatóan újabb lazítási ciklust indít, ami tovább nyomhatja le a kötvényhozamokat és tolhatja fel a részvényárfolyamokat.

3; Kereskedelmi háború - végtelen történet
A közelmúltban tartott G20-as csúcstalálkozót követően ismét felsejlett, hogy az USA és Kína megállapodhat egymással, és ezzel lezárul a kereskedelmi háború egy szakasza. Ezzel szemben a tárgyalások is csak vontatottan haladnak. Szerdán ugyan jelent meg egy új információ, ám az sem adott okot feltétlen hurráoptimizmusra. Telefonon egyeztettek egymással Kína és az Egyesült Államok kereskedelmi ügyekben illetékes főképviselői - ismertette meg szűkszavú nyilatkozatában a kínai kereskedelmi minisztérium.

A pekingi tájékoztatás szerint a felek a Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök június végén tartott személyes tanácskozásán született megállapodásnak megfelelően gazdasági és kereskedelmi kérdéseket vitattak meg.

Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági főtanácsadója "konstruktívnak" nevezte az egyeztetést, amelyen - elmondása szerint - a személyes találkozó lehetőségéről is beszéltek. Ugyanakkor óvatosságra intett egy kereskedelmi megállapodás tető alá hozásának esélyét illetően. "Nincsenek csodák" - fogalmazott újságíróknak nyilatkozva Washingtonban, és hozzátette: reméli, hogy onnan fogják tudni folytatni a tárgyalásokat, ahol legutóbb abbamaradtak.

Az USA egyébként pénteken kezdi meg a kereskedelmi tárgyalásokat Indiával, amely apropóján a szakértők csak remélik, hogy ezek konstruktívan zajlanak majd, és nem nyílik újabb frontvonal a kereskedelmi háborúban.

4; Zuhannak a legfontosabb kriptovaluták

Az amerikai jegybank elnöke, Jerome Powell a képviselőházi meghallgatásán tett egy fontos kijelentést, ami miatt a Bitcoin, és más fontos kriptoeszközök, így az Ethereum és a Ripple árfolyama is léket kapott. Ezek mindegyike jelentős, 10 százalék körüli zuhanást könyvelhetett el. Powell ugyanis arra szólította fel a Facebookot, hogy függessze fel kriptofizetéses projektjét a Librát. Az elnök ezt azzal indokolta, hogy a projekt addig nem indulhat el, ameddig a súlyos fogyasztóvédelmi, adatvédelmi, és más pénzügyi kérdéseket nem sikerül tisztázni és megnyugtatóan szabályozni.

A meglehetősen erős hangvételű üzenet határozottan megriasztotta a kriptoeszközök befektetőit. Sokan próbáltak így megszabadulni a Bitcointól és más hasonló eszközöktől. Ez egy közvetlen reakció Jerome Powell nyilatkozatára, ami a Facebookra és a teljes kriptoeszköz világra komoly hatást gyakorolhat,  kommentálta a történteket a Reutersnek Craig Erlam, az OANDA deviza kereskedési platform vezető elemzője.

5; Befejezi a Bogár gyártását a Volkswagen

A német autógyártó több mint 80 éve mutatta be először a modellt és azóta számos új típusát készítették el. A mexikói gyárban a Bogár helyére a Tarek SUV kerül, melyet 2020-ban kezdenek gyártani – mondta a Volkswagen mexikói igazgatója, Steffen Reiche. A nagyobb, SUV típusú járművek egyre népszerűbbek az Egyesült Államokban, a vállalat célja ennek a piacnak a kiszolgálása, a gyárban már jelenleg is zajlik a Tiguan SUV gyártása, írta reggeli hírlevelében az Equilor. Az utolsó Volkswagen Bogarak az Amazon.com-on kerülnek eladásra, Reiche elmondása szerint ezzel is szimbolizálni szeretnék azt, hogy elkötelezettek a jövő és az innováció mellett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40910 40250 41390 -0,70% 40900 40910 19 267 303 420 HUF 2026-11-06 16:12:35
MOL 4854 4812 4980 -2,57% 4852 4854 3 097 117 130 HUF 2026-11-06 16:13:33
MTELEKOM 2898 2822 2940 +0,98% 2892 2898 2 607 619 372 HUF 2026-11-06 16:13:00
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 12870 12890 2 292 397 590 HUF 2026-11-06 16:13:06
OPUS 206 200 208 +2,99% 206 207 53 413 871 HUF 2026-11-06 16:10:09
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG