Egyensúly
Így most ismét sok a nyugdíjas, egyensúlyt pedig két módon lehetne tartani: járulékemeléssel vagy a nyugdíjak értékének csökkentésével. A kormány helyzetét könnyíti, hogy a várható gazdasági növekedés miatt a kettő kombinációját úgy valósíthatja meg, hogy egyik oldala se legyen feltűnő.
A várt bruttó bérnövekedés ugyanis 4 százalék körüli lesz évente, így a befolyó járulék is ennyivel nő, feltéve, hogy sem a járulék mértéke, sem az aktív járulékfizetők száma nem változik jelentősen. A nyugdíjak emelése viszont csak az inflációnak megfelelő lesz (ami idén és jövőre várhatóan csak 1-2 százalék körüli, és utána sem várnak sokkal magasabbat), ami azt jelenti, hogy évente 2 és fél százalék körüli mértékben nő az extrán rendelkezésre álló összeg, ha nem nő a nyugdíjasok száma. Az viszont nőni fog a 40 éves munkaviszony utáni kedvezmény miatt, de nem akkora mértékben, ami ezt az összeget felemésztené.
A többlet
Kérdés akkor, hogy hová kerül ez a többlet összeg? A választ akkor kapjuk meg, ha megnézzük az egészségügyre fordított kiadásokat is, valamint az ott befolyó járulékokat. A konkrét számokból az látszik, hogy a nyugdíjkasszába nem folyik be a fent számolt növekmény, hanem az egészségügynél jelenik meg. Ez úgy lehetséges, hogy a kormány nem különíti el teljesen a nyugdíj-, ill. egészségügyi járulékot, hanem a kettő közt van egy nagy közös halmaz, melyet a munkaadók fizetnek a munkavállalók után: ez a szociális adó. Ebből tetszés szerint csoportosít az állam ahhoz a szegmenshez, ahol szükség van rá.
És pontosan ez az, ami történik: a növekvő járulékbevételekből egyre nagyobb arányban irányítanak az egészségügybe, így ott fokozatosan megszűnik a hiány, és a költségvetésnek nem kell kiegészítést befizetnie. Ez kétségkívül az államháztartás szintjén egészséges dolog, hisz a rendszer hosszútávon csak úgy működhet, hogy a nyugdíjra és egészségügyre beszedett járulék teljes mértékben fedezi ezeket a kiadásokat (miután mindkét ág csak folyó bevételekből finanszírozható, nincsenek felhalmozott alapok).
Reálértékben stagnálás
Ennek viszont az a következménye, hogy a nyugdíjak nem tudnak reálértékben emelkedni akkor sem, amikor az aktívak reáljövedelmei emelkednek. Ugyanakkor az egészségügyre sem jut lényegesen nagyobb összeg, hisz ez a folyamat még mindig csak az egyensúly helyreállításához elegendő.
Érdemi, vagyis reálértékben vett emelkedésre elvileg az ezt követő, 2020 utáni időszakban kerülhetne sor, feltéve hogy a gazdasági növekedés és így a reálbér-növekedés folytatódik. De még ekkor is két probléma adódik: egyrészt kérdés, hogy ekkor megáll-e a nyugdíjasok számának emelkedése, másrészt valamikor muszáj lesz csökkenteni a munkát terhelő járulékokat, hisz azok a gazdaság fejlődését már most is akadályozzák.
A teljes munkaerőköltség jelenleg a nettó bér 196 százaléka. Régiónkban ez 170 százalék körül alakul, ezért egy idő után a százalékos adó, és járulékcsökkenés elkerülhetetlen. Így viszont valószínű, hogy belátható időn belül nem lesz reálértékben növekedés a nyugdíjakban, bár a várható demográfiai folyamatokat figyelembe véve az is valamennyire eredménynek tekinthető, hogy legalább reálértéküket megőrzik az ellátások.
