7p

A háború elhúzódása, durvulása, a kemény nyugati szankciók ismét lefelé taszították a tőzsdeindexeket, bár a veszteségek mérsékeltek. Kivéve az orosz eszközöknél, amelyektől mindenki szabadulni akar. Megnőhet azonban az új eszközök fontossága a digitális rubeltől a bitcoinig.

A tőzsdék a múlt héten meglepően gyorsan magukhoz térek a háborús sokkból, de ma bő két nap emelkedés után ismét lefelé indultak el. Az okokat nehéz megfogalmazni, annyi minden történik igen gyorsan, és annyira homályosak a jövőbeli hatások, amikre a tőzsdék rendszerint koncentrálnak.

Az biztos, hogy a háború elhúzódik és a harcok súlyosbodni látszanak, a kemény szankciók pedig komoly gazdasági következményekkel járhatnak. A német DAX index 2,4, a francia CAC 40 2,9, a brit FTSE 100 pedig 1,2 százalékkal esik. Az amerikai határidős mutatók is egy-másfél százalékos mínuszban vannak.

Itthon a BUX index 3,1 százalékkal süllyed, de volt lejjebb is a nap elején. Az OTP nyolc, jó gyorsjelentése ellenére a Richter 1,8, a Telekom pedig 0,7 százalékkal esik. A Mol viszont két százalékos pluszban van.

Árfolyam

Új gördörben a forint

Történelmi mélypontra süllyedt a forint az euróval szemben, 372,485 is volt az euró, mintegy másfél százalékkal drágult ma. A dollár pedig 333,33 forintig ugrott, ami csak fillérekre van az eddigi rekordtól. A jelenség régiós, a lengyel zloty is 1,4, a cseh korona 1,0 százalékkal veszített ma értékéből az euróval szemben.

Összeomlott a rubel, brutális kamatemelés jött

Az összeomlás félreérthetetlen jeleit mutatta az orosz rubel, miután a hétvégén döntöttek egyes orosz bankok kizárásáról a SWIFT-rendszerből, és egyre több ország határoz el kemény gazdasági szankciókat.

Medve, az eső trend jele (Pixabay.com)
Medve, az eső trend jele (Pixabay.com)

A szankciók hatására hétfőn 40 százalékot veszített az értékéből az orosz rubel a dollárral szemben, ami történelmi mélypontot eredményezett. Az orosz jegybank erre adott drasztikus reakcióként 9,5 százalékról 20 százalékra emelte az alapkamatát. Korlátozásokat is bejelentett, mint az orosz részvények elidegenítési tilalma a külföldiek számára. Akik pedig nagyon akarnak eladni.

Mindenki szabadulna az orosz papíroktól

Például Norvégia megszabadulna orosz értékpapírjaitól, és a brit BP is ezt tenné a Rosznyefty-részesedésével. Utóbbi a hírek szerint ezzel 25 milliárd dollárnyi veszteséget realizálna, így a BP-részvény Londonban öt százalékkal esik.

A Rosznyefty részvénye Londonban 40, a Lukoil olajtársaságé közel 50 százalékos mínuszban áll. A moszkvai indexekről nem érkezett ma adat, az ottani tőzsde hétfőn nem nyitott ki, és az orosz jegybank utasítására nem is lesz ma kereskedés. (Ugyanakkor azoknak az orosz papíroknak az árfolyama, amelyek más tőzsdéken is forognak összeomlott.)

Az euró árfolyama orosz rubelben és ukrán hrivnyában (Tradingview.com)
Az euró árfolyama orosz rubelben és ukrán hrivnyában (Tradingview.com)

Kilőtt a búza, az olaj, a gáz ára

Bár már a múlt héten is sokat drágult, ma kilenc százalékkal közel tíz éves csúcsra ugrott a búza ára az amerikai árutőzsdén. Az olaj több mint öt százalékkal megy fel, ezzel a Brent ismét 99 dollár felett áll. Az európai földgáz tőzsdei ára 15 százalékkal ugrik.

Mik a SWIFT alternatívái Oroszország számára?

A SWIFT a bankok közötti kommunikációs csatorna, nem ezen keresztül bonyolódnak le a tranzakciók, de ez teszi gyorssá és zökkenőmentessé a nemzetközi pénzügyi forgalmat – írja az Erste Befektetési Zrt. Elvileg bármilyen más módszer kiválthatja a SWIFT-et, akár a fax vagy a telefon is, de az sokkal lassabb és kockázatot jelent.

  • Az oroszok 2018-ban elindították a saját alternatív rendszerüket, de valószínűtlen, hogy ezt gyorsan tudnák nemzetközi ügyletekben alkalmazni.
  • Alternatívát jelenthet a kínai rendszer is, de akkor főleg jüanban tudnának tranzakciókat bonyolítani.
  • Megoldás lehet a digitális rubel bevezetése is, melynek próbaváltozatát erre évre ígérte az orosz jegybank.

Bivalyerősnek nevezik a Richter gyorsjelentését

A negyedik negyedévben részvényenként 250 forintos nettó eredményt ért el a Richter, amivel több mint a duplájára növelte profitját egy év alatt – írja a KBC Equitas. A 2021-es egész éves számok is “igen erősek lettek”.

A fundamentumok nagyon kedvezően alakulnak. Rövid távon viszont továbbra is a kockázatokra figyelhet a piac az orosz-ukrán események kapcsán, például a rubel gyengülése miatt is, így a fő kérdés, hogy 2022-vel kapcsolatban milyen előrejelzést ad a menedzsment.

Jó-e a háború a tőzsdéknek?

Sok kommentár taglalja, hogy a háború hosszabb távon rossz-e a részvénypiacoknak. A történelem során volt, hogy a tőzsdék kitörő örömmel fogadták a háború hírét az iparra váró hatalmas megrendelés-tömeg miatt. Az Első Világháború alatt viszont a tőzsdék többségét bezárták hosszú évekre.

A Második Világháború elején nagyot esett ugyan az amerikai tőzsde, de azután viszonylag gyorsan magához tért. (Egy olyan totális háború viszont, amely tönkreteszi a termelést, az egész gazdaságot, nyilván senkinek sem jó.)

A múlt hét végén egyébként hatalmas összeggel növelték a német hadsereg költségvetését. Ennek jelentős része várhatóan az ország iparában jelenik majd meg.

Egy hét mérlege a kriptodevizáknál

A kriptodevizák is esnek ma, de mérsékelten, a bitcoin másfél százalékkal 38 300, az ether négy százalékkal 2630 dollárra. Egy hét alatt azonban szintén csak pár százalék az esés, így a múlt hét közepi hirtelen beesésből viszonylag jól magához tért a két vezető kriptodeviza. A többi, közepes vagy kisebb kapitalizációjú kriptónál azonban gyakori a 8-12 százalékos gyengülés is hét nap alatt.

Bitcoinban és etherben is gyűjtenek a háborúra

Több gyűjtést is indítottak kriptodevizában a harcoló Ukrajna számára. Ezek közül az ukrán kormány által a Twitteren közzétett bitcoin-számlára például alig három nap alatt 4,5 millió dollár érkezett, amiből eddig 3,8 milliót már el is költöttek. Az Ethereum-számlán pedig jelenleg 339 ezer dollárnyi ether van, valamint további Starlink, USDT és egyéb ETH-alapú érmék 203 ezer dollár értékben.

Ukrajna Twitter-oldala
Ukrajna Twitter-oldala

Mások viszont arra emlékeztetnek, hogy a hasonló, Twitteren vagy más közösségimédia-oldalon terjedő felhívások könnyen meghekkelhetők, és más kriptodeviza-számlára terelhetők az adományok. (Alighanem ezért ezeket a kormányszámlákat több Twitter-profilon is közzétették, de ez még mindig nem jelent garanciát.) Az internet vagy az áramellátás kiesése is várható, egyes városokban már megtörtént, ami nagy problémát okoz.

Mire jó a kriptodeviza háborúban?

Pénteken már írtunk a kriptodevizák két felhasználási módjáról a háborúban, most összefoglaljuk, mi mindenre jó:

  • Adományokat lehet gyűjteni vele az ukránok számára.
  • Akik elmenekülnek otthonról, azok előtte a vagyonukat kriptodevizába helyezhetik, majd egy másik országban újra értékesíthetik.
  • Mindkét fél ki tud vele fizetni egyes szállítmányokat, beszerzéseket, amiket egyébként nem lehetne.
  • Az oroszok kijátszhatják majd vele a szankciókat, a SWIFT-rendszer korlátozását (ahogy valószínűleg Észak-Korea is teszi).

Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a háborúról:

A hírek mozgatják az árfolyamokat?

Egy 1988-as tanulmányt idéz a SeekingAlpha állandó szerzője, de többnyire ma is nehéz igazi összefüggést megállapítani a hírek és az ármozgások között.

Arra a következtetésre jutott, hogy a makrogazdasági hírek a tőzsdei árfolyamok mozgásának csak körülbelül egyötödét magyarázzák. Sőt, a legnagyobb piaci mozgások közül sok olyan napokon történt, amikor nem volt jelentős híresemény.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Változékony hete volt a magyar tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. június 14. 10:03
A hét végén sikerült hajrázni egyet.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG