3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az első félév során eltűnt a Stabilitás Megtakarítási Számlák (SMSZ) varázsa - harmadával kevesebbet nyitottak, mint tavaly. Az új szabályok alapján ugyanakkor nagyot lendülhet a konstrukció keresettsége.
Ulysse Nardin luxusórák egy korábbi kiállításon. Miből vegyük meg? MTI Fotó: Földi Imre

Számottevően lelassult a Stabilitás Megtakarítási Számlákra (SMSZ) befizetett összeg az idén év elején. Az első félévben mindössze 194 számlanyitás történt, ez harmadával kevesebb, mint a 2014. évi 289 számlanyitás. A számlákra befizetett összeg ennél is jelentősebb mértékben 11,9 milliárd forintra csökkent a tavalyi év első félévének 19,14 milliárd forintjáról.

Karagich István

Noha a kormányzat már korábban is állandónak hirdette az SMSZ-t, az ilyen, adólegalizálást támogató megoldások sajátja, hogy időről-időre kifulladnak és ezért új impulzusok kellenek ahhoz, hogy keresetté váljanak – vélekedik Karagich István, a BloChamps Capital ügyvezető igazgatója. A társaság korábbi prognózisában már előrejelezte, hogy újabb impulzus nélkül elpárolog az SMSZ-varázsa, bár a tényeknél azért kissé szerényebb mértékű visszaesést terveztek.

Kellett valami új

Egyes szakemberek szerint a visszafogott adatok is közrejátszhattak abban, hogy a kormányzat a feltételrendszer jelentős könnyítését határozta el. Mint megírtuk, július 1-től az eddigi szabályozást zárójelbe tették. Az még az SMSZ-számlákról az első 3 évben a kifizetések után 32 százalékos, majd a 4. évben 16, az 5. éveb 8 százalékos adómértéket határozott meg, s csak az ezt követően felvett pénzek lettek adómentesen felvehetők és elkölthetőek.

Július 1-től ugyanakkor a Stabilitás Megtakarítási Számlákon (SMSZ) jóváírt összegeket egy éven belül 20, egy éven túl 10 százalékos adófizetési kötelezettség mellett fel lehet törni, s az azon parkoló pénzt „megtiszítva” lehet felhasználni. Vagyis, lényegében a július 1-jén elhelyezett összegek akár már ma legálisan használhatóak – 20 százalékos adómérték mellett. Ráadásul a 0 százalékos kulcs eltűnt, azaz egy évnél tovább senkinek nem éri majd meg SMSZ számlán őriznie a megtisztított pénzét. A költségvetés így bizonyosan (és gyorsan) bevételhez jut, más kérdés, hogy akkor, amikor a magánszemélyek személyi jövedelemadója még jövőre is csak 15 százalék lesz, s a kamatadó egyelőre megragadt 16 százalékon, érdemes-e ilyen adómegkerülési lehetőséget kínálni a tehetősebb megtakarítóknak.

 

 

Fellendülés előtt

A BloChamps szerint mindenesetre jótékonyan hat majd a számottevő könnyítés a SMSZ számlák állományára – Karagich István az év második felében akár 500-550 számlanyitást is elképzelhetőnek tart. Érdekes ugyanakkor, hogy a számlákra befizetett összeg a szakember szerint csökkenni fog, amit azzal magyaráz, hogy a megoldás a kisebb, eddig nem adózó pénzek nem csak hazahozatalát, de a hazai szürkegazdaságból a konstrukcióba csatornázódását, tisztára mosását segítheti – azaz szélesedik majd a kör, aki él majd az SMSZ nyújtotta lehetőségekkel.

Ez akár örvendetes is lenne, ám Karagich István figyelmeztet: az új szabályokkal az SMSZ más, nem adómegkerülést, hanem hosszú távra szóló megtakarítási lehetőségeket támogató megoldásoktól veszi majd el a levegőt. A szakember különösen fájlalja, hogy az adózott pénzek hosszú távú megtakarítására szolgáló TBSZ-konstrukcióknak így adóhátrányt teremt, s azok vonzereje számottevően csökkenhet az elkövetkező hónapokban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG