6p

Az európai tőzsdék enyhén optimistán várják, hogy számos jegybankár nyilatkozzék a héten. A BUX ma is felülteljesítő, az OTP és a Mol együtt húznak, de a forint alig pár ezrelékre van a történelmi gödörtől. Húsz százalék feletti osztalékhozama van egy olajrészvénynek, de ehhez súlyos kockázatok is társulnak.

A várnál magasabb, 8,1 százalékos eurózónás ráta miatt növekvő inflációs aggodalmak és az orosz olajembargó rossz hangulatot okoztak tegnap az európai részvénypiacon, de mára javult a helyzet. A német, francia indexek 0,3-0,4 százalékos pluszban vannak, a brit mutató pedig stagnál. Az amerikai határidős indexek is picit emelkedni tudnak. A héten még sok makroadat és jegybankári nyilatkozat érkezik.

Ismét 40 ezer pont felett áll a BUX index, 40 230-on, ami 2,1 százalékos javulás. Ezt az OTP és a Mol 2,5 százalékos emelkedése okozza elsősorban, a Richter csak 0,6 százalékkal megy fel. Jelentéseik után, melyekre még visszatérünk, a 4iG és a Duna House is 2-3 százalékos pluszban van.

Árfolyam

Történelmi mélypont közelében a forint

Az euró árfolyama a tegnapi kamatdöntés előtt is, után is gyengült, a folyamat napok óta tart. Az euró jelenleg 397 forint, a napi és egyben sok hetes maximuma azonban reggel 398,785 volt. Vagyis csak pár ezrelékre volt az árfolyam az eddigi, 400 forintos történelmi csúcsától.

Az euró forintban, zlotyban és cseh koronában. Tradingview.com
Az euró forintban, zlotyban és cseh koronában. Tradingview.com

Az MNB kedden fél százalékponttal emelte az alapkamatot 5,4 százalékról 5,9 százalékra, szemben az előző havi egy százalékponttal. Ezzel visszatért az emelések korábbi üteméhez, és mindez megfelelt a várakozásoknak is. A forint mégis gyengült. Az MNB alelnöke ráadásul tíz százalék feletti inflációs számot helyezett kilátásba (lásd a kapcsolódó cikket). A csütörtöki egyhetes aukción 30 bázisponttal (0,3 százalékponttal) nő majd a kamat.

Miért gyengült a forint a kamatemelésre?

Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója szerint korábban az MNB pozitív hatást tudott gyakorolni a forint árfolyamára, amikor a korábbiaknál nagyobbat emelt az alapkamaton.

Úgy tűnik, mindez fordítva is működhet: a kisebb alapkamat-emelést akkor is a gyengeség jeleként fogja fel a piac, ha azt nem tükrözi vissza az egyhetes betéti kamat. Ez annak következménye, hogy a nemzetközi befektetők nem igazán értik a két kamatláb közötti különbséget.

Ráadásul a jegybank erre rá is játszik a kommunikációjával, amikor mindig csak az alapkamatról beszél – írta az elemző.

Úgy tűnik, a piacnak a jelenlegi helyzetben nem nagyon tetszik a monetáris politika bonyolult eszköztára, és egyelőre a fiskális konszolidáció sem győzte meg a befektetőket

– írta az Erste Befektetési Zrt is.

Mikor tetőzik a magyar kamat?

Amennyiben az alapkamat emelése havi 50 bázispontos, az egyhetes betéti kamatszint emelése havi 30 bázispontos ütemben folytatódik, várakozásunk szerint a két kamatszint 7,9 százalékon, szeptember végén tetőzhet – írta az Equilor Befektetési Zrt. A cég egyébként prognózisaiban enyhén erősödő forinttal számol, amennyiben bizonyos feltételek teljesülnek, erről itt írtunk részletesebben:

Rövidebb távon azonban egyáltalán nem tartják kizártnak, hogy az euró/forint 400 fölé emelkedjen.

Kordában marad az olajár?

Az olaj ma másfél százalékkal drágul, de ennek előzménye, hogy tegnap este az Eu-s embargó ellenére visszaesett. Az OPEC ugyanis kiveszi Oroszországot az eddigi egyezmények hatálya alól, ez pedig magasabb kitermelési kvótákat jelentene a többieknek, és növelheti a globális olajkínálatot.

A dollár ismét erősödő pályán van, ez nem tesz jót az aranynak, ezüstnek és más árupiaci termékeknek sem.

Tengeri olajfúró platform (illusztráció). Fotó: Pixabay.com
Tengeri olajfúró platform (illusztráció). Fotó: Pixabay.com

Csoda: egy politikus elismerte, hogy tévedett

Janet Yellen pénzügyminiszter beismerte, hogy tavaly tévedett, amikor azt jósolta, hogy a megemelkedett infláció nem jelent majd folyamatos problémát. A gazdaságot váratlan és nagymértékű sokkhatások érték, amelyek megemelték az energia- és élelmiszerárakat. Ebbe az irányba vezettek az ellátási szűk keresztmetszetek is, amelyek súlyosan érintették a gazdaságunkat, és amelyeket akkoriban nem értettem teljesen - mondta Yellen a CNN-nek.

Jót jelentett a 4iG, a Duna House

A 4iG árbevétele egy év alatt 220 százalékkal emelkedett, és már közel 49 milliárd forintot tett ki az év első három hónapjában, ami szezonálisan nem is annyira erős – írja a KBC Equitas. Az EPS (egy részvényre jutó eredmény) eközben 67 százalékkal nőtt, így 10,2 forint lett.

A Duna House is erős jelentést tett közzé, a gyors növekedést elsősorban az olaszországi akvizíciójának köszönheti. A teljes árbevétel megközelítette a nyolcmilliárd forintot, míg az EBITDA-soron is duplázni tudta a tavalyit. A csoport adózott eredménye megközelítette a 600 millió forintot.

Mi jöhet még ma?

A befektetők a kínai Covid-lezárások enyhítését az inflációs nyomással állítják szembe egymással, e két téma van a tőzsdék célkeresztjében. Klaas Knot, az EKB Kormányzótanácsának tagja a Nemzetközi Fizetések Bankja konferenciáján tart előadást – írja a Bloomberg. A virtuális eseményen felszólal a kínai központi bank elnöke, Yi Gang, Christine Lagarde EKB-elnök és más jegybankárok is.

A Fed megkezdi 8,9 billió dolláros mérlegének szűkítését, és közzéteszi Bézs Könyv jelentését. Franciaország, Németország, Hollandia, Olaszország és Franciaország is feldolgozóipari PMI adatokat publikál ma.

Gyorsjelentést közöl a Dr. Martens, a Chewy és a GameStop. A Meta részvénye pedig június 9-től FB ticker helyett META néven lesz megtalálható a piacon.

Varga Gábor, az eSense Nyrt. vezérigazgatója becsenget. Fotó: BÉT
Varga Gábor, az eSense Nyrt. vezérigazgatója becsenget. Fotó: BÉT

Kibocsátást tervez az eSense

Kedden ünnepélyes keretek között elindult a tőzsdei kereskedés a magyar callcenter-piac egyik vezető vállalata, az eSense Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában – közölte a társaság.

A másfél évtizede alapított eSense a tőzsdére lépést követő egy éven belül nyilvános forrásbevonást tervez, melynek célja a további akvizíciós növekedés finanszírozása.

Elképesztő osztalékot fizetett a brazil olajtársaság

A Petrobras (PBR) brazil olajóriás nagyot profitál a magas olajárakból, részvénye a piacon kiugró, 21,7 százalékos osztalékhozamot ért el nemrég. Ugyanis 3,09 dollárt fizetett ki részvényenként, 15 dollár alatti árfolyam mellett – írja a SeekingAlpha.  (P/E hányadosa pedig négy körüli.) A cég részvénye idén eközben (osztalékkal együtt) mintegy 40 százalékot emelkedett, igaz, kevesebbet, mint az amerikai S&P 500 részvényindex energiacégeit tömörítő XLE ETF 57 százaléka.

Az ország egyébként különböző politikai botrányok és gazdasági válságok sorozatáról híres. A részvénypiaca pedig magas volatilitásáról, ami sokak számára a magas kockázattal egyenlő.

A nyomott árazás másik oka, hogy Brazíliában ősszel választások lesznek. A befektetők attól tartanak, hogy egy esetleges baloldali elnök (a fő jelölt ismét Lula da Silva) Brazíliában súlyosan megadóztatná a céget. Vagy hatósági árakat írna elő neki a belföldi piacon.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41640 40560 41850 +3,33% 0 41640 28 596 509 700 HUF 2026-10-12 17:07:42
MOL 4976 4810 5055 -1,56% 0 4976 4 212 064 222 HUF 2026-10-12 17:09:25
MTELEKOM 2530 2526 2562 -1,25% 2530 0 1 526 683 374 HUF 2026-10-12 17:06:01
RICHTER 12350 12280 12440 0,00% 12350 0 2 058 850 920 HUF 2026-10-12 17:05:02
OPUS 237 235 254 -5,75% 237 0 37 510 785 HUF 2026-10-12 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nincs megállás: már 1300 forintot emelkedett az OTP-árfolyam reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:52
3,23 százalékos emelkedéssel messze az OTP a legjobban teljesítő vezető részvény hétfőn, eközben a Mol-papírok értéke 1,4 százalékot csökkent.
Részvény / Deviza / Áru A hazai értéktőzsde tovább erősödött – elég erős a forgalom
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:45
Még tartja magát a magyar tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Hét eleji mosolyra fakadtak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:31
Emelkedéssel nyitottak a vezető európai tőzsdék, de a BUX is.
Részvény / Deviza / Áru AI startupot vásárol az Amazon
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:34
Az Amazon nagyjából 7 milliárd dolláros tranzakcióról tárgyal a Decart AI-startup felvásárlásáról.
Részvény / Deviza / Áru A forint jól bírja a húszi rakétákat
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:39
A húszik rakétatámadásai és a szaúdiak légicsapásai sem tudják a forintot gyengülő pályára lökni.
Részvény / Deviza / Áru Végre száguld az OTP a nagy zuhanás után
Eidenpenz József | 2026. október 12. 05:43
Miért esett mintegy három hét alatt húsz százalékot az OTP, majd miért ugrott órák alatt öt százalékkal? Hogyan áll az orosz üzletág helyzete, és miért merült fel a kiszállás gondolata? Mi köze Franciaországnak és a Hormuzi-szorosnak az OTP árfolyamához?
Részvény / Deviza / Áru Mosolygósan zárták a napot a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:05
Emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Péntek estére visszavett az arcából a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 18:49
Péntek estére veszített értékéből a forint az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is. Közben Magyarország jelentősen megemelte idei állampapír-kibocsátási tervét, ám az Akcenta CZ elemzése szerint ez önmagában nem jelent gyengülési nyomást a hazai fizetőeszközre. A forint következő időszakát elsősorban a 2027-es költségvetés hitelessége határozhatja meg.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment a magyar tőzsde, több mint 6 százalékot ugrott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 17:47
Jelentős emelkedéssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde: a BUX 3,28 százalékkal erősödött pénteken. A lendületet elsősorban az OTP adta, amelynek árfolyama 6,42 százalékkal emelkedett, miután a bank újabb, 50 milliárd forintos sajátrészvény-vásárlási programra kapott engedélyt.
Részvény / Deviza / Áru Magukhoz tértek az amerikai technológiai részvények
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 15:53
Pluszban kezdték a pénteki kereskedést a vezető amerikai részvényindexek. A Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq egyaránt emelkedett a nyitást követően, miután a technológiai részvények visszapattantak az előző napi eladási hullám után.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG