(Fotó: 123rf.com)

Az elsődleges részvénykibocsátás, angol rövidítéssel IPO azt jelenti, hogy egy cég új részvényeket dob piacra, rendszerint azért, hogy tőkét vonjon be tevékenysége bővítése érdekében. De vannak olyan részvényjegyzések is, ahol valamely fő tulajdonos, vagy magánbefektető, vagy az állam ad túl részvényei valamely részén.

A vevők számára általában az árazás a lényeg. Ilyenkor egyszerre nagy kínálat lesz az adott részvényből, hiszen forintban legalább százmilliós, de inkább milliárdos vagy tízmilliárdos nagyságrendben szoktak egyszerre piacra dobni belőle. Az eladóknak ezért valamiféle engedményt kell adniuk az árból. Ha az adott részvénynek már van tőzsdei ára, akkor általában ahhoz képest adnak néhány százalékos diszkontot.

A jegyzésnél nem lehet jobb a tőzsdei vétel

Ha pedig nincs még piaci ár, friss tőzsdei bevezetés lesz, így a részvényt a piac még nem értékelte, árazta be, akkor az ezzel kapcsolatos bizonytalanság, kockázat további árengedményt indokolhat. Ezek a diszkontok vonzerőt jelentenek sok kis- és nagybefektető számára, megkönnyítik, hogy a részvények elkeljenek.

Már tőzsdén levő papíroknál azért is kell ez a diszkont, mert egyébként nem lenne értelme egy jegyzési eljárásban vásárolni. A jegyzés, nálunk legalábbis, minimum három nap szokott lenni, utána a részvények elosztása, számlákon való jóváírása is időigényes, hetekig is tarthat. Addig a részvényekhez nem lehet hozzáférni, nem lehet pénzzé tenni őket. Ez is egyfajta kockázat. Ha a tőzsdén is ugyanannyiba kerülne a papír, mint a jegyzésnél, egyszerűbb és kockázatmentesebb lenne tőzsdén megvenni.

Az árazás művészete

Magyarországon gyakori, hogy egyes befektetői csoportokat, például a magánszemélyeket előnyben részesítenek a jegyzésnél, például azért, hogy a tulajdonosok számát növeljék. Ilyenkor előfordulhat, hogy nekik még kedvezőbb áron adják a részvényt, de ha túl vonzó az ár, rendszerint korlátossá válik a részvény, azaz nem jut mindenkinek. De a kielégítetlenül maradó jegyzők egy része vásárolhat később a tőzsdén, persze ártól is függően.

Az árazás nem könnyű. Ha túl nagy a diszkont a részvények jegyzési árában, akkor az eladó vagy kibocsátó jelentős bevételtől esik el, és sok rövid távú játékos, arbitrazsőr vesz részt az akcióban, akik aztán gyorsan szabadulni akarnak tőle. Ha túl magasra sikerül belőni az árat, akkor meg esetleg nem kel el a részvény, vagy csak kevés számú nagybefektető vásárolja meg.

Vaklicit részvényekre

Ezért az is gyakori ma már, hogy valamilyen aukcióhoz hasonló, könyvépítéses módszerrel versenyeztetik az intézményi befektetőket, hogy piacinak mondható árszint alakuljon ki. A kisbefektetők pedig az így kialakuló áron, vagy ahhoz képest valamilyen diszkonttal juthatnak részvényhez. Hogy mégse teljesen vakon kelljen ajánlatot tenni a jegyzőknek, ilyenkor gyakran valamilyen ársávot, minimum- és maximumárat azért megadnak előzetesen.

A kibocsátónak általában az az érdeke, hogy a részvényt minél több olyan befektető vegye, aki nem rövid távon gondolkodik, nem napok vagy hetek alatt akarja az árazási diszkontot bezsebelni. Ha ugyanis minden jegyző gyorsan túl akar adni a papíron, akkor az meredeken zuhanó tőzsdei árfolyamot okozhat, ami nem vet jó fényt a cégre. Ilyesmi történt például pár éve a kibocsátás utáni hetekben a Facebook részvényével, az ár gyorsan a jegyzési ár felére esett (ma már viszont annak két-háromszorosa).

Dilemma, hogy meddig tartsuk

Ezért próbálnak a kibocsátók hosszú távon gondolkodó befektetési alapokat, nyugdíjpénztárakat, biztosítókat is megnyerni vevőként. Ha ilyenek nagyobb számban jegyeznek, az a kisbefektetők számára mindenképpen megnyugtató, hiszen professzionális szakemberek mondanak pozitív ítéletet az adott befektetésről. Vélhetően ők nem adják el gyorsan a részvényeket, sőt ha leesik az árfolyam, akkor esetleg még vesznek is hozzá, stabilizálva az árat.

Mindenképpen dilemma, hogy milyen időtávra tartsuk a lejegyzett részvényeinket. A legtöbb kisbefektető türelmetlen, hamar szeretné bezsebelni a nyereséget, ami nem mindig célravezető. A kis rövid távú nyereség oltárán nagyobb hosszú távú hasznot -vagy veszteséget – áldozunk be. Hosszú távon a kockázat nagyobb, a nyereség és a veszteség esélye egyaránt. (A magyar részvények hosszú távú teljesítményéről itt írtunk, az osztalékjövedelmekről pedig itt.)

Nem jó ki-be ugrálni

Ám befektetési alapok vizsgálatával kimutatták, hogy a kisbefektetők nagy többsége rendszerint rosszul lovagolja meg a piaci hullámokat, sokszor a csúcsok közelében szállnak be a részvénypiacra, és hullámvölgyekben, olcsón szállnak ki. Ezért általában ajánlottabb számukra a papírok hosszú távú tartása. De az időtáv attól is függ, hogy mire spórolunk, mire szánjuk a tőkét, valamint egyéni kockázatviselő képességünktől, beállítottságunktól is.

De hogyan tudja a részvényelemzői, közgazdasági végzettséggel nem rendelkező kisbefektető megítélni, hogy egy kibocsátott részvény olcsó-e, vagy drága? A kérdés messzire vezet, hiszen ugyanaz, hogy a kisbefektetők általában hogyan értékeljenek egy részvényt, ami egy külön szakma.

„Csináld meg a házi feladatodat”

Az mindenképpen hasznos, ha elolvasunk sokféle véleményt és elemzést, újságcikkeket, blogokat, és kikérjük brókercégünk véleményét. A brókercégek sokszor készítenek saját elemzéseket ügyfeleik számára, amelyekben egy-egy értékpapírról vagy szektorról, indexről ajánlást adnak. Rendelkezhetnek olyan információkkal, mint az intézményi befektetők érdeklődésének szintje, amelyekkel más nem. Sokan előadásokat, szemináriumokat, webináriumokat is tartanak.

De ez sem biztos, hogy elégséges. Aki részletesen és alaposan akar tájékozódni – ami melegen ajánlott –, annak az úgynevezett kibocsátási tájékoztatót kell elolvasnia. Ez egy vaskos, rendszerint legalább 100-200 oldalas füzet, amelyben elvileg az összes lényeges, a törvényekben is szabályozott információnak benne kell lennie.

Sok tényezőt kéne értékelni

Hivatalos dokumentum, alá kell írni, hogy megismertük, ez szabályozza lényegében a részvényjegyző és az eladó közötti megállapodást, később is hivatkozási alap lesz. Ma már rendszerint az internetről is letölthető.

Egyik fontos része a kockázati tényezőkről szóló fejezet, de hogy mikor melyik fontos, azt cége válogatja. Van, ahol a vállalat mérlege (vagyona, eladósodottsága), másutt esetleg a piaci kilátások és a jövőkép, megint másutt a részvényekhez fűződő jogok (például elsőbbségi részvények) befolyásolja a részvény értékét, vagy ezek együtt. A tulajdonosok kiléte is fontos tényező lehet.

Ne mindent egy lapra

Az IPO-knak ellenzői is vannak: egyes szakemberek szerint a részvények nagybefektető eladói, mivel közel állnak a céghez, sokkal több információval rendelkezhetnek, mint a kívülállók. Ráadásul ők abban érdekeltek, hogy drágán adják el a részvényeket, míg a vevők abban, hogy olcsón vegyenek, tehát érdekellentét van a két szereplő között.

A kisbefektetőknek nem szabad elfelejtkezni a kockázatmegosztásról (diverzifikációról) sem. Ahogy nem ajánlatos pénzünk néhány százalékánál többet egyazon kockázatos befektetésbe helyezni, úgy a részvényjegyzésnél is hasonló óvatossággal érdemes eljárni. Olyan cégeknél, amelyeknek még nincs több éves nyilvános, tőzsdei múltja, még nagyobb óvatosság indokolt.

Bízhatjuk a döntést másra

Megfontolandó a hozzá nem értő kisbefektetőknek az a megoldás is, hogy közvetlen részvényvásárlás helyett inkább részvényalap, vegyes alap, abszolút hozamú alap befektetési jegyeit vásárolják meg. Ott a nagyobb szakértelemmel és rutinnal rendelkező alapkezelők meghozzák a szükséges döntéseket helyettünk. Így azonban lemaradhatunk arról, ha a kisbefektetőknek külön kedvezményt kínálnak.