60 évvel ezelőtt lépett hatályba a hírhedt 1004/1953-as kormányhatározat, mellyel kezdetét vette a Ratkó Anna egészségügyi miniszter nevével fémjelzett korszak, bár Magyarország első női minisztere már korábban, 1948-ban beült a bársonyszékbe (erről lásd lejjebb keretes írásunkat: Tévesen nevezték el róla a korszakot). A határozat legsarkalatosabb pontja kimondta a terhességmegszakítás tilalmát, ma is a legtöbben ennek kapcsán emlegetik fel ezt az időszakot. Ezt megelőzően is szigorú volt az abortusztilalom Magyarországon, azt csak a II. világháború utolsó évében függesztették fel ideiglenesen, mivel az itt tartózkodó szovjet katonák sok nőt megerőszakoltak.
Felkészülés a III. világháborúra
A korszak népesedéspolitikája ma is kihívások elé állítja a modern társadalombiztosítási rendszert - de erről később. Előbb nézzük, vajon mi motiválta 1953-ban a Rákosi-rezsimet arra, hogy szigorú abortusztilalmat vezessen be? A februárban meghozott határozat előtt is bűncselekménynek számított a magzatelhajtás, szakértők szerint a 40-50-es években Magyarországon 100-120 ezer illegális abortuszt hajtottak végre. A szovjet példa szolgai másolása mellett az okok között találjuk, hogy Magyarországon a háború után a születések száma nem érte el a világégés előtti szintet, így nem tudtuk teljesíteni a szocialista országok népesedési törvényét, mely szerint évről évre emelkednie kellett volna a születendő gyermekek számának, míg a világháború alatt elmaradt születések pótlásaként máshol "baby boom" alakult ki. Az újszülöttek számát valószínűleg azért is emelni kellett, mert a szocialista blokk készült a III. világháború kitörésére: "utánpótlásra" volt szükség.
A KSH Népességtudományi Kutatóintézete (NKI) legfrissebb kiadványában épp e korszakot vizsgálja. A fent említett kormányhatározat meglepő módon megengedőbb volt, mint az azt megelőző tiltások - mégis sokan úgy emlékeznek e korszakra, mint a teljes abortusztilalom időszakára. Nem is ok nélkül.
Traumatizált társadalom
A határozat jóléti intézkedések bevezetésével kezdődik: emelték a családi pótlékot, a szülési szabadságot, de a feketeleves csak ezután jött. Ratkó bevezette az ún. agglegényadót és emellett valóságos harcot hirdetett a művi terhességmegszakítás ellen. Korábban ezek a hatóság hallgatólagos beleegyezésével történtek, az '53-ban hozott határozat ezen változtatott. Így a törvénybe hiába kerültek megengedő kitételek, melyek alapján végrehajtható volt az abortusz (életkor, életkörülmények és bizonyos betegségek esetén), a gyakorlat ennél jóval kegyetlenebb volt: a tilalmat valóságos "terror" követte. Mint a Népességtudományi Kutatóintézet tanulmánya megállapítja, a határozat végrehajtásához a hatalom valósággal beköltözött az emberek nappalijába, a rezsim - nemcsak e jogszabály miatt - teljes súlyával nehezedett a társadalomra. Az 1954-ben kötelező jelleggel bevezetett személyazonossági igazolvány éppen ezért szinte "traumatizálta" a társadalmat. Mindenki ellenőrizhetővé vált, a terhességeket pedig be kellett jelenteni, azokat az államhatalom a szülésig végigkövette.
A "nők áldozatos ragaszkodása a családhoz"
|
Az 1950-t követő három évben a tiltott magzatelhajtások miatt elítéltek száma a háromszorosára nőtt, a legsúlyosabb büntetési tétel 5-10 éves szabadságvesztés volt, és ezeket a tárgyalásokat a propaganda előszeretettel tette kirakatba, hogy elrettentse a társadalmat. Hiába volt tehát a jogszabály megengedőbb az elődeinél, a valóságban csak 1953-tól élt a tejes abortusztilalom, küretre csak elvétve adtak engedélyt. Bár Ratkó 1953 áprilisában lemondani kényszerült posztjáról, a gyermektelen dolgozókat sújtó adó és az abortusztilalom 1956-ig érvényben maradt. Ebben a szűk 3 évben 80 ezerrel nőtt a születések száma évenként az azt megelőző évekhez képest, vagyis a program meghozta a várt eredményeket. Magyarország lakossága évente 100-110 ezer fővel nőtt, hiszen a háború után a halálozások száma ötödével csökkent, a jobb egészségügyi körülmények között pedig a felére esett vissza a csecsemőhalandóság is. Az évtized elejétől a forradalomig durván 600 ezer fővel nőtt a népesség. 1956 júniusában a Minisztertanács megszünteti a tiltást, mondván a "nők áldozatos ragaszkodása a családhoz (...) megteremti a jogalapot arra, hogy az anyaság kérdéséről ők maguk dönthessenek".
A népességszámban tehát ekkor (1953-1956) tapasztalunk egy kiugrást, majd a 70-es évek közepén szintén, hiszen a Ratkó-gyerekek ekkor léptek produktív korba, vagyis vállaltak ők maguk is gyermeket. A kutatók éppen ezért arra számítottak, hogy ez az ugrás a 90-es évek végén, a 2000-es évek elején megismétlődik, ez azonban nem így lett - mutat rá a Népességtudományi Kutatóintézet.
A 2011-ben végzett népszámlálás adataiból kiderül, nemhogy újabb "robbanás" nem következett be, hanem az elmúlt 10 évben a népesség további 261 ezer fővel csökkent.
Bűn volt a tiltás, de a liberalizáció is?
Az 1953-as határozat egyik deklarált célja volt, hogy a társadalom felelősségteljesebben álljon a gyermekvállalás kérdéséhez, ezt a célt azonban bizonyosan nem érte el. Az abortuszkérdés 1956-os liberalizációja után is engedélyköteles volt a beavatkozás, de azt jóformán mindenkinek engedélyezték, miközben a megfelelő fogamzásgátló eszközök nem voltak hozzáférhetőek. Mondhatni a családok ezután átestek a ló másik oldalára: a küret a mindennapok, a "családtervezés" részévé vált. A propaganda a tiltás feloldása után nem tartotta fontosnak, hogy a fogamzásgátlásról és a magzatelhajtás következményeiről a fiatalok valós képet kapjanak. 1959-ben az abortuszok száma elérte a születések számát, ebből is látszik, a legtöbben úgy voltak a nem kívánt terhességgel, hogy "majd elvetetem". És ami még jobban mutatja, hogy a fiatalok mennyire álltak felelősségteljesen a szexhez: a 60-es évek közepén 100 élve születésre 140 terhességmegszakítás jutott. A KSH NKI tanulmányát jegyző Pongrácz Tiborné szerint a liberalizáció káros hatásai évtizedekkel később is éreztették hatásukat, ez hihetetlenül rombolta ugyanis a közgondolkodást, szerinte a tilalom teljes feloldásának végrehajtása majdnem akkora bűn volt, mint maga a tiltás.
A népesség száma nem és életkor szerint (2012. január 1.)
A Ratkó-korszak súlya napjainkban
Már kitértünk rá egy mondat erejéig a fentiekben, hogy a Ratkó-korszak hatásait ma is érezzük, nemcsak a közgondolkodást befolyásolta erősen a korszak népesedéspolitikája, de a társadalombiztosítást is kihívások elé állítja. A kontinens számos országa küzd a társadalom elöregedésével, ez elsősorban az életszínvonal emelkedésével és a jobb egészségügyi ellátással függ össze: az átlag életkor így nőtt, a társadalomnak tehát több idősről kell gondoskodnia, mint korábban.
Magyarországon azonban nagyon "hiányzik", hogy nem ismétlődött meg a Ratkó-korszak baby boom-ja, ahogy történt az a 70-es évek közepén. Az aktívak és inaktívak aránya hirtelen borult meg, a társadalom elöregedése nálunk gyorsabb, mint Európa más országaiban. Ennek egyik oka, hogy a Ratkó-korszak gyerekei után az unokák már kevésbé produktívak a gyermekvállalás terén.
A KSH adatai szerint 2000-ben 41 577 volt az új, öregségi nyugdíj-megállapítások száma, míg 2007-re ez a szám már közelített a 100 ezerhez, az elérhető legutóbbi, 2011-es adatok szerint pedig 107 ezret is meghaladta (ennek számát persze a nyugdíjszabályok változása is erősen befolyásolja, de a trend egyértelmű).
Hasonlítsuk össze a friss népszámlálási adatokat a kép teljességéhez a 2001-es adatokkal. Ezek szerint 0-59 éves korig minden korosztályban csökkent a népesség, míg a 60-62 évesek száma majdnem 23%-kal nőtt az elmúlt 10 évben, a 63-65 közöttiek száma pedig több mint 14 százalékkal emelkedett: vagyis a Ratkó-korszakban születettek nyugdíjas korba léptek, miközben a legjobb munkavállalási korú 20-59 éves népesség 10 év alatt 188 ezer fővel csökkent.
Míg az 50-es években a születésszám robbant, napjainkban a nyugdíj-megállapítások számával történhet meg ugyanez. 100 aktív korúra 1980-ban még 28 idős eltartott jutott, 2001-ben az átlag már 32,4 volt, míg 2011-ben 37,8-re nőtt, mindeközben az eltartott gyermekek száma folyamatosan csökken a 80-as évektől.
Több az idős, de kevesebb az eltartott: ez meg hogy lehet?
Ha azonban megnézzük a 2011-es népszámlálás egy másik adatsorát, érdekes ellentmondást találunk, miközben ugyanis azt látjuk, hogy a 60 év felettiek száma nőtt, a társadalom pedig egyre gyorsabb tempóban öregszik, az is kiderül, hogy az elmúlt 10 évben csökkent az ún. inaktív keresők részaránya a társadalmon belül. Az inaktív keresők nagy részét a nyugdíjasok teszik ki (ezt az adatot valószínűleg még kevésbé érintette a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata), kisebb részét a gyermekellátási támogatásban részesülők (mivel kevesebb gyermek születik az ő számuk folyamatosan csökken). Hogy lehet, hogy miközben egyre több a társadalomban az idős, a nyugdíjasok és az eltartottak aránya csökkent?
A válasz: a nyugdíjrendszer korrekciója, egészen pontosan a bevezetett korhatáremelés. "A 2001. évivel szemben még a munkaerőpiacon van az 55–59 éves nők és a 60. évüket éppen betöltött férfiak jó része. Ez a nagy létszámú, az 1950-es évek első felében (!) született korcsoport jelentősen hozzájárult az aktív népesség számának emelkedéséhez" - olvasható a KSH összegzésében. Ez nem jelent mást, minthogy a Ratkó-korszak gyermekeinek nyugdíjazását egyelőre a nyugdíjkorhatár emelése fogta meg, a következő években azonban rengetegen lépnek majd be a nyugdíjbiztosítás rendszerébe, hatalmas terhet róva ezzel az államra.
Az sem adhat okot optimizmusra, hogy a gazdaságilag aktívak aránya nőtt, ide tartoznak a foglalkoztattak és a munkanélküliek. Mindenképp pozitívum, hogy az aktivitási ráta emelkedett, közelítünk az uniós átlag felé, ugyanakkor több a munkanélküli is, mint 10 éve. Megdöbbentő ugyanakkor az aktív lakosság korosztályi összetételének változása, ez ugyanis jelentősen módosult a 2001-es népszámlálás óta. A 30 éven aluli fiatalok száma lényegesen csökkent, miközben az 55-59 évesek száma több mint a két és félszeresére nőtt 2001-2011 között. Az elmúlt 10 évben erősödött az a tendencia, hogy a fiatalok későn lépnek be a munkaerőpiacra, időben kitolják tanulmányaikat, de nőtt a fiatalkorúak munkanélküliségi rátája is. A nyugdíjrendszernek - a tőkefedezeti elem felszámolása után - jóformán humán tartalékai maradtak csak: vagyis az aktív népesség. Jól látható, hogy egyre kevesebb az utánpótlás.
60 év után is fizetjük az árát
Ez az, ami a nyugdíjrendszert a legnagyobb kihívás elé állítja ma, erre kell a rendszer átfogó reformjával választ találni. A Privátbankár egy korábbi összeállításából kiderül, e téren az elmúlt 3 évben sok minden nem történt, noha voltak pozitív fejlemények, a nyugdíjrendszer nincs rá felkészülve jelenleg, hogy "befogadja" a hamarosan a rendszerbe belépő Ratkó-gyerekek tízezreit. Szakértők szerint így évente 150 ezer új belépője lesz a nyugdíjrendszernek, vagyis nagyjából másfélszer annyi, mint az elmúlt években.
A nyugdíjreform mellett növelni kell a foglalkoztatottak arányát, ami a közmunkaprogramok ugyan megtámogathatnak, de ezek nem helyettesítik a piaci szférában létrejövő új munkahelyeket. Szükség lehet az indexálási szabályok ismételt felülvizsgálatára is, hogy a rendszer fenntartható maradjon. A problémát hosszú távon is orvosolni kell, el kell indítani egy átfogó és évtizedekre előre tervező, alaposan kidolgozott népességpolitikát is. A Ratkó-korszak épp azt mutathatja meg a ma döntéshozóinak, hogy a gyorsan elért látványos eredmények ezen a területen nem jelentenek megoldást. A 1004/1953-as kormányhatározatot 60 éve fogadták el, de az árát még ma is fizetjük, és beavatkozás híján az időskori elszegényedés egyik okaként hivatkozhatunk majd rá pár év múlva.
Két héttel az Aszad-rezsim bukása után a szíriai menekültek levelet kaptak az osztrák bevándorlási hivataltól, amelyben közlik, hogy eljárást kezdeményeztek a menedékjoguk visszavonására. 
