5p
Németország gazdag, de a nyugdíjak relatíve alacsonyak. Egész iparág szakosodott már arra, hogy az ottani nyugdíjasokat tanáccsal lássa el, hová költözzenek el. Sokan olcsó napsugaras országokról álmodnak, de ott sokszor nem fenékig tejfel az élet, sok szempontból jobb Európában maradni. A listán Magyarország is előkelő helyen van.

A német nyugdíjasok, bár az ország gazdaságilag erős, nem tartoznak az elkényeztetettek közé. Gyakori panaszuk, hogy a nyugdíj alacsony, csak a hasonló korú munkavállalók bérének kicsit kevesebb, mint a fele. (Egyes országokban a nyugdíj a bér 70-80 százalékát is eléri.) Részben ennek, részben a németek nyaralás iránti erős vonzódásának köszönhető, hogy évente sok tízezer nyugdíjas vonul külföldre – jobb életminőséget keresve.

Ha a németeknek lennének szent szavaik, akkor az “Urlaub” (szabadság, nyaralás) és a “sparen” (spórolás) biztosan benne lennének az első ötben-tízben. Hát még ha ezt a két össznépi szenvedélyt egyszerre lehet művelni. Sokak álma az egész életen át tartó nyaralás. Sokan  pedig azért mennek külföldre, hogy kevesebbet költsenek, vagy ugyanabból az összegből többre fussa.

A német nyugdíjbiztosító a statisztikák szerint 150 országba utal nyugdíjakat, és már évente mintegy 1,8 millió főnek. Ez több mint minden tizedik öregségi nyugdíjast jelenti, akik száma tavaly decemberben 17,5 millió fő volt. Özvegyi, rokkant és egyéb nyugdíjakkal együtt azonban már 24,4 millió németországi nyugdíjas van. Így a nyugdíjak 7,4 százaléka külföldre megy, minden 13.-14. nyugdíjasé.

Olcsó és meleg

Az átlagos nyugdíjról Németországban különböző becslések mást és mást mondanak, de nagyjából nettó 1000 euróra tehetjük – adózás, egészségbiztosítás stb. után. Ez mintegy 309 ezer forint, a magyar átlagnyugdíj durván két és félszerese. Ám a német árszínvonal is magasabb, nagyjából kétszerese a magyarnak, egyes területeken, mint lakhatás vagy élelmiszer, ennél magasabb is.

A német nyugdíjból az olcsóbb országokban kétszer annyi terméket és szolgáltatást is meg lehet venni, ehhez jöhet még a sokkal kellemesebb klíma, a sok napsütés és meleg. Magyarországnál jóval olcsóbb és kellemesebb éghajlatú helyek is vannak, főleg Európán kívül.

Ázsia vagy Dél-Amerika?

A tömeges érdeklődés miatt rengeteg német tanácsadó-oldal foglalkozik a nyugdíjas évek kellemes és olcsó eltöltésével, a kapcsolódó tudnivalókkal, mint vízum, adózás vagy biztosítás. Az egyik szerint a kedvelt, napsugaras és olcsó kivándorlási célpontok egyrészt Dél-Kelet-Ázsiában vannak, mint Thaiföld, Kambodzsa, vagy a Fülöp-szigetek. Latin-Amerikában Panamát és Ecuadort említik, másutt Chile is szerepel, fejlettsége miatt.

Ha valaki nem akar nagyon eltávolodni, akkor pedig Bulgária vagy Törökország jön sokszor szóba, bár az utóbbi a politikai helyzet miatt mostanában háttérbe szorulhatott. Egyáltalán, a politikai kockázatokkal számos olcsó árszínvonalú országban számolni kell. Vannak, akik csak telelni járnak melegebb éghajlatú vidékekre.

A pénz nem minden

A Handelsblatt.com szerint ezer eurónak Thaiföldön 70, Törökországban 100 százalékkal magasabb a vásárlóértéke, mint Németországban.

Ám a pénz nem minden, meg a napfény sem, ezt tanúsítják az interneten tucatjával fellelhető német kivándorló– vagy úticél-toplisták. Van, akik a hegyeket szereti, más a politikai stabilitást, megint más a nagy, bejárható távolságokat.

Bűnözés és korrupció

Az sem mindegy, beszélnek-e az orvosok németül vagy legalább angolul, és mennyit kell csúsztatni a hatóságoknak ügyintézéskor a borítékban, vagy van-e rendőr. Így aztán van, aki drágasága ellenére a nyugalom szigetének számító, kétharmad részt német nyelvű Svájcra szavaz, más az USA-ban szeretne kóborolni. Más közelsége vagy szépsége miatt Ausztriát, Csehországot választja.

A Welt am Sonntag című lap augusztusban egy olyan indexet készített, amely csak 50 százalékban tartalmazza a piszkos anyagiakat. A másik 50 százalék a nyugdíjasok számára nyilván különösen fontos orvosi ellátást, a bűnözési rátát és a korrupciót értékelte.

Magyarország a listán

Ezen a listán a legjobb nyugdíjas-célpontnak Lengyelország bizonyult, a második Csehország, a harmadik pedig Magyarország. A negyedik helyen Ausztria, az ötödiken Spanyolország áll.

A 2016-os adatok szerint azonban a legtöbb német nyugdíjas sorrendben Svájcot, az USA-t és Ausztriát választotta, utána Spanyolország és Franciaország jött – írta a Focus.de.

Orvosok és nyelvtudás

Megemlítik, hogy Lengyelország, Csehország és Magyarország előnye az árakban rejlik, még Prágában is 30 százalékkal olcsóbb az élet, mint Berlinben. Ezen kívül ezekben az országokban sokan beszélnek németül. Csehországban kiemelkedően jó az orvosi ellátás. Ezekben az országokban alacsony, a németországihoz hasonló a bűnözési ráta is – “csak Magyarországon egy kicsit magasabb” – jegyzik meg.

Az USA viszont drága, veszélyes – sok a gyilkosság, lakosságarányosan ötször annyi, mint Németországban –, és rossz az orvosi ellátás is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Lassan vége a jó világnak, jön a drágulás a bankoknál
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:34
Amint arra számítani lehetett, júliustól már érvényesítik az infláció hatását a lakossági számláik díjainál a bankok, miután június végével lejár a díjemelésekkel kapcsolatban vállalt moratórium. A BiztosDöntés.hu adatai szerint csütörtökön három pénzintézet tette közzé az év közepétől hatályos kondíciókat: az emelés mértéke az OTP Banknál és az Ersténél 4,4 százalék környéki, viszont a CIB Bank a 2024-es inflációt is érvényesíti az új díjakban.
Személyes pénzügyek Sok dúsgazdag magyar hátat fordított az államnak, és külföldre vitte a pénzét
Herman Bernadett | 2026. április 29. 14:24
A magyarok sokat takarítanak meg. Tavaly azok váltottak vissza több állampapírt, akiknek sok pénzük volt. A megtakarítások fele devizába került, és sokan fektettek külföldi eszközökbe. 
Személyes pénzügyek Hízik – egyre többet fizetnek be a nyugdíjpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:46
Új csúcs látszik ezen a fronton, de a lemorzsolódásnál is javulást tapasztaltak.
Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG