4p
Az eddig képviselt álláspontjához képest 180 fokos fordulatot vett az amerikai elnök, és immár nem törekszik arra, hogy minél előbb megegyezzen Kínával. Kedden azt jelezte, hogy szerinte erre elég sort keríteni 2020-ban az elnökválasztást követően. A befektetők nem örültek Trump szavainak, hiszen régóta hitegették a megállapodással a piacokat.

Donald Trump elnöki ciklusának egyik legnagyobb hangsúlyt kapott része a kereskedelmi háborúként emlegetett vámemelés volt. Ennek első számú célpontja Kína volt, amelyet többek között arra próbált az elnök rákényszeríteni, hogy Peking tartsa tiszteletben a szellemi jogokat. Emellett a másik fontos amerikai cél a befektetések liberalizálása lett volna. Most úgy tűnik mindez "megy a levesbe".

Ráér, ami eddig sürgős volt

Az amerikai elnök ugyanis kedden kijelentette, hogy jobb lenne várni a 2020-as választások utánig a Kínával kötendő kereskedelmi megállapodással. Ez ellentmond az eddigi törekvéseinek, hiszen eddig mindent megtett, hogy létrejöjjön egy új keretrendszer. Erről több, mint egy éve egyeztettek, és Trump azóta hitegette a közvéleményt azzal, hogy a megállapodások jól haladnak, vagy éppen a küszöbön állnak, sőt ősszel már azt is közölte, hogy meg is született minden idők legnagyobb volumenű és legnagyszerűbb egyezsége.

Ugyanakkor az a tény, hogy ezt nem csak aláírni nem sikerült, de a megállapodás ellenére is tovább tárgyaltak a felek, azt jelezte, hogy a hangzatos kijelentések ellenére mégsem sikerült az álláspontokat harmonizálni. Igaz az utóbbi időben ezt az ellentmondást azzal próbálták feloldani, hogy az állítólag megszületett megállapodást Phase One-nak (első fázis) hívták, utalva arra, hogy lesz még legalább egy következő is.

A jelek szerint azonban nem, hogy második fázis nem lesz, hanem első sem. Ennek hátterében pedig vélhetőleg az áll, hogy Kína az utóbbi napokban állítólag azt kérte, hogy ne csak a később bevezetendő vámokat töröljék el, de a már bevezetett tarifáktól is tekintsen el Washington. Érthető módon az amerikai tárgyalók ebbe nem akartak belemenni, hiszen ez a legerősebb eszköz a kezükben, amely révén a tárgyalóasztalhoz kényszeríthetik Kínát, illetve megállapodást csikarhatnak ki. Ezek után hétfőn a szakértők már egybehangzóan úgy vélték, az első szakasz lezárására az idei évben már nem kerül sor.

Valahol kisiklott a sztori

Trump Londonban az újságíróknak kedden azt mondta, egyre inkább azon a véleményen van, hogy nem kell elkapkodni a megállapodást, azzal érdemes akár a jövő évi elnökválasztást is megvárni. Természetesen, ha Kína meg akar egyezni, akkor átgondolják, hogy az ajánlatuk megfelelő vagy sem.

Arra a kérdésre, hogy van-e a tervezett egyezségre bármilyen kitűzött határidő úgy reagált:

Nincs határidőm, nincs ... Bizonyos értelemben azt gondolom, hogy jobb, ha megvárjuk a választásokat, ha tudni akarjuk az igazságot.

Mint arról oldalunkon is folyamatosan írtunk, 2018 eleje óta Washington és Peking kölcsönösen vámokat vettek ki a másik országból érkező áruforgalomra. Ennek következtében az egymás közötti és a globális külkereskedelmi forgalom is csökkent, és az elmúlt időszakban számottevően visszaesett mind az üzleti, mind a fogyasztói bizalmat mérő mutatók értéke.

Az első elemzői reakciók Trump mostani megnyilvánulását úgy értékelték, hogy vélhetőleg a kitűzött céloktól nagyon messze volt Washington, vagy Kína olyan árat kért volna, amit nem akartak megadni. Így az elnöknek egy rossz megállapodásnál akár többet hozhat a konyhára az újraválasztási küzdelemben, ha van egy „közös külső ellenség”, amellyel szemben össze kell fognia egy erős embernek az amerikai népet.

Más kérdés, hogy a kudarcba fulladt megállapodás vissza is üthet az elnökre, tovább rombolva a hitelességét. Az ugyanis nem egy szavahihető ember képét festi, hogy miután nagyon sokszor nyilatkozott úgy, hogy nagyon sikeresek az egyeztetések, sőt meg is állapodtak, most az egész ügyet egy évre félreteszik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40990 40250 41390 -0,51% 40980 40990 18 926 841 580 HUF 2026-11-06 16:00:15
MOL 4856 4812 4980 -2,53% 4852 4856 3 004 557 494 HUF 2026-11-06 16:00:15
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 2900 2906 2 594 301 124 HUF 2026-11-06 15:58:46
RICHTER 12890 12820 12980 -0,62% 12850 12890 1 973 770 970 HUF 2026-11-06 15:59:35
OPUS 206 200 208 +2,99% 205 206 52 931 378 HUF 2026-11-06 15:45:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG