6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A tegnap este kibontakozó amerikai részvénypiaci rally ma is folytatódhat, Európában is szépen emelkednek az indexek, a BUX viszont kissé le van maradva. Az Amazon főnöke egy nap alatt 13 milliárd dollárral lett gazdagabb, de a többi “karanténpapír” is szépen drágult. Nem csoda, a járvány tovább terjed, bár az oltásokkal kapcsolatban jöttek jó hírek. Közeleg a tél, a WHO volt vezető virológusa csúnya második és harmadik hullámra számít.

Tegnap nagyon szép pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek, a nap elsősorban a technológiai részvényekről szólt. A nagy tech-cégek Nasdaq 100 indexe majdnem három százalékkal ugrott meg. Három hónapja nem volt ekkora egynapos emelkedés, az új érték természetesen egyben történelmi csúcs is. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy sokan új mozgási korlátozásokat várnak, vagy legalábbis az emberek mozgásának csökkenését. Neve is van a spekulációnak, ez a “maradj-otthon-kereskedés” (stay-at-home trade).

A felülteljesítők közé tartozik az Amazontól a Zoom-ig sokféle olyan részvény, amely az online megoldások felé forduló világban hasznot húzhat a járványból. Az Amazon ugyanis tegnap nyolc százalékkal ugrott meg, 3196,84 dollárra, így fő tulajdonosa, Jeff Bezos a számítások szerint egyetlen egy nap alatt 13 milliárd dollárral lett gazdagabb. (Majdnem négyezer milliárd forinttal.)

Újabb kilenc százalékkal ment fel a Zoom és a Tesla részvénye is. A hangulatot tovább javította az IBM várakozások feletti gyorsjelentése. A rally ma is folytatódhat, a főbb amerikai indexek határidős értékei fél-egy százalékos pluszban vannak.

Online vásárlás (Pixabay.com)
Online vásárlás (Pixabay.com)

Folytassa, CIG és ezüst

Ma Európában is szép pluszban indult a nap, a német index másfél, a francia egy százalékkal emelkedik. A brit mutató 0,4 százalékkal ismét alulteljesítő, talán a tegnap újrakezdődött Brexit-tárgyalások miatt. Varsó 0,9 százalékos emelkedésével szemben Budapesten tíz óra körül csak fél százalékos a plusz, az OTP és a MOL 0,8 százalékos emelkedését a Richter 2 ezrelékes süllyedése ellensúlyozza. A CIG Pannonia folytatja menetelését, már öt százalékos pluszban van, közben minimális mértékben süllyed az Opus és a Magyar Telekom.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

A forint kissé erősödik, 351,80 forint az euró ára, miközben az euró/dollár gyakorlatilag stagnál. Alighogy áttörte tegnap az ezüst a húsz dolláros szintet, újabb ugrást hajtott végre, ma három százalékkal van feljebb, már 20 dollár 80 cent. Az arany is 0,4 százalékkal drágul, a határidős ár 1825 dollárhoz közelít. Így nincs messze az 1829 dolláros nyolc éves csúcsától. Az olajra is átragadt a pozitív hangulat, valamivel több mint egy százalékos emelkedést produkált.

Pozitív az EU-s megegyezés

A 27 európai uniós ország vezetői tegnap este végül megegyezésre jutottak a 750 milliárd eurós csomagról, amely a koronavírus gazdasági következményeinek kezelésére szolgál. Ez két részre oszlik, egy 390 milliárdos vissza nem térítendő támogatásra és egy 360 milliárd eurós alacsony kamatozású hitelre. A több mint négy napos, meghosszabbított tárgyalás-sorozatot a Bloomberg.com Angela Merkel német és Emmanuel Macron francia vezetők sikereként könyveli el, akik ennek első verzióját kidolgozták.

Amint tegnap írtuk, a befektetők már valószínűleg korábban beárazták a megegyezést, az EU vezetői nagyon nagy nyomás alatt voltak, hogy cselekedjenek. Ennek ellenére a megegyezést ténye mindenképpen pozitív tényező, csökkenti a bizonytalanságot a részvénypiacon. Az alap csaknem egyharmadát a klímaváltozás leküzdésére fordítanák. (További cikkünk: Megvan az uniós költségvetés, jogállamisági feltétel is maradt a megállapodásban.)

Közeleg a tél – csúnya második és harmadik hullám?

A vírusstatisztikák csak részben javultak az Amerikai Egyesült Államokban, például csökkent a kórházban levők számának növekedése, de nőtt a fertőzöttek száma Kaliforniában. (Erről itt írtunk.) Kissé lassult a vírus terjedés Floridában és Arizonában. New Yorkban viszont Andrew Cuomo kormányzó azzal fenyegetőzött, hogy ismét bezáratja a bárokat és éttermeket, ha nem tartják be a járványügyi, gyülekezési szabályokat. Másrészről azonban jó hírek érkeznek az oltásokról, így az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca által fejlesztett szerről, amely ígéretes eredményeket hozott a humán tesztekben. (A hazai járványhelyzetről itt írtunk.)

Lesz újabb hullám a járványban, és nagyon súlyos lesz – mondta a WHO egykori vezető virológusa, Klaus Stohr a Bloombergnek. A tudós, aki már a 2003 as SARS-járvány legyőzésében is fontos szerepet játszott, úgy véli, hogy ez a vírus is hasonlóan viselkedik a többihez, ezért télen vissza fog térni. Ha nem lesz újabb karantén, vagy komoly korlátozások, akkor durva járványt fog hozni. “A tél előbb jön, mint az oltás” – mondja. A tudós még egy harmadik hullámot is említ, ennek lezajlása után azonban már 80 százalék felett lehet az antitestet hordozó lakosok száma.

Előbb-utóbb átmegy a vírus mindenkin?

Nagyon meg fog nőni az esetek száma, és problémás lesz a megfékezése, mert az emberek egyre kevésbé látszanak engedelmesnek. Rosszul tűrik a mozgásuk és a szabadságuk korlátozását. Hosszabb távon pedig nem az oltás fogja megfékezni a világ járványt, hanem maga a vírus, azáltal, hogy átmegy mindenkin, akit csak ér – mondja a tudós. Az országok egy része, mint például Brazília, Argentína és más szegény fejlődő országok, amelyek egészségügyi rendszere nagyon rossz, akár teljesen oltás nélkül maradhatnak.

Equilor: Új csúcs?

Új csúcsra mehetnek a részvénypiacok, ha nem súlyosbodik a vírushelyzet – írja az Equilor Befektetési Zrt.

A jegybankok továbbra is fenntartják a pénzpumpát, és plusz likviditást engednek a pénzügyi rendszerbe. A pénzpumpa azonban számos negatív következménnyel járhat: a legnagyobb veszély a megugró infláció lehet, azonban erre még kevés jel utal, legkorábban 2021 második felében, V alakú, gyors felpattanás esetén következhet be. A felpattanás mértéke eltérhet a világ különböző pontjain. Az eurózóna országai gyengébb teljesítményt mutathatnak a tengerentúlnál, miközben Magyarország ellenállóbb lehet a vírus gazdasági hatásaival szemben, és az idei mindössze három százalékos visszaesés után jövőre már 4 százalékos növekedés következhet. Amennyiben nem lesznek jelentősebb hatósági zárások, a részvénypiacok ősz előtt új csúcsra érkezhetnek annak ellenére, hogy a vállalatok gazdálkodása ezt nem feltétlenül támasztja alá.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG