4p

A megváltozott gazdasági környezet és a szociális hozzájárulási adó kamatjövedelmekre történt kiterjesztése az emberek pénzügyi gondolkodását is átalakította. Egy friss kutatás szerint egyre fontosabbá válik a megtakarítás a váratlan kiadások fedezésére, emellett idén az adóoptimalizálás is jobban a fókuszba került.

A gazdasági válság alaposan megváltoztatta az emberek pénzügyi gondolkodását: az OTP Öngondoskodási Index kutatásából kiderült, hogy az elmúlt év nehezebb, bizonytalan körülményeinek hatására, igaz, csak minimálisan, de csökkent a megtakarítással rendelkezők aránya. Azonban nőtt azoknak a száma, akik fontosnak tartották volna, hogy rendelkezzenek váratlan helyzetre félretett pénzzel. A megtakarítási célok között talán éppen ezért a megkérdezettek többségének a legfontosabb a váratlan helyzetekre képzett anyagi tartalék, és ezzel együtt a likviditás, azaz a rugalmasan hozzáférhető megtakarítások szerepeltek.

A nyáron bevezetett intézkedés már szociális hozzájárulási adóval (szocho) sújtja a megtakarítási formák zömén elért kamatjövedelmet, így azokra 15 százalékos személyi jövedelemadón túl 13 százaléknyi szocho teher is rakódik, vagyis a hozam több mint egynegyede az államkasszát gyarapítja.

Üdítő kivételt jelent ez alól például a Tartós Befektetési Számla (TBSZ) révén megszerzett hozam, mellyel

kedvező, 10 százalékos adózás vagy akár teljes adómentesség is elérhető.

Ráadásul a tartós befektetésből származó jövedelmet nem terheli ez a fajta közteher.

Bár TBSZ nyitására 2010 óta lehetőség van, népszerűsége az évek során fokozatosan nőtt, de szocho bevezetése után még vonzóbb lett a megtakarítók számára. Kíváncsiak voltunk, az utca embere hallott-e erről a lehetőségről, és belevágna-e ilyen megtakarítási formába.

Bár önmagában a 10 százalékos jövedelemadó vagy épp az adómentesség jól hangzik, annak vannak feltételei is. Amik azonban egyáltalán nem teljesíthetetlenek azok számára, akik törekszenek a pénzügyi tudatosságra.

A TBSZ futamideje összesen 1 + 3 + 2 év. Az első, valójában csonka év a befizetési időszak. Ez a számlanyitás évének utolsó napjáig tart: számlanyitáskor legalább 25 ezer forintot vagy ennek megfelelő külföldi fizetőeszközt kell elhelyezni a TBSZ-en, mely az év utolsó napjáig bármikor bármilyen összeggel növelhető. Ezután, a lekötési időszakban már újabb összeg nem helyezhető el ezen a számlán, azonban

a korábban elhelyezett megtakarítások szabadon és a piaci várakozások függvényében rugalmasan átcsoportosíthatók

az ügyfél kockázatviselő hajlandóságának, hozamelvárásainak megfelelően.

Ha a megtakarító a lekötési időszak harmadik éve előtt kíván felvenni pénzt erről a számláról, akkor a hozamok után meg kell fizetnie a teljes, 15 százalékos személyi jövedelemadót. Ám ha a harmadik év végén nyúl hozzá a megtakarításhoz, akkor már csak 10 százalék a hozam után fizetendő adó, míg a lekötési időszak legvégén, az ötödik év végén adómentesen hozzá lehet férni a megtakarításhoz és annak hozamaihoz is.

A TBSZ-szel akár adómentes hozam is elérhető. Fotó: Depositphotos
A TBSZ-szel akár adómentes hozam is elérhető. Fotó: Depositphotos

Minden évben van lehetőség új TBSZ számla nyitására (évente és szolgáltatónként egyet lehet), amellyel biztosíthatjuk a folyamatos adómentes megtakarítást.

A TBSZ így rendszeres és egyszeri megtakarítások révén is alkalmas pénzügyi céljaink elérésére, az öngondoskodás megteremtésére.

A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. A fenti termékek és szolgáltatások részletes feltételeiről az ismert csatornákon keresztül tájékozódhatnak. Az OTP Bank fenntartja annak jogát, hogy a tájékoztatásban szereplő termékek és szolgáltatások kondícióit módosítsa.

A tartalmat az OTP Bank támogatta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
Személyes pénzügyek Satuféket nyomott az elképesztő rekordokat döntő lakáshitelpiac
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 13:05
Érezhetően visszaesett augusztusra az új lakáshitel-szerződések összege, ám nyár végére így is megdőlt a 2025-ös egész éves rekord – számolta ki a BiztosDöntés.hu a friss adatokból. A fogyasztási hiteleknél szintén érezhető a kereslet csökkenése, de ezzel együtt is hatalmas volt a bővülés az év első nyolc hónapjában.
Személyes pénzügyek Hirtelen megváltozott a K&H több ügyfelének a PIN-kódja (frissítve!)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 12:21
A Telex számolt be több, egymással vélhetően összefüggő furcsaságról. A bank szerint a külső partnerénél lehet gond.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG