2p
Nem tört meg az euró lendülete azután sem, hogy tegnap az EKB-tól ellentétes jelzések érkeztek, sőt új éves csúcsra emelkedett a dollárral szemben. Az olajár belekezdett a nagy esés utáni időszerű korrekcióba, harmadik napja erősödik. Emelkedik a Mol, a Konzum és az Opimus. A forint megrekedt az eurónkénti 310-es szinten

Kedden nagy lendülettel indult erősödésnek az euró azt követően, hogy az EKB-tól megerősítés érkezett arra, hogy közeleg az indokolatlanul laza monetáris politika befejezése. Tegnap erre egy ellentétes értelmezés látott napvilágot, miszerint a piac félreértette a helyzetet, de tulajdonképpen mindegy, mit mond az európai jegybank, és ki hogy értelmezi, az euró bivalyerős, 1,14 dollár fölött jár.

Euró/dollár, 10 nap

Egyrészt rengetegen játszottak a dollár erősödésére az euróval szemben, de egyre nagyobb a veszteségük, így stop megbízásaik aktiválódnak, veszteségeiket limitálni kell (a devizapiacon a befektetők akár pénzük 200-szorosáért is nyithatnak pozíciót!). Másrészt pedig úgysem tehet mást az EKB, mint hogy abbahagyja a pénznyomtatást és a kamatokat is érzékelhető szintre növeli, hisz ezt egyre többen követelik, köztük igen komoly intézmények is.

Az euró/dollár árfolyam így közelíti annak a sávnak a tetejét, amely több mint két éve alakult ki, miután 2014-ben nagy magasságból, 1,40-ről esett le ebbe a nagyjából 1,04-1,16 közti sávba.

Euró/dollár, 3 év

Magához tért az olaj: a hónap eleje óta közel 20 százalékos esésből sikerült egy komoly darabot ledolgozni: a Brent 48 dollárig emelkedett, a WTI 45-ig.

Brent olaj, egy hónap

Amerikában a részvénypiacok szépet emelkedtek , lényegében ledolgozták a tegnapelőtti esést, az emelkedő trend töretlen. A BUX enyhe pluszban van, a Mol 1,1 százalékos emelkedésének köszönhetően, az olajpapír 21 350 forint. A Konzum 4 százalékkal emelkedik 871 forintig, az Opimus másfél százalékkal 137 forintig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 437 985 270 HUF 2026-11-05 14:55:54
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4994 4996 3 161 022 430 HUF 2026-11-05 14:55:54
MTELEKOM 2896 2872 2938 -0,82% 2892 2896 800 733 436 HUF 2026-11-05 14:55:54
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12970 12980 457 024 290 HUF 2026-11-05 14:55:54
OPUS 201 200 214 -6,28% 200 201 20 309 303 HUF 2026-11-05 14:55:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG