Sokszor elhangzik, hogy a nyugdíjkorhatárt márpedig emelni kell, egyrészt mert tovább élnek az emberek és egyre több a nyugdíjas, másrészt mert kevés a fiatal és vészesen csökken a dolgozók száma. Sok országban emelik is, leggyakrabban fokozatosan, mint Magyarországon vagy Németországban, vagy a nők esetében Ausztriában. (Erről tegnap írtunk itt.)

A tényleges nyugdíjba vonulás ideje azonban a statisztikák szerint gyakran durván eltér attól, mint amit a törvényekbe fő szabályként írnak. A legtöbb országban vannak ugyanis kiskapuk, kedvezmények. Például betegség, rokkantság, hosszú szolgálati idő, anyaság vagy bizonyos nehéz foglalkozások esetére. Másutt meg önként vagy kényszerűségből, de inkább sokkal tovább dolgoznak az emberek.

Van olyan is, mint Németország, ahol egyszerűen szabadon eldöntheti valaki, hogy pár hónappal vagy pár évvel korábban, vagy később megy nyugdíjba. Az első esetben meghatározott összeggel csökken, a másodikban viszont nő a neki járó nyugdíj.

Az OECD egyik jelentésének ábrája (fent) azt mutatja, hogy a “munkaerő-piacról való tényleges távozás” ideje 1970-ben még kevéssel 68 év felett volt a férfiaknál, és kevéssel 66 alatt a nőknél. Ez körülbelül 2000-ig folyamatosan csökkent, 61, illetve 59 év közelébe, azaz egyre korábban mentek nyugdíjba az emberek.

Utána azonban ismét lassan növekedni kezdett, és 2017-ben ismét 62, illetve 61 évnél tartottak, bár még mindig jóval a hetvenes évek szintje alatt. Ez sok esetben több évvel alacsonyabb a jellemző törvényi határoknál, hiszen például Németországban ezt 65-ről 67 évre emelik, nálunk is lassan a 65 felé tartunk, Ausztriában is ez a következő cél.

A férfiak tényleges és "normál" nyugdíjba vonulási ideje (OECD)

Éppen Magyarországon eléggé közel volt egymáshoz a tényleges és az elvi nyugdíjkorhatár – legalábbis a 2011-2016-os években, amelyekről az OECD következő két ábrája készült. A férfiak ténylegesen 63,6 évesen mentek nyugdíjba a 63,0 százalékos előírás helyett, a nők 60,7 évesen 60,0 helyett. (A sötétkék pöttyök jelzik a "normál", a világoskék oszlopok a tényleges visszavonulás idejét. Az első ábra a férfiak, a második a nők adatait tartalmazza.)

A nők tényleges és "normál" nyugdíjba vonulási ideje (OECD)

Ezzel azonban nemzetközi összehasonlításban nem állunk olyan jól: a 35, a listán szereplő ország közül a magyar férfiak a 20., a nők a 29. helyen álltak. Vagyis a gazdaságilag legfejlettebb országokat tömörítő OECD-n belül a magyarok a korán nyugdíjba menők közé tartoztak. Azóta nálunk némileg nőtt a nyugdíjkorhatár, vélhetően kissé javult a helyzet.

A csúcstartók egyébként a koreaiak, a japánok, a mexikóiak, a chileiek és az izlandiak, vannak, akik átlagosan 11 évvel (!) dolgoznak tovább a nyugdíjkorhatárnál. Hogy ez mennyiben köszönhető a hosszú életkornak és a jó egészségnek (Japánnál és Izlandnál erre tippelnénk), a mániákus munkaszeretetnek (Japán, Korea híres erről), és mennyiben a hiányos nyugellátásnak (Mexikóban lehet, hogy ez a probléma), az kérdés.

(Mexikóban a nyugdíjat a munkavállalók és a munkáltatók közötti, például kollektív szerződések szabályozzák, nem törvény – írja a Wikipedia.)

A lista végén főleg dél-európai (Olaszország, Franciaország, Görögország), és volt szocialista országok állnak (Szlovákia, Lengyelország).

A 65-74 éves lakosság foglakoztatottságának aránya (Eurostat-OECD)

Egy másik oldalról világítja meg a jelenséget a következő ábra, ami azt mutatja, hogy a 65-74 évesek mekkora hányada dolgozik még az adott országban. Magyarországon ez az arány nagyon alacsony, egyike a legalacsonyabbaknak, a férfiaknál mintegy hat, a nőknél csak 2-3 százalék.

Az Eurostat, az EU statisztikai szervezete a napokban tett közzé egy olyan térképet, amely azt mutatja, hány évet töltenek az egyes országokban ténylegesen munkával az emberek életük során. Itt Magyarország 33,7 évvel szerepel, ami az európai országok többségénél, legalább kétharmadánál alacsonyabb. Itt is dél–európai és kelet-európai országok vannak inkább, amelyek alulmúlnak bennünket.

Mennyi időt töltenek munkával életükben a polgárok? (Eurostat)