6p

A tőzsdék kiheverhetik a keddi esést, a BUX index felülteljesítő. A Richter fontos műveleteket jelentett be a biotechnológiai szektorban. Jó lehet az OTP pénteken érkező eredménye egy brókercég szerint. Történelmi csúcsot ütött az arany és a bitcoin, leállt a Tesla berlini gyára, igazi kuriózumot vezettek be a hazai tőzsdére.

A keddi csúnya amerikai esések után szerdán korrekcióra van kilátás, az amerikai határidős indexek fél százalék körüli pluszban állnak. Az európai tőzsdemutatók is kisebb-nagyobb többletet értek el, a legfontosabb német, francia, brit piacokon azonban csak szerény, 1-2 ezrelék a javulás.

Szerda délután négykor beszédet tart Jerome Powell Fed-elnök az amerikai Kongresszusban, ahol fontos kijelentések is elhangozhatnak a kamatpályával kapcsolatban. Majd este közzéteszik a Fed bézs könyvét, gazdasági elemzésekkel. Csütörtökön pedig az Európai Központi Bank kamatdöntése érkezik.

Az OTP és a BUX index egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az OTP és a BUX index egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index közel fél százalékkal van feljebb, 66 ezer pont felett, az OTP 0,4, a Richter és a Mol 0,5-0,5 százalékkal javít.

Történelmi csúcson az arany

Az euró/forint 393,20, mintegy hatvan fillérrel van a kedd esti alatt. Az arany határidős ára új történelmi csúcsot ért el 2142 dolláron, mintegy hat dollárral az előző, decemberben beállított érték felett.

Árfolyam

Az olaj közel egy százalékkal drágul, a közel-keleti feszültség mellett az OPEC termelés-korlátozásainak fenntartása is támogatja. Az amerikai olajkészletek viszont alacsonyabbak lettek a vártnál. Az európai földgáz két százalékkal ment feljebb.

Biotechnológiai offenzíva a Richternél

A Richter frissen bejelentett tranzakcióját fontos stratégiai lépésnek nevezi az Erste Befektetési Zrt. A gyógyszergyár megveszi a németországi Richter-Helm BioTec (RHT) 50 százalékos és a Richter-Helm BioLogics (RHB) 30 százalékos tulajdonrészét a Helmtől. A vételár rendre 71,8 és 40,6 millió euró. A két részesedésszerzéssel a Richter rövid távon 195 millió eurót költ akvizíciókra, amit az év végi, valamivel több, mint 200 millió eurós készpénzállománya lehetővé is tesz.

Ezzel a két legutóbbi ügylettel hatalmasat lépett előre a cég a biotechnológiai készítmények piacán való jobb pozicionáltsága érdekében – értékeli a brókercég.

A Richter eddigi egyetlen bioszimiláris készítményét, a csontritkulás kezelésre szolgáló Terrosa-t is ez a cég gyártja. A Richter jelenleg dolgozik két további bioszimiláris szer (denosumab, tocilizumab) bevezetésén, s nemrég vásárolt 9,08 százalékos tulajdonrészt a Formycon nevű, szintén bioszimiláris készítményeket fejlesztő cégben.

Rekordévre készülhetnek az OTP-befektetők?

Az OTP negyedéves gyorsjelentése pénteken hajnalban érkezik, a bank rekordévet zárhatott, ami már a korábbi negyedéves jelentések alapján is látható volt – írja a K&H Értékpapír. Hozzátéve: de a negyedik negyedéves eredményekben is nagy növekedést várunk éves összehasonlításban.

Bár a harmadik negyedévhez képest alacsonyabb profitra van kilátás, amelyben a felvásárlásokhoz köthető korrekciós tételek és adózási hatások is szerepet játszanak, a várhatóan alacsony kockázati költségek miatt így is kedvező lehet az eredmény. Lásd még:

Meddig áll a Tesla berlini gyára?

A Tesla autógyártó elleni keddi támadás, amelyet egy szélsőbaloldalinak mondott szervezet vállalt magára, megbénította az üzemet és a környező településeket(Grünheide mellett a tettesek felgyújtottak egy villanyoszlopot egy mezőn.). Az ottani 12 ezer Tesla-alkalmazott valószínűleg a hét végéig nem tud dolgozni.

Jelenleg nem számítunk arra, hogy ezen a héten újra tudjuk indítani a termelést - mondta a gyárigazgató.

A károk “a kilenc számjegyű tartomány felső részén” lehetnek (azaz a százmillió eurós nagyságrend felső részén). Az üzem előtt gyűlnek a teherautók, amelyek nem tudnak szállítani.

Ellentmondásos hazai adatok jöttek

“Felemás évkezdet” látható a magyar gazdaságban Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője szerint. Szerda reggel több fontos hazai adat is napvilágot látott.

  • A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított mutatója javult, 0,6 százalékkal emelkedett éves szinten januárban, havi alapon pedig stagnált. Az éves index 13 hónap után lépett ismét pozitív tartományba, a kilábalás azonban január után gyorsulhat.
  • Az ipari termelés volumene éves szinten 4,1 százalékkal csökkent, az érték messze elmaradt az elemzői konszenzustól. A termelési kilátások rövidtávon továbbra is meglehetősen borúsak.
  • Januárban az export euróban 7,4, az importé 14 százalékkal volt kisebb az előző év azonos időszakánál. A termék-külkereskedelmi egyenleg így 900 millió euróval javult, ami “mindenképpen kedvezőnek mondható” az elemző szerint.

A bitcoin esete a történelmi csúccsal

A sajtó egy része szerint a bitcoin kedden, két év és négy hónap után megdöntötte a 2021-es 69 ezer dollár körüli (a Coingecko szerint 69,044,77 dolláros) rekordját, más része szerint viszont nem. A Coinmarketcap adata 69,170,63 dolláros maximumot jelez március 5-ére, ami rekord, más rendszerek (Tradingview, Coingecko) szerint nem érte el az ár a 69 ezret. Ez azonban érthető, hiszen nincs egységes árfolyam, különböző tőzsdéken és kereskedési platformokon kisebb-nagyobb eltéréssel forognak a kriptovaluták.

Az arany (pirossal) és a bitcoin (narancs) árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az arany (pirossal) és a bitcoin (narancs) árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Mindenesetre a csúcs mindenütt nagyon közel van. A rekord világgá kürtölése után jött egy kisebb ijedelem, az ár leesett 63 (más források szerint 61) ezer dollár alá is. Jelenleg 66 ezer dollár felett kereskednek az első számú kriptovalutával.

Véletlen lenne, hogy a bitcoin és az arany egy napon ért csúcsra? Erről is írtunk kedden.

Bodzási Gergely, a Delta Technologies gazdasági vezérigazgató-helyettese és Máté Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató helyettese. Forrás: BÉT
Bodzási Gergely, a Delta Technologies gazdasági vezérigazgató-helyettese és Máté Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató helyettese. Forrás: BÉT

Kuriózumot vezettek be a tőzsdére

Mostanában inkább csak gazdaságtörténeti írásokban előforduló kamatozó részvénysorozatot vezetett be a Delta Technologies Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend piacára. Ez 2400 darab, egyenként tízezer forint névértékű értékpapírt jelent – közölte a BÉT.

A rendhagyó részvényformátum megjelenését ünnepélyes kereskedésindító csengetés jelezte.

A kamat a cég alapszabálya szerint az irányadó ötéves állampapírhozam plusz két százalékpont, minden év június 30-án fizetik. A részvények emellett osztalékra is jogosítanak.

Mi az a kamatozó részvény?

Olyan részvénytípus, amely meghatározott mértékű kamatra jogosítja fel a tulajdonosát, aki emellett osztalékra is igényt tarthat. Ilyen részvényt alaptőke-emeléskor is ki lehet bocsátani, legfeljebb azonban a felemelt alaptőke tíz százalékának megfelelő értékben. Nem lehet viszont kamatot fizetni, ha ezzel a társaság saját tőkéje az alaptőke alá csökkenne – írja a BÉT közleménye.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG