4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ön meg tudná válaszolni helyesen? Egy pénzügyi műveltségről szóló globális felmérésen Magyarország 144 ország közül a 19 helyen végzett, megelőzve Ausztriát vagy Luxemburgot, lemaradva viszont Csehországtól vagy Észtországtól.

 

Több mint 150 ezer felnőttet kérdeztek meg a pénzügyekkel kapcsolatban 144 országban a Standard & Poor’s és a McGraw Hill Financial megbízásából, amivel a lakosság pénzügyi műveltségét mérték fel. Magyarország viszonylag jó helyet ért el, a 19.-et, amivel több Nyugat-Európai és volt szocialista országot, vagy több szomszédunkat is megelőztük. Az egykori keleti blokkból csak a csehek és egy hajszálnyival az észtek vannak előttünk.

Az interjúalanyoknak öt alapvető kérdést tettek fel például a kamatos kamattal, a kockázatviseléssel, az inflációval kapcsolatban, majd megnézték, melyik országban hány százalékuk tudott legalább háromra jól válaszolni. Nálunk több mint a lakosság fele, 54,2 százalék átment a vizsgán.

A fejlettek többet tudnak

Grafikonunkon alul vannak a legjobb, felül a legkevésbé jó eredményű országok. Az első húszat mind belevettük, a továbbiak válogatás eredménye, főleg a számunkra érdekesebb európai országok. A lista hasonlít a gazdasági fejlettségi, például egy főre jutó GDP-re vonatkozó listákra, skandináv, nyugat-európai, észak-amerikai országok vannak főleg az élen. (A cikk a grafikon után folytatódik.)

Hiányoznak viszont az élbolyból a szinte csak olajból élő dúsgazdag királyságok. (Kuvait a 37., Bahrein az 54., Szaúd-Arábia a 92. a listán.) Románia 124., Albánia 143. (utolsó előtti) helyezése eléggé kirívó, arrafelé inkább koldusszegény harmadik világbeli országok szoktak tartózkodni, nem európaiak.

Lemaradtak az oroszok, üzbégek, kínaiak

Ahhoz képest, hogy mostanában mindenhol a kínai fejlődésről beszélnek, a 97. helyen végzett az ország, ott is van még bőven mit tanulni. A volt szovjet utódállamok is elég pocsékul szerepeltek, és Olaszország sem lehet túl büszke 63. helyére, valahol Benin és Azerbajdzsán között.

A kérdések eléggé elemiek, kisiskolás szintűek, így is De a GDP-vel is elég erős az összefüggés, ezzel a The Economist ábrája foglalkozott. Persze sok függ attól is, milyen az oktatás, mennyire szorgalmazták a kamatos kamat-számítást matekból, vagy van-e pénzügyi alapismeretek-tantárgy. A legtöbb országban a férfiak sokkal nagyobb százalékban válaszoltak helyesen, mint a nők.

Végül az öt kérdés, a megoldásokat a cikk végén közöljük:

1. Mi a biztonságosabb, egyfajta befektetésbe vagy vállalkozásba fektetni az összes tőkénket, vagy megosztani többféle befektetés vagy vállalkozás között?

2. Tegyük fel, hogy a következő tíz évben megduplázódik azoknak a termékeknek az ára, amelyeket Ön vásárolni szokott. A jövedelme is megduplázódik. Ekkor kevesebbet tud majd vásárolni, mint most, ugyanannyit, vagy többet?

3. Tegyük fel, hogy száz dollár kölcsönre van szüksége. Mikor jár jobban, ha 105 dollárt kell majd lejáratkor visszafizetnie, vagy ha 100 dollár plusz három százalékot?

4. Tegyük fel, hogy két évre köt le pénzt a bankban, és a bank 15 százalékos éves kamatot vállal rá. A második év után kevesebb kamatot fizetnek, mint az első után, ugyanannyit, vagy többet?

5. Beteszünk száz dollárt a bankba, és öt évig nem nyúlunk hozzá, hagyjuk kamatozni évi tíz százalékon. Öt év után mennyi pénzünk lesz a számlán? Pont 150 dollár, kevesebb, mint 150 dollár, vagy több mint 150 dollár?

(A kamatoskamat-számításról itt írtunk: Használja az Univerzum leghatalmasabb fegyverét: a kamatos kamatot)

(Megoldások: 1.: többféle 2.: ugyanannyit 3.: 100 dollár plusz három százalékot 4.: többet 5.: több mint 150 dollár.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG