5p
A napokban valami megmozdult a kötvénypiacon, amivel a kisbefektetők rendszerint keveset foglalkoznak, de óriási összegek forognak ott. A kötvénypiac felborulása akár világgazdasági válságot is beindíthat, kormányokat vagy egész országoknál hatalmasabb nagyvállalatokat tehet tönkre, és átgyűrűzhet a részvénypiacokra is.

A tíz éves német kötvények hozama az idén mintegy 0,43 százalékról 0,63 százalékra, a hasonló amerikai papíroké 2,41 százalékról 2,67 százalékra emelkedett. Ezek 2015 decembere, illetve 2014 áprilisa óta nem látott szintek.

Az avatatlan szem számára nem látszik ez tragédiának, nem volt túl nagy a mozgás, valójában azonban lehet, hogy ez egy csúnya világ hírnöke. Nemcsak a tankönyvek szerint okozhatnak a magasabb kötvényhozamok alacsonyabb részvényárfolyamokat.

Vannak, akik már 2009 tavasza, az akkori rövid, de durva tőzsdei krach vége óta folyamatosan várják az újabb összeomlást a részvénypiacokon. Az azóta bekövetkezett, majdnem kilenc éves emelkedő trend az egyik leghosszabb a történelemben az USA-ban.

Nem kellett a kötvény

Nyilván majd egyszer véget ér, de hogy mikor, nem tudjuk. Eddig mindig találtak a befektetők új és új érveket amellett, hogy miért vásárolják tovább a részvényeket, de az egyik legfontosabb végig az volt, hogy a kamatszint alacsony. Ennek több szálon is volt köze a részvénypiacokhoz.

USA 10 éves államkötvények hozama 50 évre (Stooq.com)

Egyrészt a jegybankok sok pénzt öntöttek a piacra, vették a kötvényeket, ami lenyomta azok hozamát. Tehát kevéssé volt érdemes kötvényekbe fektetni, legalábbis a piaci szereplők nagy részének. (Hacsak azért nem, hogy később drágábban eladják a jegybanknak. Vagy azért, mert kötelező volt kötvényt venni, mint egyes pénzintézeteknek, intézményi befektetőknek.)

Olcsó hitel, magas osztalék

Ha a kamat nulla, vagy negatív, akkor nem érdemes bankbetétet, kötvényt tartani, tehát marad a részvény – ez volt a kilenc éves tőzsdei emelkedés egyik mozgatórugója. A minikamatok a tőzsdei cégeknek is lehetővé tették, hogy olcsón vegyenek fel hitelt, és vagy beruházzanak, vagy magas osztalékot fizessenek, illetve saját részvényeiket visszavásárolják. Csupa olyan dolog, ami növelhette a részvények árfolyamát. Az egész gazdaságot is felpörgette az olcsó hitel, ezért is csinálták a jegybankok.

Ingyenes szemináriumA  témát, a tőkepiacok várható teljesítményét nemsokára szakértőkkel járjuk körül, mutatjuk be ingyenes befektetői szemináriumunkon - jelentkezzen most itt>>>, ne maradjon le!

Ha alacsonyabb a léc

A másik fontos ok, amiért az alacsony kamat az egekbe küldte a részvények árfolyamát, az úgynevezett diszkontáláshoz kapcsolódik. Mindenütt azt tanítják a pénzügyi szakembereknek, hogy a befektetések hozamát a kockázatmentes hozamhoz viszonyítsák, azaz az állampapír-hozamhoz. Legyen szó részvényről és osztalékról, kockázatosabb (például vállalati) kötvényekről, ingatlanok bérleti díjáról vagy beruházások megtérüléséről.

Ha az állampapír-hozam hat százalék, akkor egy kockázatosabb befektetés tulajdonosa lehet, hogy csak 9-10 százalékos hozammal lesz elégedett. Ha viszont a kötvényhozam csak egy-két százalék, akkor 4-6 százalékos hozam is elegendő. Így ugyanaz az ingatlan, osztalékrészvény, argentin kötvény vagy bérbe adott hajó, gép alacsonyabb hozamok mellett kétszer annyit is érhet, mint a példában szereplő magasabb hozamok mellett. Alacsonyabb a léc.

Pánikot is okozhat

Ha viszont az állampapír-hozamok felfelé mennek, akkor csak magasabb hozam mellett éri meg ezeket a rizikósabb eszközöket megvenni, vagyis alacsonyabb áron. Rengeteg mindennek esni fog az árfolyama.

Ez, ha gyorsan jön, durva pánikot és csúcsa tőzsdei összeomlást okozhat, ingatag lábakon álló feltörekvő országokat és csúnyán eladósodott vállalatokat tehet tönkre. A magasabb kötvényhozamok mellett egyre több befektető vehet részvény helyett inkább kötvényt.

Trump rátesz egy lapáttal

Az USA-ban a folyamat már elkezdődött, a Fed többször kamatot emelt és még fog is. Ez állítólag 6-9 hónapos késéssel érhet el a reálgazdaságba, de gyorsabban a kötvénypiacra. A Fed már egy ideje szigorít a korábbi könnyítés helyett. Más jegybankoknak is előbb-utóbb fel kell hagyniuk a nyakló nélküli kötvényvásárlásokkal, mint az EKB-nak.

Donald Trump infrastruktúra-fejlesztési tervei is növelhetik az amerikai állampapírok kibocsátását, ami további nyomást okozhat a kötvényhozamokra. A mostanában rohamosan gyengülő dollár miatt lehet, hogy sok külföldi befektető inkább kivár az amerikai kötvények vásárlásával. Az infláció nőhet az emelkedő állami kiadások és a gyengülő dollár miatt.

Közel a vészes küszöb?

Pár nappal ezelőtt a Marketwatch azt írta, hogy a Bank of America Merrill Lynch felmérése szerint a profi vagyonkezelők körében a legnagyobb kockázatnak azt látják, hogy az “infláció által inspirált” kötvénypiaci összeomlás jön a pénzügyi piacokon. Tavaly év végén pedig a Société Générale elemzői azt jósolták, hogy ha az amerikai kötvényhozam meghaladja a 2,75 százalékot, akkor 15 százalékos esés következik az S&P 500 indexben. Ez már nagyon közel van.

Az inflációhoz képest jó

A Marketwatch azonban olyan véleményeket is idéz, amelyek szerint a Fed kamatemelése, még ha az idén háromszor be is következik, mérsékelt és megfontolt. Ezért várhatóan nem lesz komoly hatással a részvényárfolyamokra. A kötvényhozamok közül a két éves amerikai hozam fontosabb, amely azonban, különösen az inflációhoz képest, nem kiugróan magas. (Ugyanakkor 2008 óta nem látott szinten tartózkodik, évi 2,1 százalékon.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40500 39800 40990 +0,35% 0 0 20 542 516 380 HUF 2026-02-06 17:10:15
MOL 3942 3884 4026 -0,95% 0 0 5 356 519 932 HUF 2026-02-06 17:12:24
MTELEKOM 1982 1954 1994 +0,30% 0 0 991 535 734 HUF 2026-02-06 17:05:06
RICHTER 11480 11120 11570 +1,32% 0 0 3 211 365 530 HUF 2026-02-06 17:07:57
OPUS 550 546 554 +0,18% 0 0 199 099 391 HUF 2026-02-06 17:05:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
Eidenpenz József | 2026. február 2. 10:11
Bekövetkezett az, aminek kellett, az inflációkövető PMÁP-ok kamata nagyot esik a 2025-ös fogyasztóiár-index nyomán. Pedig még rengeteg van belőle a lakosságnál, kérdés, meddig. Helyettesítésének több módja is van, a legjobb ezeket keverni.
Állampapír / Kötvény Hétfőtől emelkedik a népszerű lakossági állampapír kamata
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 12:25
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva a gyermekek jövőjére félretett megtakarítások értékét – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön az MTI-vel.
Állampapír / Kötvény Örülhet Nagy Márton: olcsóbb lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:37
Csökkent a 3 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama, az 5 éves kötvények átlaghozama nem változott.
Állampapír / Kötvény Kiderült, mibe fekteti Trump a magánvagyonát
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 11:57
Donald Trump amerikai elnök november közepétől december végéig körülbelül 100 millió dollár értékben vásárolt a közszféra által kibocsátott és vállalati kötvényeket, derült ki a legfrissebb közzétételeiből, beleértve a Netflix és a Warner Bros Discovery kötvényeit is, mindössze néhány héttel azután, hogy a vállalatok bejelentették egyesülésüket.
Állampapír / Kötvény Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
Eidenpenz József | 2026. január 13. 14:21
Milyen választási lehetőségei vannak jelenleg a kisbefektetőknek, ha nem akarják, hogy a pénzük értéke romoljon az infláció miatt? Miért külön biztonságosabbak a kifejezetten a lakosságnak szóló kötvénysorozatok? Elmagyarázzuk egyszerűen, hogy bárki megérthesse.
Állampapír / Kötvény Magyar állampapírpiac 2026: fekete ló, majd vágtató mén?
Eidenpenz József | 2026. január 12. 10:28
A magyar állampapírpiac az utóbbi hónapokban szokatlanul csendes volt, de valószínűleg már nem sokáig lesz ez így. A választások alaposan felkavarhatják az állóvizet, ha azonban meglesz az eredmény, akkor a bizonytalanság elmúltával csökkenhetnek a hozamok. A kisbefektetőket mindez nem feltétlenül kell, hogy érdekelje, ők más pályán játszanak.
Állampapír / Kötvény Valakik százmilliárddal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:43
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapírok hozama
Privátbankár.hu | 2025. november 18. 12:38
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).  
Állampapír / Kötvény Zsiday Viktor: Nem lehetetlen egy komoly hozamcsökkenés Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:15
A hazai hosszú állampapírok elmúlt egy-, öt- vagy akár tízéves hozama elég kiábrándító, emiatt nem is nagyon fektet ebbe a hazai lakosság, pedig ha jól alakulnak a dolgok, akár komoly hozamot is lehet realizálni a következő egy évben magyar hosszabb állampapírokkal.
Állampapír / Kötvény Örülhet a kormány, valakik megint milliárdokért vásároltak állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 8. 12:58
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG