4p

A mesterséges intelligencia megváltoztatja a munka világát és egyes munkahelyeket feleslegessé tesz. Egy Nobel-díjas közgazdász viszont lehetőséget lát a ChatGPT elterjedésében, amely lehetővé teszi a négynapos munkahetet. Bár teljesen más okból, de a nehéziparban is négynapos hétre készülnek Németországban.

Sok szakértő egyetért abban, hogy a mesterséges intelligencia, például a ChatGPT szövegértelmező robot gyors fejlődése mélyreható következményekkel jár majd a munka világára nézve, és megváltoztatja a munkavállalók mindennapjait. Nem utolsósorban azért, mert az új technológiák olyan termelékenységjavulást ígérnek, amely sok munkahelyet is veszélyeztethet.

Míg egyes tanulmányok szerint bizonyos munkaköröket a jövőben már a mesterséges intelligencia (AI) is elláthat, a munkaügyi közgazdász és Nobel-díjas Chris Pissarides nagyon optimista, és úgy véli: a ChatGPT megnyitja az utat a négynapos munkahét előtt – írja a német N-TV.de portál.

Agyő, rutinmunka

A mesterséges intelligencia segítségével a munkavállalók általánosságban is növelhetik a jólétüket, és több szabadidőt engedélyezhetnek maguknak. Végülis a ChatGPT és társai megszabadíthatnák a dolgozókat az unalmas feladatoktól, és csak az érdekes teendőket hagynák meg az embereknek.

A közgazdász meg van győződve arról is, hogy a munkaerőpiac elég gyorsan fog tudni alkalmazkodni. A munkavállalók számára az átállás kevésbé lesz fájdalmas, mert a vállalatok csak lassan veszik át a technológiát, holott az gyorsan fejlődik.

AI-szabályozást sürgetnek

Elon Musk milliárdos és a mesterséges intelligencia-ipar számos más szakértője nemrég egy nyílt levélben hat hónapos szünetet kért a mesterséges intelligencia fejlesztésére. Az időt arra kellene felhasználni, hogy megalkossák a meglehetősen új technológia szabályrendszerét.

Addig nem szabadna nagy teljesítményű mesterséges intelligenciarendszereket fejleszteni, amíg nem vagyunk biztosak abban, hogy hatásuk pozitív, kockázataik pedig kezelhetőek írták.

Pissarides szerint azonban mire a hatás valóban érezhetővé válik, az emberek már alkalmazkodni fognak az új munkahelyi realitásokhoz. Ami pedig az alkalmazkodáshoz szükséges, az alapvetően a továbbképzés.

Szinte mindenkit érint majd

A Goldman Sachs befektetési bank kutatási részlege egy tanulmányban viszont azt írta, hogy az úgynevezett generatív mesterséges intelligencia jelentős zavarokat okozhat a munkaerőpiacon. (A “generatív AI” olyan kreatív számítógépes programokra utal, amelyek képesek új ötleteket, tartalmakat vagy megoldásokat létrehozni ahelyett, hogy csak előre meghatározott szabályokat vagy utasításokat követnének.)

Fotó: depositphotos
Fotó: depositphotos

A Goldman Sachs becslése szerint a jelenlegi munkahelyek mintegy kétharmada ki van téve valamilyen mértékű AI-automatizálásnak. A generatív AI a jelenlegi munkák akár negyedét is kiválthatja, ami globálisan 300 millió teljes munkaidős állást is jelenthet.

Négynapos hetet követel az IG Metall

Németországban azonban nem az AI miatt tárgyalnak a négynapos munkahétről, hanem inkább a munkaerőhiány miatt. Az IG Metall szakszervezet négynapos hetet akar érvényesíteni az acéliparban, teljes bérkompenzációval. Valódi könnyítést akarunk elérni a munkavállalók számára anélkül, hogy emiatt kevesebbet keresnének – mondta Knut Giesler, az IG Metall északrajna-vesztfáliai vezetője a Westdeutsche Allgemeine Zeitungnak.

Ez nagy előrelépés lenne az életminőség és az egészség szempontjából.

Teljes bérkompenzációval

A négynapos hét vonzóbbá tenné az acélipart a fiatalok számára, akikre a következő években sürgősen szükség van a szénalapú nehézipar zöld acélra való átállásában. A négynapos hét az acélipar zöld átalakítása során várható munkahelyek megszűnését is megelőzhetné.

A bértárgyalások novemberben kezdődnek majd.

Nemkívánatos mellékhatások?

A Kieli Világgazdasági Intézet (IfW) nem tartja célszerűnek a négynapos hétre való általános átállást. Stefan Kooths, az IfW kutatási vezetője szerint a négynapos hét nemkívánatos mellékhatásokkal járhat.

Paradox módon ez növelné a termelékenységet, mert a munkaerőtényező ekkor drasztikusan megdrágulna. Aminek következtében kevesebbet használnának belőle, és csak a termelékenyebb munkavállalók maradnának mondta.

A lehető legrosszabbkor merül fel?

Az elkövetkező években azonban valószínűleg a munkavállalóknak lesz nagyobb a nyomásgyakorló erejük a kollektív bértárgyalásokon. Komoly béremeléseknek nézünk elébe Kooths szerint. Hogy ezután négynapos hét lesz-e, azt még meglátjuk.

A szakképzett munkaerő hiánya és a demográfiai változások idején a vállalatoknak sokkal inkább reagálniuk kell a munkaerő kívánságaira, hogy vonzó munkaadók maradhassanak.

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek SZÉP kártyások figyelem: erre számíthatnak, akik túl sokat költenek a barkácsáruházakban
Herman Bernadett | 2025. május 31. 13:40
Az egyenleg felét lehet lakáscélra felhasználni. Ha valaki átlépi a limitet, mulasztási bírságot kaphat, amit persze el is engedhetnek. Öt hónap alatt találta ki a NAV és az NGM, mi legyen a túlköltő renitensekkel. Valószínűleg büntetlenül megússzák. 
Személyes pénzügyek Egymilliónál is több ügyfél érintett, nyártól nagyot kavar három bank is a kártyáival
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 12:41
Érdemes megnézni, kiket érint a változás, hogy ne legyen meglepetés.
Személyes pénzügyek Lakásra, autóra költötték vagy befektették a fiatalok a munkáshitelt
Herman Bernadett | 2025. május 29. 17:07
A legtöbben lakáscélra használták fel a munkáshitelt, de minden hatodik fiatal autót vásárolt belőle, minden nyolcadik pedig befektette a 4 milliós kölcsönt – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felméréséből.
Személyes pénzügyek Korai a számháború a minimálbérről – megszólalt a tárca
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 14:22
A minimálbér emeléséről folyamatos a párbeszéd a munkaadói és munkavállalói oldallal – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Személyes pénzügyek Szörnyű lelet: egyáltalán nem érzik magukat anyagi biztonságban a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 11:06
Tíz magyar felnőttből kilenc aggódik amiatt, hogyan tud megélni.
Személyes pénzügyek Ma lejár a határidő, megszólalt a NAV
Privátbankár.hu | 2025. május 20. 09:22
Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje.
Személyes pénzügyek Nagy változás történt a lakáshitelt nyújtó bankoknál
Privátbankár.hu | 2025. május 19. 08:22
Május 1-jétől minden jelentős magyarországi kereskedelmi bank elfogadja hitelcélként a legrosszabb, „I” energetikai besorolású lakóingatlanokat a használt lakások vásárlására felvett jelzáloghitelek esetén.
Személyes pénzügyek Ezek a gimnazisták értenek a legjobban a pénzügyekhez – Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis!
Privátbankár.hu | 2025. május 15. 15:24
Idén is több mint ezer gimnazista és felkészítő pedagógusaik vettek részt a Privátbankár tavaszi pénzügyi vetélkedőjén. A győztes csapat Budapestről érkezett, a Top 4-be kőszegi, budakeszi és szegedi gimisek kerültek be.
Személyes pénzügyek Sok autós rossz hírt kap, megint jön a drágulás
Privátbankár.hu | 2025. május 12. 10:41
Megérkeztek a számok.
Személyes pénzügyek Egy százalékkal csökkenhetnek a banki költségeink májusban
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 13:51
A bankszámlák önkéntes díjcsökkentése közel egy százalékkal mérsékelheti a számlaköltségeket az előző hónaphoz képest, a havi inflációt pedig nagyságrendileg 0,1 százalékponttal viheti lejjebb, állítja egy friss elemzés. Az éves áremelkedés az áprilisi 6,9 százalékos szintről 0,2 százalékra mérséklődhet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG