2p
A részvénytőzsdéken jó nap volt a mai, Európában is új emelkedéssel, az USA-ban újabb rekordokkal. A BUX is felment, nagyrészt az OTP-nek köszönhetően, de a Mol is igyekezett. A forint kissé gyengült.

Az S&P 500 és a Dow Jones indexek újabb történelmi csúcsra érkeztek ma, 0,7, illetve 0,4 százalékkal emelkednek, de a Nasdaq Composite is 0,7 százalékos pluszban van. Az Intel jelentése nagyon jól sikerült, a részvény kilenc százalékkal ment fel, a dotkom-lufi idején, 2000-ben volt utoljára ezen a szinten. Az USA-ban GDP-adatot tettek közzé.

Az európai tőzsdék is jól teljesítettek, a német DAX 0,3, a francia CAC 0,9. A brit index 0,7 százalékkal emelkedett. Annak ellenére, hogy az euró megint erősödött, és az általában nem tesz jót az európai részvényeknek. Az eurót, az euró/dollárt sok minden pofozgatta a héten ide-oda, az EKB ülése, az egyik amerikai politikus nyilatkozata és Donald Trump elnök megszólalásai.

Csütörtök este volt egy erősödő fázisa a dollárnak Trump nyomán, de ma megint a dollárgyengülés volt az uralkodó irány. Az euró/dollár 1,2440, de volt 1,2540-en is, újabb bő három éves csúcson. A forint kissé gyengült, 309,50 az euró, negyven fillérrel drágább. Fizetőeszközünk árfolyama azonban már körülbelül három hete 308 és 310 között ingadozik.

A BUX index itthon 0,9 százalékkal emelkedett ma, kissé az európai átlag felett. Az OTP 1,7 százalékos emelkedése volt a fő húzóerő, ezzel a részvény 11 520 forintra ért. A Mol 0,8, a Richter 0,1 százalékkal drágult, a Telekom viszont 1,3 százalékkal esett.

A gyenge dollár általában jó a nyersanyagoknak, de ez ma nem nagyon látszott. Az olaj és az amerikai gáz emelkedett, a Brent már 70,70 dollár, a WTI 66,20, a gáz 3,53 dollár. A nemesfémek azonban estek, vélhetően a hozamok emelkedése miatt – a kamat köztudottan az arany egyik fő ellensége. (A kötvényhozamokról itt írtunk, az arany és a kriptodevizák közötti hasonlóságról egy Nobel-díjas szemével pedig itt.)

A kriptodevizák a nap nagy részében mínuszban voltak, miután a Coincheck nevű japán kriptotőzsde bejelentette, hogy 530 millió dollárnyi NEM kriptodeviza tűnt el tőle. Ez most a tizedik legnagyobb kapitalizációjú kriptodeviza, 7,7 dolláros piaci összértékkel.

A bitcoin jelenleg már szerény pluszban van 11 ezer dollár körül, az ether 1050 dollár közelében jár.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG