4p
A brüsszeli szavazás nyomán esett a BUX és a forint, de nem nevezhető túl nagynak vagy hevesnek a mozgás. A varsói tőzsdeindex például jobban esett, mint a budapesti. Európában jó, az USA-ban vegyes a hangulat, az amerikai technológiai cégek esnek nagyon. Részben egy új törvény miatt, részben az Apple új telefonjaira várva.

Már tegnap is látványosan szembe ment a magyar tőzsde az európai társaival, és erősen, több mint két százalékkal esett, amikor másutt stagnáltak vagy emelkedtek az indexek. Ma pedig, amikor elfogadta az Európai Parlament a magyar demokrácia állapotát kritizáló Sargentini-jelentést, jól láthatóan percek alatt ismét leesett a BUX index és a forint is.

Ez azonban nem nevezhető túl nagynak: a BUX index ekkor mintegy fél százalékot süllyedt rövid idő alatt, 1-2 ezrelékes pluszból 2-3 ezrelékes mínuszba, majd végül 0,7 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. Eközben a lengyel WIG 20 index 1,7 százalékot zuhant.

Az euró/forint 324,80-ról rövid időre 326,40-ig ugrott, de azután lefelé csorgott, most már csak 325,20. Ez 60 fillérrel magasabb a tegnap estinél.

Gazdasági következmények?

A szavazás gazdasági következményeit egyelőre nem nagyon lehet felmérni. A kérdés az, hogy a magyar kormány pozíciójának meggyengülése mennyiben befolyásolja az uniós forrásokat, amelyektől erősen függ a magyar gazdaság. Mindez az államháztartás helyzetére is hatással lehet. (A brüsszeli szavazásról és lehetséges következményeiről írtunk itt»»», valamint itt»»».)

Vásárolt a Richter

Az OTP 0,7, a Mol és a Richter 0,8 százalékkal esett (9975, 2840 és 5200 forintra), a Konzum majdnem öt százalékkal zuhant.

További árfolyamok itt láthatók

Egy mai hír szerint a Richter egy fejlesztés alatt álló fogamzásgátló értékesítésére kötött megállapodást, amelyről már megvannak az első biztató eredmények.

Techcégek rossz napja

Üzemet épít a Mol

“A mai napon a Mol és a német Thyssenkrupp vezetői aláírták a poliol üzemegységről szóló szerződéseket. Az 1,2 milliárd euróból megvalósuló üzem kivitelezése 2018 IV. negyedévében kezdődik” – írt a cég mai sajtóközleménye. “A projekt a Mol-csoport történetének legnagyobb organikus beruházása, amelynek köszönhetően az egyetlen integrált poliolgyártó lesz Közép-Kelet-Európában” – tették hozzá.

Európában most jó volt a hangulat, a német DAX 0,5, a francia CAC 0,9, a brit FTSE 100 pedig 0,6 százalékkal ment fel. Az USA-ban vegyes a kép, az ipari részvények drágulnak, a technológiai szektort adják. Az S&P 500 emiatt stagnál, a Dow Jones ipari átlag negyed százalékkal emelkedik, a Nasdaq indexe fél százalékkal esik.

A nagy internetes óriásoknak biztosan nem tett jót, hogy az EU szigorúbb szerzői jogi szabályokról döntött ma. Az Apple termékbemutatót tart, ami nagyban meghatározhatja a cég eredményét, de a részvény ez előtt jelentős mínuszban jár.

Szárnyalnak a nyersanyagok

Egy inflációs hír nyomán a dollár esett, ami eléggé heves reakciókat váltott ki az árupiacon. A WTI olaj több mint két százalékos pluszban van, ezt a szokásos szerdai készletadat is segíthette. Fél százalékkal drágul az arany, két százalékkal a kávé, a kakaó, a réz, közel néggyel a cukor. Felfelé tartanak az olaj– vagy például az aranybányák.

A jegybankok hete ez, holnap az EKB, az angol BoE és a török intézmény is ülést tart. Ma este a Fed Bézs Könyvét (Beige Book) teszik közzé.

A Deutsche Bank és a Commerzbank lehetséges fúziójának esélyeit latolgatják a német piacon már napok óta.

Ezért esik az ether

Egy amerikai bíróság az értékpapír-hatóságoknak adott igazat abban, hogy az ICO-k (elsődleges érmekibocsátások) az értékpapír-törvények hatálya alá esnek.

Ez főleg az ethernek adott újabb lökést lefelé, amelyet eddig is főleg az ICO-kibocsátó cégek adtak nagy mennyiségben. Az ether már régóta súlyosan alulteljesíti a bitcoint, amely ma inkább stagnált. Az ether viszont újabb hét százalékkal 172 dollárra zuhant szerdán.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG