4p
Nehéz ügy a kormánykoalíciót összehozni, nemcsak azért, mert négy pártról van szó, hanem azért is, mert néhány kérdésben merőben más a pártok elképzelése Németországban. Ilyen a nyugdíj is, amelynél egyesek eltörölnék a 63 éves korkedvezményes nyugdíjat, mások tovább emelnék a nyugdíjkorhatárt. Hosszú távon valamit biztosan tenni kell.

Folynak a német koalíciós tárgyalások, vagy inkább vánszorognak, mert a négyféle párt nagyon különböző elképzelésekkel megy neki az ütközetnek néhány területen. Ilyen a bevándorlás- és menekültügyön kívül a nyugdíjrendszer kérdése is.

Azt mondhatjuk ugyan, hogy a németeknek közvetlen hatása nincs a magyar vagy európai nyugdíjpolitikára. A problémák azonban ugyanazok, és közvetve, hosszú távon azonban igencsak lehet ránk hatásuk, ahogy korábban is volt. Jelenleg például Németországban és Magyarországon is egymáshoz nagyon hasonlóan a nyugdíjkorhatár lassú, fokozatos emelése folyik. (És még számos más országban.)

Nem engednek a 63-ból?

Most „67, 63 vagy 69 év?” címmel írt cikket az N-Tv.de, jelenleg ugyanis ezek a számok forognak a koalíciós tárgyalások során. Mintegy tíz évvel ezelőtt fogadták el azokat a jogszabályokat, amelyek a nyugdíjkorhatár fokozatos emelését tartalmazzák 67 évre, jelenleg 65 év három hónapnál tartanak, a 67-et 2029-re kéne elérni. (Erről itt írtunk.)

Csakhogy nemrég, 2014-ben a kereszténydemokrata-szocialista nagykoalíció Andrea Merkellel az élen bevezetett egy könnyítést, mely szerint 63 évesen is nyugdíjba lehet menni, ha a 45 év szolgálati ideje megvan valakinek. Most ezt úgy tűnik, hogy több koalíciós partner vissza akarja szívni, vagy legalábbis részben, korlátozná a lehetőséget. Szerdán tárgyaltak erről, de döntés nem született.

28 éves korig csak tanulnak

Szakértők, közgazdászok sokszor arról beszélnek, hogy a nyugdíjkorhatárt még tovább kéne emelni a hosszú életűek és egészségesek számának folyamatos növekedése miatt, 70, sőt 71 évre. Mások pedig azt szorgalmazzák, és a jelenlegi koalícióváltás erre jó alkalomnak tűnik, hogy ösztönözzék valahogy a nyugdíjaskorúak munkavállalását.

Megint mások rugalmas rendszert szeretnének, mert a kőbe vésett nyugdíjkorhatárnak kevés értelme van. Vannak, akik húszas éveik végéig csak tanulnak és tanulnak (például orvosok, akadémikusok), mások viszont ebben a korban már tíz évet ledolgoztak életükből. Igazságos -e mindkét csoportnak ugyanazt a merev nyugdíjkorhatárt megszabni? – vetik fel.

Inkább legyünk rugalmasak?

Nem lenne-e jobb inkább a kor helyett a pénzkereséssel (járulékfizetéssel) töltött évek számát figyelembe venni? Egy másik ötlet szerint pedig pluszpontokat kéne adni a nyugdíjához a különösen nehéz, vagy egészségkárosító fizikai munkát végzőknek, illetve kompenzálni valahogy a terhesség, gyerekgondozás vagy rokonápolás miatt kiesett szolgálati időt.

A nyugdíjkorhatár egyébként most sincs kőbe vésve, aki akar, mehet előbb, csak akkor kevesebb nyugdíjat kap Németországban. Ez nyilván olyanoknak való, akik jól tudtak életük során takarékoskodni, vagy magas volt a jövedelmük, így is elég lesz a nyugdíjuk. A tényleges, átlagos nyugdíjba vonulási idő emiatt a németeknél is pár évvel alacsonyabb, mint a nyugdíjkorhatár.

Ne akadályozzuk, ha dolgozni akarnak

A 63 éves nyugdíjba vonulási lehetőség mindenesetre kevéssé tűnik életszerűnek egy olyan környezetben, ahol az emberek egyre tovább élnek, hatalmas tömegek készülnek nyugdíjba menni (a háború utáni, ötvenes, hatvanas években született nagy létszámú nemzedékekből), és a munkaerő-piacról rengeteg szakember hiányzik. (Egy McKinsey-tanulmány szerint 2020-ig a létszámuk hatmillió fő is lehet Németországban.)

Aki akar, szállhasson ki korán, alacsonyabb nyugdíjjal, aki azonban tud és akar dolgozni, az tehesse meg ezt könnyen, bürokrácia-mentesen, hátrányok nélkül, sőt előnyöket élvezve – írja az N-Tv.de.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Komoly akciók miatt rohamozzák a magyarok a boltokat – ezt találták ki nekik a bankok
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 11:36
A karácsonyt követő napokban az üzletek szinte az ünnepek előtti forgalmat bonyolítják, ilyenkor ugyanis tömegével cserélik ki az emberek az ajándékba kapott ruhákat, termékeket. Vevőkből is sok van ezekben a napokban, hiszen az üzletek is újabb akciókba kezdenek, hogy kisöpörjék meglévő árukészletüket. Nem véletlen, hogy a 0 százalékos THM-mel hirdetett áruhitel-ajánlatok is sokszor csak az év végig szólnak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Személyes pénzügyek Egyéni vállalkozó? Erre figyeljen január 1-től!
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 13:17
Fontos dolgok változnak meg: könnyebbséget, de odafigyelést igénylő feladatot is jelent ez a vállalkozók számára.
Személyes pénzügyek Mennyi hitelt lehet felvenni az új átlagfizetéssel?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 15:50
Tovább emelkedtek a keresetek. Ez azok számára is jó hír, akik hitelt szeretnének felvenni, hiszen nagyobb törlesztőt tudnak bevállalni a keresetükből.
Személyes pénzügyek MBH Bank és Visa: Európában is újszerű megoldás a SZÉP Kártyák digitalizálására
PR | 2025. december 18. 11:25
A SZÉP Kártya használata mostantól egyszerűbb és kényelmesebb, mint valaha. Az MBH Bank és a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatójának közös, Európában is újszerű fejlesztésének köszönhetően az MBH SZÉP Kártya digitalizálása Android és iOS rendszeren is elérhető új kártya igénylése nélkül. Az ügyfelek néhány lépésben hozzáadhatják meglévő MBH SZÉP Kártyájukat és társkártyáikat a mobiltárcájukhoz. Nincs több keresgélés a pénztárcában – elég egy érintés, és már fizethetsz is.
Személyes pénzügyek Örömhírt kaptak a készpénzt használó magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 07:58
Emelkedik az ingyenes készpénzfelvétel határa. 
Személyes pénzügyek Már csak napok vannak hátra néhány kedvezményből
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 14:20
Egyes otthonfelújításhoz kapcsolódó lehetőségek kizárólag 2025 végéig állnak rendelkezésre.
Személyes pénzügyek Elmarad az áremelés – fordulat készül 2026 első napjaiban
Privátbankár.hu | 2025. december 15. 16:20
A bankszámlacsomagok nem drágulnak.
Személyes pénzügyek Így készüljön fel, ha 2026-ban venne fel Otthon Startot!
Fülöp Norbert Attila | 2025. december 14. 12:11
2025 októberében már valóban berúgta az ajtót az Otthon Start hitel: egyetlen hónap alatt 257 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződést a bankok. Az első hullám azonban várhatóan csillapodni fog, már csak azért is, mert hiába a piacinál lényegesen kedvezőbb kamat, nem mindenki tud vagy akar azonnal ingatlant vásárolni, hitelt felvenni. Ha azonban valaki 2026-ban tervezi ezt, akkor annak a BiztosDöntés.hu szakértői szerint érdemes már most elkezdeni az előkészületeket.
Személyes pénzügyek Bő hatezren gondolták úgy, hogy az államnál gyűjtenek pluszpénzt nyugdíjra
Privátbankár.hu | 2025. december 13. 10:46
Jelenleg 6 154 személy rendelkezik kincstári NYESZ-számlával. Az egy főre jutó átlagos számlaérték megközelítőleg 1 millió forint – tudta meg a Grantis a Magyar Államkincstártól.
Személyes pénzügyek Mostantól nem kell, hogy legyen nálunk egy kis apró
Privátbankár.hu | 2025. december 13. 09:43
A digitalizáció az adventi időszakban sem áll meg: ahogyan a mindennapi életben, úgy az adományozásban is az elektronikus fizetési megoldások veszik át a készpénz szerepét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG