4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Óvatos optimizmus uralja jelenleg a piacot, a Nyugat-Európai indexek erősödésben kezdték a napot, míg Budapesten vegyesen mozogtak a bluechipek. A piac alapvetően a holnapi Fed üléssel van elfoglalva, az elemzők szerint ugyanis végre bejelenthetik a várva-várt kamatemelést. A forint csak oldalazgat a feszült csendben, az olaj ára azonban 2,5 éves csúcsra ugrott.

Bejött az elemzői papírforma a keddi nyitásban, a szakértők ugyanis vegyes mozgásra számítottak a Budapesti Értéktőzsdén. Ugyan a BUX csekély, 0,25 százalékos emelkedést követően 37 670,29 ponton nyitott kedden, a kereskedés irányáról megoszlanak a vélemények. A Concorde Értékpapír Zrt. elemzője, Rövid Szabolcs eleinte negatív hangulatra számít, eleinte ugyanis a régióban zajló profitrealizálás miatt az eladói nyomás uralkodhat majd a budapesti tőzsdén is. Az Equilor vezető elemzője, Kiss Mónika azonban pont az ellenkezőjét véli, ő ugyanis pozitív korrekcióra számít, ugyanakkor a Mol árfolyamában további nyomást vár a szakértő.

A legfrissebb árfolyamokat itt nézheted meg a Privátbankár.hu-n. >>>

Az biztos, hogy a kisebb részvények körében sem lesz unalmas a nap, a BÉT közleménye szerint ugyanis mind a CIG Pannónia, mind a Konzum kereskedését felfüggesztették a mai kereskedési napra. A közlemények szerint a biztosítótársaság és a Mészáros-cég ugyanis olyan döntésről kíván tájékoztatást közzétenni, amely az általa kibocsátott értékpapírok árfolyamát jelentős mértékben befolyásolhatja. A bluechipek közül az OTP vezeti a napot majdnem 2,5 százalékos emelkedésben, egyedül a Richter papírjai mutattak némi mínuszt a nyitást követő órákban.

Minden szem a Feden

Az biztos, hogy a mai kereskedés visszafogott lélegzettel zajlik majd, a szakértők szerint ugyanis holnap végre kamatot emel a Fed, jövőre pedig további kamatemelésekre számítanak az elemzők. Ahogy arról a legutóbbi, november eleji kamatdöntő ülés kapcsán már írtunk, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jelezte az ülésről kiadott jegyzőkönyvben, hogy év végén kamatot emelhetnek, mivel a gazdaság élénkülése és ellenállása a hurrikánszezonnal szemben okot ad erre a lépésre. A jelenlegi 1,25 százalékos kamat egyébként június óta van érvényben.

Az elemzők arra számítanak, hogy holnap további 25 bázisponttal emelik majd az alapkamatot. A kamatemelési várakozást tovább erősíti, hogy fokozatosan erősödik az amerikai gazdaság, a munkanélküliek száma egyre fogyóban, míg a 12 havi infláció a Fed szerint középtávon az általa célnak tekintett 2 százalék körül stabilizálódik, míg jelenleg még alatta van.  Az amerikai GDP ráadásul a harmadik negyedévben három éve legnagyobb ütemben, 3,3 százalékkal nőtt. A második negyedévben a gazdaság 3,1 százalékkal, az első negyedévben pedig 1,2 százalékkal bővült.

Nyugat-Európa hangos, Ázsia gyengélkedik

Erősödéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken is, ugyanakkor a korábbi lendület elapadt az első óra végére. Madrid kivételével minden főbb index csekély, 0,1-0,3 százalékos emelkedést mutatott a kereskedés első óráiban. A vezető ázsiai piacok többsége ugyanakkor gyengüléssel fejezte be a kereskedést ma reggel, Tokióban a Nikkei225 mutató 0,22 százalék csökkenéssel, 22 889 ponton fejezte be a napot. A részvények szélesebb körét felölelő TOPIX index 0,05 százalékkal gyengült. Sanghaj 0,68 százalékos, Hongkong 0,30 százalékos, Szöul pedig 0,49 százalékos csökkenést jelzett a hétfői záróértékéhez képest.

A Privátbankár.hu legfrissebb árfolyamaiért kattints ide! >>>

A piaci mozgásokat lekövette a forint is, ami vegyesen mozgott a mai kereskedés hajnalán, a főbb devizákhoz képest. Az euró a hétfő esti 314,86 forintról kis mértékben, 314,56 forintra gyengült, a frank árfolyama pedig 269,50 forintról 269,39 forintra süllyedt a nyitásig. A dollár eközben a hétfői esti 266,80 forintról 267,17 forintra erősödött.

Két és fél éve nem láttunk ilyet az olajnál

Az északi-tengeri Brent 2018. februári jegyzése 65,61 dolláron állt kora hajnalban, ami 92 cent (1,42 százalék) emelkedést jelent a hétfői záróértékéhez képest. Ezzel a Brent ára 2015 óta először került 65 dollár fölé. A kőolaj árát az a bejelentés hajtotta fel, hogy előre be nem jelentett javítási munkák miatt leállították a jelentős, napi 450 ezer hordó kapacitású Forties északi-tengeri olajvezetéket. Ez annak tükrében különösen jelentős, hogy az OPEC és a szervezeten kívüli olajexportáló országok továbbra is fenntartják a termeléscsökkentést, ami miatt szűkült a kínálat, ez a mostani javítás pedig további olajat von el a piacról.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG