6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A forint ma is gyengécske és a következő napokban további nagy csapkodásra is fel kell készülni. A BUX esik, főleg a Mol húzza le. Drágul a gáz, az arany 1700 alá süllyedt. Sikeresnek bizonyult az Ethereum rendszer átalakítása, de ez az árfolyamon alig látszik. Per és új gyáralapítási tervek a Teslánál.

Miután tegnap az amerikai részvénypiacnak, főleg a technológiai papíroknak sikerült pluszban zárni, ma is többnyire óvatos optimizmus látható az európai tőzsdéken. A német index 0,4, a brit 0,5 százalékkal megy fel, de Párizs eközben 0,1 százalékkal esik.

A naptár tele van makroadatokkal, tegnap amerikai termelői árakról jött jelentés, ma az augusztusi ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom, holnap a foglalkoztatási statisztika érkezik. Európa továbbra is főleg az energiaválság megoldásával és Ukrajnával van elfoglalva.

A BUX index fél százalékkal esik, miközben Varsó 0,3 százalékos pluszban van. A magyar mutató alulteljesítését főleg a Mol 1,8 százalékos esése okozza, eközben az OTP 0,4 százalékkal drágább, a Richter 0,3 százalékkal olcsóbb lett. Vesztes a 4iG 1,8 százalékos értékvesztéssel, nyertes a Masterplast 2,8 százalékos nyereséggel.

Árfolyam

Mitől gyengült a forint?

Az euró kissé tovább drágult, 406 forint körül jár, pedig két napja még 395 körül is volt. A tegnapi és tegnapelőtti csúnya forintgyengülésben szerepe lehetett az európai gázárak újra meginduló emelkedésének, miután a dollár erősödése és a részvénypiacok esése is megállt. De nagyrészt mégis politikai okai lehettek.

Az Európai Parlamentben súlyos vita folyt tegnap a magyar jogállamiságról, és a képviselők többsége nem a magyar álláspontot támogatta. A Reuters információi szerint átszámítva 6400 milliárd forintnyi értékű uniós támogatás visszatartását javasolhatja az Európai Bizottság. Másik oldalról viszont a magyar kormány elkötelezettnek látszik a feltételek teljesítésében, ennek jegyében a korrupcióellenes törvényjavaslatokat hétfőn terjeszti az országgyűlés elé.

Az MNB ma nem változtatott az egyhetes betétek kamatán, de ezt nem is várta a piac. A következő napokban is az Európai Unióval kapcsolatos viták mozgathatják a forintot – így nagy kilengések is elképzelhetők.

Felfelé kúszik az európai gázár

Az európai szállítású földgáz második napja erősödik, ezúttal hat százalékkal 231 dollárra. A kőolaj minimális, 1-2 ezrelékes mínuszban van, a Brent 94 dollár körül jár.

Az olajnál a kereslettel és a kínálattal egyaránt vannak bajok, ennek lehet betudható a viszonylagos stabilitás az utóbbi időben 90-95 dollár között. A keresleti oldalon a gazdaságok, főleg Kína lassulása okoz fejfájást. A kínálati oldalon az orosz szállítások csökkenése után most az örmény-azeri konfliktus is feszültséget jelent.

Arany 1700 dollár alatt

Az aranyárnak a múltban is ellensége volt a magas kamat és az erős dollár, ez most is látszik. Ma megint 0,7 százalékkal lejjebb van, így 1697 dollár, beesett a fontos 1700 dolláros határ alá.

Hasonló mértékben esik az ezüst is, a katalizátorokban használatos palládium viszont 1,7 százalékkal süllyed, miközben a platina stagnál.

Még 20 százalékos esésnek kell jönnie?

Ray Dalio nagybefektető, a Bridgewater Associates alapítója és igazgatója számolgatott – írja az Erste Befektetési Zrt.

Úgy néz ki, hogy a kamatoknak sokkal magasabbra kell emelkedniük, mint korábban gondoltuk, akár a 4,5-6 százalékos tartományba.

Ebben az esetben a lakossági költekezés és a privátszektor beruházásai annyira lassulnának, ami már jelentősen rombolná a gazdaságot. Dalio szerint a részvényeknek nagyjából 20 százalékkal kellene leértékelődniük, hogy a fair értéküknél legyenek.

Etheerum. Fotó: Tasi Zoltán, Unsplash
Etheerum. Fotó: Tasi Zoltán, Unsplash

Megvolt a Merge, környezetbarát lett az ether

Ma reggel eljött a Merge ideje, az öt-hat éve várt nagy reformé, amely során az Ethereum-rendszer a környezetkárosító és merev proof-of-work rendszerről áttért a rugalmasabb proof-of-stake rendszerre. Ezzel mintegy 99,5 százalékkal csökkent a rendszer energiafelhasználása, és jelentősen mérséklődött a rendszerben az “infláció”, az új érmék kibocsátásának üteme. Plusz megnyílt az út további reformok felé.

Egyelőre nem változnak viszont lényegesen az Ethereum nagy kerékkötőjének számító magas tranzakciós díjak és a túl kicsi áteresztő-képesség. Ezeket majd a későbbi reformok hivatottak rendezni.

A bitcoin és az ether három hónapos grafikonja. Felfokozott várakozások. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A bitcoin és az ether három hónapos grafikonja. Felfokozott várakozások. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Lefelé csorgó kriptovaluta-piac a Merge után

A Merge előtti napokban eső, az előtte levő hónapokban szépen emelkedő ether árfolyama alig változott, fél százalékos emelkedéssel 1608 dolláron áll. De a piacon inkább a szerény mínuszok dominálnak, a  bitcoin egy százalékkal 20 100-ra esik.

Talán azért csekély a piaci reakció, mert a Merge rendben lezajlott, és különösebb meglepetéseket nem okozott. Sokan attól tartottak, hogy a korábbi árfolyamemelkedés után az ether majd esni fog, mert a nyáron a Merge pozitív hatásaira számítva bevásárló befektetők az esemény után eladnak. (“Végy a pletykákra, adj a hírre”.)

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Japán megtámogatná a gyengélkedő jent

A japán központi bank beavatkozásra készül a devizapiacon a nemzeti valuta, a jen erőteljes leértékelődése miatt – írta a “Nikkei” című újság bennfentesekre hivatkozva. A központi bank árfolyam-tesztet hajtott végre, ebben a folyamatban a devizakereskedőket felhívják, és megkérdezik a jen vételi és eladási árát. Ez az ellenőrzés a beavatkozás lehetséges előfutárának tekinthető.

A dollár japán jenben és forintban. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A dollár japán jenben és forintban. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A jen árfolyama a jelentés után enyhén emelkedett közel 24 éves mélypontjáról a dollárral szemben. A valuta idén eddig mintegy 20 százalékot veszített értékéből, mivel a központi bank ragaszkodik az ultralaza monetáris politikájához, miközben más országok az infláció miatt erőteljesen emelték a kamatlábakat.

Mégsem gyártanak Németországban Tesla-akkumulátorokat?

Az Európában emelkedő energiaköltségek és az amerikai adókedvezmények miatt a Tesla átgondolja a németországi akkumulátorgyárral kapcsolatos terveit – írja a német N-Tv.de a Wall Street Journal nyomán. Az új üzem mégsem Berlin közelében, hanem az Egyesült Államokban épülhet fel.

Az akkumulátorok amerikai gyártása segíthet a Teslának abban, hogy a Joe Biden amerikai elnök által a múlt hónapban aláírt inflációcsökkentő törvény (IRA) értelmében további adókedvezményeket kapjon. Az adójóváírások elemzők szerint az akkumulátorok költségeinek több mint egyharmadát fedezhetik, ha a cellákat az Egyesült Államokban gyártják és csomagolják. A törvény hatályba lépését követő napokban a Tesla közölte a texasi hatóságokkal, hogy helyszínt keres egy lítium-finomító üzem számára.

Nagy per a Tesla ellen

A Tesla ellen csoportos pert indítottak az Autopilot és a Full Self-Driving (automata vezetési) funkciók reklámozása miatt. Eszerint a vállalat félrevezette a vásárlókat, amikor úgy mutatta be a technológiákat, mint amelyek 2016 óta teljesen működőképesek vagy “hamarosan bevezetik ezeket”. Miközben az elektromos autógyártó tudta, hogy a funkciók nem működnek, vagy nem teszik biztonságossá a járműveket.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG