3p
A Soros Fund Management még az év elején vett nagy mennyiségű aranyat és aranybánya részvényt, és miután alaposan felszaladt ezek ára, a félév vége előtt a nyereség nagy részét realizálta az alap. Továbbra is ügyesen kezeli a pénzt a magyar származású guru, és ma már erre mindenkinek lehetősége van akár egy telefonos kereskedési felületen.

Mint ismeretes, az év elején Soros úgy vélte, rövid idő alatt túl sokat esett az arany, különös tekintettel arra, hogy a nemzetközi kamatok és hozamok rekord alacsonyok, esetenként negatívak, így az arany mindenképpen vonzó befektetés adott szinten. Nos, a 10 éves grafikon is azt mutatta, hogy technikailag komoly támasz közelében van a nemesfém kevéssel 1000 dollár körül, mivel még az emelkedő szakaszban, 2008-2009-ben bő másfél évig az 1000 dolláros szint volt a nagy ellenállás.

Arany, 10 év

Aranybányák

Egyúttal az aranybányák (és általában a fémérc-kitermelők) részvényei is nagyon el voltak kalapálva, így a guru ezekből is vett, egy komolyabb felpattanásra számítva. Nos, ez be is következett: pár hónap alatt óriási árfolyam-emelkedés zajlott le mind az aranyban, mind az említett részvényekben. Célszerűnek látszott biztosítani a viszonylag gyorsan elért nyereség nagy részét.

Az alap a Reuters szerint már 3 éve nem birtokolt az SPDR Gold Trust nevű aranyalap részvényeiből, az első negyedévben alaposan bevásárolt a papírból: 1,05 millió részvényt vett összesen 123,5 millió dollár értékben. A második negyedévben ennek háromnegyedét eladta, így 240 ezer részvény maradt 30,4 millió dollár értékben.

Még többet ment

Soros az első negyedévben vett Barrick Gold aranybánya vállalat papírjaiból is bevásárolt, mégpedig 19,4 millió darabot, de a nagy részét nyár elején kiszórta, mindössze 1,07 millió darab maradt. A befektetők általában inkább az aranybánya részvényekből adtak el többet, mint magából az aranyból, mert ezek sokkal jobban teljesítettek az időszakban. A Barrick Gold, amint a grafikonon is látható, januári 12 kanadai dollár körüli árához képest duplázott május-júniusig a torontói tőzsdén.

Barrick Gold Corp.

Az eladások elemzők szerint nem azt jelzik, hogy Soros elképzelése szerint tetőzött volna az arany, és esés előtt állna, hisz short pozíciót nem nyitott. Inkább csak arról volt szó, hogy olyan gyorsan lezajlott a várt emelkedés, hogy célszerűnek tartotta zsebre tenni a nyereséget. Azonban nem minden guru szállt ki az aranyból: John Paulson alapja megtartotta 4,78 millió SPDR Gold Trust részvényét, négy bányatársasági papírjából pedig kettőt megtartott, a két másikon azonban elhozta a nyerőt.

Kövesd, ha tudod!

Soros György többnyire zseniális befektetési taktikája a legtöbb esetben most már bárki által követhető, sőt megvalósítható, hisz a rendkívül népszerű, mobiltelefonon is futó devizakereskedési rendszerek lehetővé teszik például az arany vételét, vagy akár shortolását is. Persze az utánzás nem megy: a műveleteket jóval később jelenti be maga a befektető is, és az amerikai felügyelet is csak negyedév végi állapotokat közöl az alapok vagyonáról. A befektető akkor lehet csak sikeres, ha ő maga is képes ugyanolyan logika mentén gondolkozni, mint a guru.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42870 42870 43400 +0,49% 42860 42870 8 722 674 330 HUF 2026-11-05 15:29:29
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4990 4996 3 354 015 690 HUF 2026-11-05 15:29:21
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 827 529 610 HUF 2026-11-05 15:27:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 30 868 546 HUF 2026-11-05 15:25:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG