3p
A panamai ügyvédi irodától kikerült adatok alapján tucatjával kerülnek elő a nagynevű ügyfelek - híres emberek, színészek, sportolók, és persze a politikusok. Közülük már többen el is buktak, köztük egy magyar érintett is.

Ahogy azt már korábban is megírtuk, a Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodától került ki egy méretes adatcsomag, amelyet több ország oknyomozó újságírói együtt fedtek fel.

Eddig is tudtuk, hogy számos vezető politikus, közéleti személy, "híres ember" érintett az ügyben Vlagyimir Putyintól a kínai vezetésen át Leo Messiig.

Eddig egy miniszterelnök a legnagyobb fogás

Minden napra jut azonban valami újabb fordulat a Panama papers néven emlegetett botrányban. A legérdekesebb a friss fejlemények közül a riporterek kamerái előtt hatalmasat égő izlandi miniszterelnök ügye. Sigmundur David Gunnlaugssonnak egy cégnevet dobtak be, és azonnal kiborult tőle:

Az országban tízezres tüntetés kerekedett, a miniszterelnök végül benyújtotta lemondását.

Itthon is van már politikai áldozat

Az offshore-trükközésbe Gunnlaugson a feleségét is bevonta - ezt a receptet követte Magyarországon az MSZP befolyásos politikusa, Boldvai László is. Szerencsére úgy tűnik, ő is belebukott az ügybe: MSZP-s párttagságát felfüggesztették. A másik magyar érintett, a fideszes Horváth Zsolt ugyan a hírek szerint még tagja a pártjának, de a Fidesz elhatárolódott tőle.

Az oknyomozásban magyar részről résztvevő Direkt36 kedd este újabb magyar nevekkel is előállt: szerepel a dokuentumokban Erős János, aki  2002 és 2010 között az állami Magyar Fejlesztési Bankot vezette és Heinrich Pecina, az egyik legismertebb osztrák üzletember, aki régóta jelen van Magyarországon jelentős befektetőként. Jelenleg a befektetőcégein keresztül az FHB Bankban, illetve a Népszabadságot, a  Nemzeti Sportot, a Világgazdaságot és több megyei lapot is kiadó Mediaworks Hungary Zrt.-ben van érdekeltsége.

További újdonságok

A lista már így is elég hosszú, az eddig ismert nevekhez folyamatosan jönnek azonban újak.

Például egy szlovén miniszter, öt köztisztviselő, továbbá két tiszteletbeli konzul és két sportoló is érintett a panamai offshore cégekkel kapcsolatos botrányban.

Érintett még Mahmoud Ahmedinedzsád volt iráni elnök, Nawaz Shariff pakisztáni miniszterelnök, Hoszni Mubárak volt egyiptomi elnök, Moammer Kadhafi líbiai diktátor, Bassár el-Aszad szíriai elnök is. Az offshore cégekhez kapcsolható személyek között előkerült Luca Cordero di Montezemolo, az Alitalia olasz légitársaság vezetője, Mauricio Macri argentin elnök, Michel Platini korábbi UEFA-elnök neve is.

A Mossack Fonseca segített megkerülni a szankciókat iráni, zimbabwei és észak-koreai cégeknek - az egyiknek még a koreai atomprogramhoz is volt köze.

Ettől persze még nem bűnözők

Önmagában nem illegális, ha egy vállalkozás tulajdonosai között panamai címeket találunk. Bár etikailag erősen megkérdőjelezhető, nem illegális, ha egy cég a hazai és az offshore ország törvényeit is teljes körűen betartva működik, és ezzel esetleg adóelőnyöket ér el. Kis magyar offshore-körkép >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG