Ismét elromlott a hangulat az európai tőzsdenyitásban, pedig az ázsiai részvénypiacokon határozott emelkedés volt. A tokiói index több mint 2 százalékkal erősödött, ebben ugyanakkor nagy szerepe volt a jen gyengülésének. A forgatókönyv továbbra is az, hogy napon belül a részvénypiacok lekövetik egymást, aztán úrrá lesz a bizonytalanság és ismét negatív irányba indulnak a piacok. A növekvő volatilitás a fokozódó bizonytalanságot jelzi.
|
- jó hír volt, hogy az IMF (5,7 százalékra) emelte az általános növekedési előrejelzését - a magyar eszközöknek betett, hogy a jegybanktörvény módosító javaslata továbbra sem elégíti ki az EKB elvárásait - a török líra a jegybank döntése előtt gyengül - a Citigroup biztonságos portfólió csomagjába tette a dél-afrikai államkötvényeket, erre a hozamok 3 éves mélypontra kerültek - az argentin CDS idei csúcsára ugrott, miután egy spanyol olajcég részleges államosítására vonatkozó tervet jelentett be |
Elvált a többi feltörekvő piaci eszköztől reggel a forint és a budapesti tőzsde, miután a jegybanktörvényt érintő kormányzati módosító javaslat az első olvasatban nélkülözi a kívánt változtatásokat. Ez pedig újabb akadálya lehet az amúgy döcögős tárgyalásoknak a nemzetközi szervezetek és a kormány között. A magyar CDS-árazás délelőtt ismét emelkedett, bár az emelkedés elenyésző volt, 3 bázisponttal, 575 pontra került a mutató. A Reutersnak nyilatkozó elemzők felhívták a figyelmet, hogy a piac most már kifejezetten várja a megegyezést a két kritikusnak nevezett ügyben, a jegybanktörvény módosításában és a bírák nyugdíjazásában. A Privátbankárnak nyilatkozó elemző szerint ugyan a két kritikus témának a gyakorlatban nincsen köze a költségvetés átláthatóságához, ugyanakkor az EU szempontjából különösen fontos elvekről van szó és az IMF előbb az EU véleményét és áldását várja, utána indulhat az érdemi tárgyalás és a megegyezés a Nemzetközi Valutaalappal.
A piacokat ugyanakkor segíti az a tegnap IMF-előrejelzés, amely szerint a feltörekvő piacok általános visszaesése kisebb lehet (5,7 százalék), mint a korábban jósolt 6 százalék. A forint ma együtt gyengül több fő feltörekvő piaci devizával, a lengyel zloty is vesztett az euróval szemben, ahogy a török líra is, amelyet éppen a török monetáris tanácsa várható kamatdöntése és kommentárja gyengít, holott elég egyértelműek a piaci várakozások a kamat szinten tartásáról. A feltörekvő (emerging) devizák közül kilóg a dél-afrikai rand, amely a Citigroup minapi bejelentésén hízik. Aszerint ugyanis a dél-afrikai állampapírokat a bank beválogatta a biztonsággal ajánlott, magas hozamú eszközei közé. Az első becslések szerint az amerikai nagybank lépése 5-9 milliárd dollár működő tőkét vonz az országba.
A piacokon hetek óta egyre nagyobb a volatilitás, tehát egyre nagyobb az árfolyamok ingadozása. A forgatókönyv nagyjából ugyanaz két hete: valamelyik napaszakban elindul a részvénypiacok esése, a dollár, a jen és a svájci frank erősödik, csökkennek a nyersanyagárak, emelkednek az állampapír-hozamok. A turbulenciát általában a perifériás európai államok (olasz, spanyol) hozamok emelkedése váltja ki. A piacok egyelőre nem reagáltak arra a friss hírre, hogy az olasz kormány 0,1 százalékról 0,5 százalékra emelték a 2013-ra tervezett államháztartási hiánycélt. Mario Monti kormányfőben bíznak, de egyértelmű, hogy az olasz államadósság finanszírozása az aktuális piaci hangulattól függ.
Az ENSZ Közgyűlése pénteken megszavazta Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mandátumának a meghosszabbítását.

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




