3p
Óriásit zakóztak ismét a kínai tőzsdék, látszik, hogy a trenddel nem lehet hadakozni. Amerika is esett pénteken, immár negyedik napja, ma Európában is sok az eladó, és itthon is a medve az úr. Az olajár továbbesik, viszont összeszedte magát az arany. A forint határozottan gyengélkedik.
Júliusi tájfun Kínában - ki marad talpon? Fotó: MTI/EPA/Vej Lung

Pénteken negyedik napja esett Amerika, és ezzel a görög válság mélypontja utáni óriás emelkedés több mint felét már visszaadta. Igazán érdekes akkor lenne a dolog, ha az S&P 500 újra aláesne a 200 napos mozgóátlagnak. Ekkor ugyanis ez rövid idő alatt másodszor történne, amire évek óta nem volt példa, így ez már akár egy komolyabb korrekció nyitánya is lehetne.

S&P 500, fél év. Közel a 200 napos mozgóátlag

A Nasdaq Composite esetében továbbra is az 5000 pont sorsa az izgalmas. Egyszer úgy néz ki, hogy létrejön a kitörés a 15 éves bázisból, egyszer úgy, hogy 15 éve duplacsúcs lesz, és ez már többször lezajlott. A kérdés egyre izgalmasabb, a kimenetele döntő lesz az egész piac szempontjából.

Ma reggelre ismét hatalmasat szakadtak a kínai indexek. Mind a Sanghaj Kompozit, mind a B-részvények indexe több, mint 8 százalékot esett. Ez arra utal, hogy amint várható volt, az állam nem tudja az égben tartani a piacot, hisz akkor szép lassan rámérik a teljes piaci kapitalizációt. Egyetlen lehetőség lehet reálisan: kissé tompítani az esés ütemét, de hagyni, hogy a piac megtegye útját a reálisabb értékeltségi szintek felé, nagyobb megrázkódtatások nélkül.

Európa is esik, a DAX 1 százalékos mínuszban tartózkodik, 11 230 ponton. Így már közel a felét visszaadta a görög para utáni szárnyalásának, de ez még normális korrekciónak tekinthető, miután az emelkedést tűnt túlzottnak előtte. A görög helyzet ugyanis most kézben van tartva, de sok a nyitott kérdés, óriási károk keletkeztek, és hatalmas összegeket kell Európának beleölni a dologba.

Friss árfolyamok >>>

A BUX fél százalékot esik, ezen belül a Mol és az OTP 1 százalék körül, a Telekom felet, a Richter viszont stagnál. A forint nem néz ki jól: 311,50-be kerül egy euró, míg múlt héten 307 alatt is járt. Maga az euró viszont erőt mutat: a dollár szemben 1,10, a svájci frankkal szemben 1,05 fölé szökkent.

Folytatódik az olajáresés: a WTI 48 dollár alatt is járt délelőtt, a Brent 54-ig süllyedt. Megállt viszont az arany zuhanása: az 1080 dolláros mélypont után most 1100 fölé került. Érdekes módon az amerikai magánemberek vég nélkül veszik fizikai formában, az ár mégis eső trendben van. Gyaníthatóan az zajlik, hogy az alapok, nagyobb befektetők, esetleg jegybankok kitáraznak, a széles tömegek megveszik, vagyis disztribúció zajlik. Ez az eső piacok jellemző kísérőjelensége, márpedig az arany évek óta esik, miután elérte 1900 dolláros csúcsát.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40400 39660 40540 -0,35% 40400 0 13 764 547 600 HUF 2026-02-02 17:07:33
MOL 3856 3842 3918 -1,88% 3856 0 3 293 361 524 HUF 2026-02-02 17:05:15
MTELEKOM 2040 1986 2050 +2,10% 0 0 1 473 670 705 HUF 2026-02-02 17:05:58
RICHTER 10880 10680 10890 +1,02% 0 10880 2 091 355 370 HUF 2026-02-02 17:06:50
OPUS 549 544 551 -0,18% 0 549 148 134 099 HUF 2026-02-02 17:05:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Rosszul indult a hét a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Jól indult az év: új rekord született a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Pocsék a hangulat, zuhannak a tőzsdék, mélyrepülésben az arany
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:43
Csökkenéssel indult hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.  
Részvény / Deviza / Áru Beteget jelentett a forint hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 07:16
A magyar deviza gyengült a bankközi kereskedésben hétfő reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó hetük volt a magyar részvényeknek
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:21
A Mol ment a legnagyobbat, de az OTP-nek vagy a Richternek sem kellett szégyenkeznie.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon kiakadtak Trumpon New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 08:28
Annak hallatán, hogy az amerikai elnök kit jelöl a következő Fed-elnöknek, bezuhantak a tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Háromszor is előveszi a szemüveget, mire kibogozza a mai forintárfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 18:58
A magyar fizetőeszköz árfolyammozgása vegyes képet mutatott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Richter nyerte a legtöbbet a csúcsra futott tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 17:59
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 941,17 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel 128 831,58 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Donald Trump választása esést hozott az amerikai tőzsdenyitásra
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 16:40
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mi lesz veled, földgázár?
Eidenpenz József | 2026. január 30. 15:58
A földgáz ára csökkent tavaly a szabadpiacon, ami jó hír. De eközben már aggodalmakat vet fel Európa energiaellátásának egyre növekvő függése az Egyesült Államoktól. A globális cseppfolyósföldgáz-kereslet pedig akár 2050-ig is tovább növekedhet, elsősorban a technológiai szektor növekvő energiaigénye miatt, közben az országok megújulóenergia-kapacitásai lemaradásban vannak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG